Amikor cruiserekről beszélünk, akkor többségünknek egy Harley-Davidson vagy Indian sziluettje jelenik meg. Ugyanakkor ezek a hosszú tengelytávú, nagy lökettérfogatú és azért általában nem is kis tömegű motorok itt felénk, Európában nem az igazi használhatóságot képviselik. Városba vagy ingázásra sokkal alkalmasabb egy kisebb járgány – de sokaknak igényük sincs a hatalmas V2-es blokkokra. Nos, nekik jelenthet alternatívát a kínai Johnway márka cruisere, a V400.
Annyit gyorsan le kell szögeznünk, hogy a modell nem vadonat új, hiszen már tavaly bemutatták. Kínában. Az európai forgalmazása azonban most indul. Nos, a V400 nem is nagyon tudná eltitkolni, hogy tervezői az Indian Scout típust jó sokkáig nézegették, mielőtt nekiültek az első skicceknek. A Johnway újdonsága szinte parádésnak nevezhető szinten “idézi fel” az amerikai vas megjelenését és részleteit – éppen csak a feliratok és a méretek nem egyeznek.
A pontos technikai adatokat megvizsgálva valóban egy egészen életképes kis motor rajzolódik ki. Valamivel két méter feletti a teljes hossz, az ülésmagasság pedig 710 milliméter – vagyis innen tuti mindenkinek le fog érni a lába. A négy decis V2-es 33 lóerőt és 28 newtonmétert ad le, amellyel a kis cruiser 140 kilométer/óra körüli végsebességet tud. Ennél azonban talán még fontosabb a tömeg, amely a hírek szerint csupán 165 kilogramm! Ja, és a 18 literes tankkal még nem is kell majd túl sűrűn benzinkutak után kajtatni. Végül dicsérjük még meg a futóművet és a fékrendszert: előbbi fordított teleszkópokból és központi rugóstagból állnak, melyekből utóbbi előfeszítése állítható csak. A fékek viszont elöl dupla, hátul szimpla tárcsákkal és természetesen kétkörös blokkolásgátlóval szavatolják a biztonságos megállást. A V400 elöl 120, hátul pedig 150 milliméter széles gumikon gördül.
A Johnway V400 forgalmazása most indult el – elsőként a francia piacon. Négy színben kapható: narancs, vörös, zöld és fekete. Ottani ára 5.990.- euró, ami simán csak forintra váltva 2,2 milliót ad – persze nálunk a magasabb közterhek miatt ennél vélhetően többe fog majd kerülni. Mármint abban az esetben, ha egyáltalán lesz hazai forgalmazása is. Bízzunk benne, hogy igen – hiszen teszteltünk már hasonló kategóriában Benelli 502C-t vagy éppen Honda Rebel 500-ast – bár azok mind erősebbek és nem is V2-esek. Viszont a Keeway V302C már közvetlen versenytárs – és az is komoly meglepetést okozott, amikor kipróbálhattuk!
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »