A Yamaha rendelkezik két briliáns járművel. Egyrészt ott van az MT-09 család a vadóc alapváltozattal és a hihetetlenül jó túramotorrá varázsolt Tracerrel, másrészt a nem túl izmos, mégis első futóműve miatt elismerésre méltó Tricity robogó. Utóbbi zsenialitása a két első kerék adta tapadási többletben és az első futómű egyszerű – így súlytakarékos – konstrukciójában rejlik, míg a háromhengeres hangvillások rengeteg jó tulajdonságát most el sem kezdeném felsorolni… A Tokyo Motor Show színpadán pedig debütál a fenti két családtag szerelemgyereke, amely az MWT-9 nevet kapta a keresztségben.
A koncepció – mert egyelőre csak arról van szó, bár én nagyon bízom benne hogy villámgyorsan sorozatgyártásba kerül a holmi – az LMW nevet kapta: ez a Leaning Multi-Wheel, vagyis „dönthető többkerekű” rövidítése. Első ránézésre pofonegyszerűen rakták össze: a Tricity teljesen mechanikus dupla kerekes első futóművét simán odabiggyesztették egy MT-09 elejére. Mert így a képek alapján a villanyaktól nagyjából ugyanolyan maradt minden.
Mitől lesz jó kanyarban egy motor? Attól, hogy élvezetesen lehet vele dönteni. Ebben komoly veszélyforrás – főleg közúton, állandóan változó tapadási körülmények között – az első kerék kicsúszásának veszélye. Amennyiben az első tapadófelületet duplájára növeljük, ez a rizikó logikusan a felére fog csökkenni – így sokkal biztonságosabb lesz az egész motorozás – az élvezet tökéletes megtartása mellett. Arról ne is beszéljünk, hogy a fékútra is nagyon előnyös hatása van a kétszeres első lassítóerőnek – mármint amit az ABS segítségével át tudunk vinni az aszfaltra. A kigyorsításnál meg majd besegít a menetvezérlő elektronika a fakezűbb motorosoknak is…
Mivel jó néhány évvel ezelőtt volt saját Piaggio MP-3-asom – amivel volt szerencsém rendesen havas körülmények között is motorozni -, pontosan tudom, mekkora biztonsági tartalékot jelent a két első abroncs rossz tapadási körülmények esetén. A Yamaha konstrukciójánál ráadásul az olaszok hidraulikus első futóművének komoly hátránya, a jelentős súlytöbblet sem jelentkezik – így a frenetikusan jól sikerült három hengeres 850-es blokk erejével párosítva szinte biztos, hogy az MWT-9 zseniális jármű lesz.
Már csak abban kell erősen bizakodnunk, hogy a jármű pontosan így gyártásba is kerül – na meg abban is, hogy erre nem kell sokat várnunk sem. Amire van esély, ugyanis a Yamaha az elmúlt években egész jó arányban hozta át tanulmányait a széria motorok közé. Bízzunk benne, hogy hamarosan a végleges izomtricikli tesztjét is olvashatjátok majd az Onroadon!
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Elkezdődtek a nagy találgatások a Tokyo Motor Show közeledtével: most éppen az új Hayabusa 1500-ról érkezett egy homályos kis hírecske.
Elolvasom »A motoros alapból is társas lény, ez azonban most még ki is fizetődik, amennyiben többen együtt mentek vásárolni az Euromotorba.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »