Itt volt az ideje, hogy Iwatában is történjen valami fejlesztés sportmotor téren, ugyanis 2009 óta szinte változatlan formában van jelen a piacon a Yamaha az R1 modelljével. Az időzítés jól sikerült a gyártónak, már mindenki nagyon várta a csúcs Yamahát. A bemutatót a milánói EICMA kiállításon tartották és egyenesen Valention Rossi, a kilencszeres világbajnok vezette a színpadra a japán superbikeot.
A legfontosabb, amely már kisgyerekkora óta érdekel minden sportmotor rajongót, az a csúcsteljesítmény. A most bemutatott R1 tíz százalékkal erősebb lett, így már eléri a bűvös kétszáz lóerőt – ezzel az értékkel tizennyolc lóval túltesz az elődjén. A légszűrőház űrtartalma immár 10,5 literre hízott – a ram-air rendszer nagy sebességnél további lóerőket hozhat a konyhára.
A másik fontos dolog, a teljesítményhez társuló menetkész tömeg – mindössze 199 kilogrammal szintén egy újabb varázslatos számot dönt meg az új R1, az 1:1-es tömeg-teljesítmény arányt. A sornégyes crossplane erőforrás az előző változathoz képest nem csak erősebb, de könnyebb is lett, többek között a magnézium hajtókaroknak köszönhetően. További tömegcsökkenést eredményezett a magnéziumból készült kerekek és váznyúlvány alkalmazása, emellett az alumínium váz és az üzemanyagtartály is hozzájárul a szárazon mindössze 179 kilogrammhoz.
Minden eddiginél több elektronikát zsúfoltak az R1-be: kanyarodás közben is hatékonyan működő blokkolásgátló, több fokozatban állítható kipörgésgátló, egykerekezésgátló, rajtautomatika teszi kategóriájában is kimagaslóvá a holmit. Többféle motorkarakterisztika közül válogathatunk kedvünkre, a váltásokat a gyorsváltó teszi hatékonyabbá.

Az alap R1 KYB futóművet kap – a félaktív Öhlins alkatrészeket meghagyták a versenykivitel, R1M számára
A motor futóműve és vázgeometriája is példás, elöl KYB teleszkóp dolgozik, 43 milliméteres belsőcső átmérővel, amely minden paraméterében állítható.
Az utcai változaton kívül érkezik még egy pályára szánt kivitel is, az R1M. Ebben a járgányban még több lóerő lesz, mint az alapváltozatban – pontos értéket még nem árultak el. Annyit viszont tudni, hogy komolyabb, félaktív Öhlins futómű dolgozik a Lorenzo által prezentált járgányban.
A dizájnról nem érdemes vitatkozni, tény, hogy nagyon eltér az eddig megszokott R1-féle vonalvezetéstől – a 2015-ös kivitel kinézetében sokkal közelebb áll a MotoGP-ben versenyző M1 formavilágához. A műszerfal is teljesen digitális, TFT kijelzőn követhetjük nyomon a motorozásunk adatait és később kielemezhetjük azokat az R1 számítógépéhez csatlakoztatható kommunikációs egységgel.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A hányatott sorsú svéd gyár szokás szerint nagyon izgalmas prototípusokat mutatott be Milánóban. A legdurvább azonban hamarosan gyártásba kerül.
Elolvasom »A britek immáron egy évtizede szabadították utcára a Rocket névre keresztelt bálnát, amely azóta is a legnagyobb lökettérfogatú széria motor.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »