Az igaz, hogy a világ kerekeken gurul, de innen a fejlett nyugatról hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy komoly blokkok alatt széles gumikon. Nagyobbat nem is lehet tévedni, mivel az európai és amerikai piac egészen marginális bohóckodás csupán Távol-Kelet motorkerékpáros lefedettsége mellett. Ott aztán tinédzsertől a nagymamáig mindenki 100-125 köbcentis underbone vagy naked kismotorokkal jár, sokszor egész családok, és olyan eladási számokat pörgetnek a nagy és noname gyártók is, hogy a századrészétől sírba menne bármelyik fejlett országbeli regionális vezető a motorkerékpár iparban.

193 centiméter alatt sem vész el

Nálunk a nyolcadliteres csupasz kategóriát maximum a motoros iskolák és a futárok tartják életben, az átlagember inkább félrefordítja a tekintetét, és ha fiatal akkor vásárol valami endurót, ha idősebb akkor robogót, vagy minicirkálót. Ha viszont rosszabb utakon kell használni, kevés pénzből ingázva, megbízhatóan és kényelmesen akkor egy a tesztben szereplő motorkánál egyszerűen nincs jobb választás. Pláne ha vidéken kell megoldani a közlekedést, ahol még a városon áthaladva sem kell visszaváltani, és az országutas szakaszokkal simán lehet hozni a két (igen, jól látja a kedves olvasó KETTŐ!) literes átlagfogyasztást száz kilométeren. Mindezt úgy, hogy közben simán tartjuk a 90 környéki utazótempót. A lánc, a gumi, a fékbetétek mind filléres tétel, szinte fagyi mellé is vehetjük ezeket, a várható élettartam pedig valószínűleg százezres nagyságrendű. Kilométerben.

Hátul csupán dobfék lassít. Mert ez is bőven elegendő

Most pedig lássuk mai tesztünk főszereplőjét, a Honda mindenes csupasz hercegét, a golyóálló minirombolót a CB125F modellt! Kicsit felületes szemlélő egy rendkívül modern, vagány gépet lát, aminél egyedül az igen vékony abroncsok keltenek csupán gyanút, amúgy magas, széles, színes motorkerékpár. A gyári prospektusban amúgy már-már kozmetikai arckrémreklámos magasságokba emelkednek a leírásban a háromdimenziós oldalsó takaróelemmel, de a “fejlett, dinamikus alapok” is költői túlzásnak tűnik. Így innen gratulálok annak a marketingesnek, akit arra kényszerítettek, hogy az amúgy nagyszerű, de egyszerű motorkerékpárhoz reklámhalandzsát írjon.

Összességében azonban tényleg remek munkát végeztek a formatervezők, sikeresen elbújtatták a kőkori technikát néhány klasszul sikerült idom alá. Szerencsére dobták a hagyományos körlámpás dolgot is, és egy meglepően naprakész fej- és lámpaidomot készítettek, ami nem csak az egész informatív műszerfalat foglalja magában, de még valamennyi szélvédelmet is nyújt.  Apropó műszerfal: igazi oldschool fokozatkijelző van a közepén, külön piktogrammal minden egyes fokozatnak, tisztességes kétoldali indexvisszajelző, napi- és összesített kilométer számláló, üzemanyagszint mutató, fordulatszám- és sebességmérő.

I-g-a-z-i m-o-t-o-r

A legnagyobb formai ágyúlövés a műanyag vázimitáció, amitől úgy néz ki a motor, mintha a segéd- és főváz valami hídvázszerűség volna. Természetesen ilyesmiről szó sincs, egyszerű acélcső- és szelvény az egész. A kerekek az egyszerűség kedvéért sima öntött alumíniumból vannak, és ugye ott a már említett kazalnyi kőolajszármezék mindenhol, amitől a divatos formáját elnyerte a kis CB. Nekem kifejezetten tetszik, nem túlzottan divatmajmoló űrrovarszerű, de épp elég vagány a pacek.

Teljesen vállalhatóan néz ki, nem?

Műszakilag sok újdonságot nem tudok mondani róla, a mérnököknek valószínűleg a homlokába vésték egy életlen, rozsdás késsel, hogy járt utat járatlanért el ne hagyj, és ők jól be is tartották az ősi bölcsességet. A belbecs vizsgálata során egyedül a befecskendezéssel érhető tetten, hogy nem a nyolcvanas évek derekán járunk, de ezt mondhatjuk erős kényszernek is, egyrészt a fogyasztás, másrészt a károsanyag-kibocsájtási normák által. Nagy tűzijáték a futóműnél sincsen, mondhatni ropi villa, kétoldali külső rugóstag, elől tárcsa-, hátul dobfék. Mégis, normális haladásnál meglepően kellemesen veszi az úthibákat, valóban igazi kényelmes, mindennapi közeledésre alkalmas cucc. Mi két személlyel is kipróbáltuk, vélhetően egy nagyobb indiai család tömegével megterhelve a csöppnyi Hondát, és így is klasszul ment, nem koppantak fel lépten-nyomon a futóműelemek, valamint normálisan el is fértünk. Két emberrel persze a dinamika is jelképessé válik, de kitolva a szemét ekkor is lehet tartani a forgalom hazai ritmusát.

Itt is minimáltechnika dolgozik

Az nyomatékszegény kis 10,6 lóerős és 10,2 newtonméteres blokkocska váltójával rendkívül szoros barátságot vagyunk kénytelenek kialakítani, és ebben nagy segítségünkre van a már említett fokozatkijelző. Mivel érzésre nehéz megmondani, melyik gangban is vagyunk a zavarba ejtően sok ötből, ez klasszul segít, és ha szimplán csak kezdő motorosok volnánk is jó, hogy látjuk mennyire vagyunk messze az ürestől. Egyébként 80-90-ig egész elfogadhatóan gyorsul a CB, kicsit bátran húzva a gázt még élvezetet is találunk a léghűtés bordái alatt. A kétdugós első fék és a hátsó dob tisztességesen lassít, biztosan nem fogunk beleszállni egyetlen autóba sem azért, mert a fékrendszer alul lett méretezve.

Egyetlen tárcsa elöl – ehhez a tömeghez és menetteljesítményhez ennyi kell és nem több

Ha bármikor bárki vajpuha kezelőszervekről beszél, akkor a CB125F képe lebegjen a szemetek előtt. Ennél finomabb váltót és karokat még nem próbáltam motoron! Hihetetlenül olajozottan megy minden, az összes gyártónak példát kéne vennie a a nagy H-ról, hogy ennyi pénzért is lehet kellemes érzetű motort gyártani. A 775 milliméteres ülésmagassággal és 128 kilós súllyal nincs olyan normális ember – legyen az férfi vagy nő, kezdő vagy haladó -, akinek ne érne le a lába, és tartaná meg könnyedén a motort. Gyárilag ellátták középtámasszal is az oldalsó mellett, így a könnyebb pilótáknak általában elég csak az oldalsztenderre tenni, de megmarad lehetőségnek a központi, ha láncot kéne kenni vagy állítani.

Fordul lassan is

Voltam annyira vicces kedvemben, hogy a teszt során mentem néhány kört a Kakucsringen is. Bár a lábtartót végigcibáltam a pálya összes kanyarján, és esküszöm élveztem, mert mondhatom vicces kis motorozás volt! Kakucs felé menet nyomtam egy kis autópályát is országúttal vegyítve, ahol pörgetve ugyan, de szintén helytállt a mini-csupasz. A fogyasztása egészen hihetetlen mélységekben volt, direkt forgatva is maximum bő két litert tudtam lenyomni a torkán száz kilométeren, de a gyári adat kevesebb ennél is! Ez egy minden nap ingázó embernek elképesztő megtakarítást eredményezhet, ha tényleg alaposan kihasználja a motort.

Igazi vadállat

Ráadás bónusz, hogy a temetésre is jó feketén kívül három igen vagány színben is rendelhető: sárgában, pirosban és gyöngyház fehérben. Így nem csak a forma, de a szín is divatosan vagány lehet. Mindez meglehetősen jutányos áron vár a szalonokban, és ha csak autósjogsink van is, elég pár ropogós tízezres, és jogtisztán a nyergébe is pattanhatunk ennek az igazi igavonó öszvérnek.

Műszaki adatok