Hamarosan elkészül a Triumph első elektromos motorja. Pontosabban annak első, igazán késznek tekinthető prototípus állapota. A TE-1 fejlesztésével nem maradt magára a brit gyártó. A Williams Advanced Engineering és a Warwicki Egyetem vastagon részt vesz a projektben, hogy egy különleges elektromos motort hozzanak létre.
Az első, igazán szemöldök emelő adat ígéret az, hogy a motor tömege mindössze 220 kiló lesz. Ezt a LiveWire két és fél mázsája vagy az EsseEsse9 282 kilója mellé érdemes oda tenni.
A Triumphtól származó információk szerint a TE-1 prototípust a tesztelés negyedik, végső fázisában július 12-én bemutatják a világnak. Ennek részeként minden fontos technikai információt nyilvánossá tesznek. Közötte az említett tömeget, a hatótávot vagy a töltés szükséges idejét is.
Cimkék:
A környezetvédelmi előírások miatt idén már nem tudtak szállítani Ninja 400-at és Z400-at, de a Kawasaki befrissítette.
Elolvasom »Az Euro5 kicsinálta a 900-as Aprilia Shiver és Dorsoduro modelleket, de a Zongshen segítségével, Gilera logó alatt új esélyt kap.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »