A brit Nemzeti Motorkerékpár Múzeum gyöngyszemei II.

Motorkészítő patikus, ejtőernyővel ledobott robogó, luxusmotor dupla soros bokszerblokkal – folytatjuk beszámolónkat a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum legérdekesebb darabjairól. Ahogy sorozatunk első részében, úgy most is asztali gépen javasoljuk végiglapozni a fotógalériákat a jobb élményért, valamint a fényképaláírásokat is ajánljuk olvasóink figyelmébe, melyek további információval szolgálnak az adott modellel kapcsolatban.

Brough Superior Golden Dream show model – 1939

William E. Brough 1908-ban kezdett motorkerékpárok készítésével foglalkozni. Először a neves feltaláló és motorépítő, Granville Bradshaw ABC motorblokkjai köré építette gépeit, később saját erőforrásokat használt. Brough fia, George először apja cégében dolgozott, majd különválva attól saját műhelyt hozott létre Nottingham városában, így született meg a Brough Superior 1919-ben. JAP, MAG és Machless blokkokat használt, jellemzően V2 elrendezésben. A gépek a legmagasabb minőségi és technikai sztenderdek szerint készültek. Minden példányt először összeszereltek, majd ha átment a minőség ellenőrzésen, akkor szétszedték, az alkatrészeket festették, krómozták és ismét összeszerelték. Ezután tesztelték és személyesen Gerogre Brough írta alá az adott motor bizonylatát arról, mekkora végsebességre képes. A gépek tulajdonosai a kor ismert versenyzői és hírességei voltak, a Brough Superiort a „motorok Rolls-Royce-a” névvel illették a korabeli újságírók. A második világhárború kitörése azonban véget vetett a termelésnek, melyet a béke beköszöntével George Brough már nem tudott újraindítani.

Kevés olyan álom válik valóra, mint az ifjabb Brough által elképzelt Golden Dream. Mindössze néhány darab készült belőle 1938 és ’39 között. A ragyogó külső valódi mechanikai ínyencségeket takar. Négyhengeres bokszermotor az erőforrás, melyhez négysebességes, lábbal kapcsolható váltót illesztettek. A blokkot a birmingham-i Excelsior Motor Company egyik tulajdonosa, H. J. Hatch tervezte. A Golden Dream legkülönlegesebb példányát az 1939- es Earls Court -ban megrendezett Brit Nemzetközi Motorkiállításra építette a Brough Superior. Apró adalék, hogy ez a motorkiállítás 105 éven át került megrendezésre, 1903 és 2008 között.

Velocette Model D2 – 1921

A márkát Johannes Gütgemann német bevándorló alapította, aki eredendően azért költözött Angliába, hogy orvosi pirulákkal kereskedjen. Ott felvette a John Taylor nevet, majd Birminghamben kerékpárok készítésével is elkezdett foglalkozni 1890-ben. Társával együtt végül megvette az Ormond motorkerékpárokat gyártó céget, mely rövid úton csődbe ment. Taylor feladta a gyógyszergyártást és újjáalapította a vállalkozást 1911-ben, mégpedig két fia segítségével Veloce Ltd. néven. Ő maga néhány évvel később ismét nevet változtatott, így lett a német patikus Güttgemann-ból két évtized alatt az angol motorgyártó Goodman. Az ismertséget kitűnő minőségű 350 köbcentiméteres modelljeik hozták meg. Később versenymotorok és utcai túragépek is épültek az időközben kibővült gyárban, mely a második világháború után is aktívan működött. Jónéhány sikeres modell gördült le a szalagról, például a csendes működése miatt Suttogó Vilinek (Whispering Willie) nevezett 200 cm3-es, vízhűtéses blokkal szerelt LE, melyet a brit rendőrség is előszeretettel alkalmazott. A hatvanas évek végére a cég anyagi nehézségekkel küzdött, az utolsó Velocette 1969-ben gördült ki a gyárkapun.

Az első világháborúban kényszerszünetet tartó cég a D1 modellel ott folytatta, ahol öt évvel korábban abbahagyta. Majd megtervezték a fejlettebb D2 változatot, jónéhány egyedi műszaki megoldással. A 220 köbcentiméteres, egyhengeres, kétütemű blokkal szerelt motor az A.C.U. hatnapos versenyén első helyezett lett. Hogy bebizonyítsák, nem csak a véletlen műve, a rákövetkező évben a D2 ismét versenyzett, mégpedig hasonlóan sikeresen. Az ifjabbik Goodman, Percy négy saját találmányát is beleépített a modellbe: az egyedi tervezésű villanyak, a motorblokk, az olajpumpa és a rúddal működtetett kézi váltó mind hozzájárult a D2 sikeréhez.

Welbike – 1943

A világháború sok fejlesztést és kényszerszülte megoldást hozott a járműiparban. A Welbike ennek a két körülménynek volt a „szerelemgyermeke”. Az angol hadsereg részére kívántak fejleszteni egy olyan automata váltós kismotort, melyet ejtőernyővel is biztonságosan le lehet dobni a fronton harcoló katonáknak. Az egyszerű kezelés és a megbízhatóság fontos szempont volt, hogy hadi körülmények között, kevésbé avatott kezekben is működjön a jármű. Komoly kihívást jelentett a mérnökök számára a kompakt méretezés. A kismotornak ugyanis bele kellett férnie az ejtőernyős ellátás során alkalmazott CLE konténerbe, mely 130 cm hosszú volt, átmérője mindössze 38 cm. Ezt végül teleszkópos nyereg, kihajtható kormány és lábtartók segítségével oldották meg.

A prototípust titokban fejlesztették Welwynben, majd a sikeres tesztek után indulhatott a sorozatgyártás. A birminghami Excelsior Motor Co. műhelyében összesen majdnem négyezer Welbike készült. Ezeket több hadműveletben, például a normadiai partraszállás alkalmával is bevetették. Az egyszerű mechanizmusnak köszönhetően a konténer kinyitását követően 11 másodperc alatt lehetett menetkész állapotba hozni a Welbike-ot. Az indítás betolással történt, mely után körülbelül 48 kilométeres óránkénti sebességet lehett elérni. A menetkomfort természetesen nem volt szempont, így sem első, sem hátsó rugózás nem csillapította az átkelést a csatatér gödrein és dombjain. Ennek is köszönhető, hogy noha a konstrukció sikeres és jól használható volt, bizonyos domborzati viszonyok között a katonák gyakran szerencsésebbnek látták a motorkát hátrahagyva gyalog folytatni az útjukat.

Folytatjuk!