Ricky Brabec 2020-ban a KTM egyeduralmát megtörve egy Hondával megnyerte a Dakar Rally-t, tavaly pedig másodikként végzett. Az első igazi versenynap azonban olyan komolyat tévesztett a navigálással, hogy este egyenesen azt nyilatkozta: ez a verseny elment… Egyetlen nap alatt sikerült ugyanis 1 óra és 16 másodperc hátrányt begyűjtenie az éllovas Daniel Sanders mögött. Aki tavaly […]
Elolvasom2022. január
hónap bejegyzései
2022. január
hónap bejegyzéseiDanilo Petrucci versenyen kívül folytathatta a Dakart
Útjára indult a 2022-es Dakar (az első nap összefoglalója itt). Az idei verseny egyik pilótája, akit árgus szemekkel figyelt a világ, az ex-MotoGP motorversenyző Danilo Petrucci. Volt. Vagyis mégsem teljesen. Ugyanis a nagy lendületet követően „Petrux” alatt feladta a harcot a KTM a verseny 115. kilométerén, az elektromos természetű műszaki hibát pedig ott helyben nem […]
ElolvasomDakar Rally 2022: a prológ és az 1. „rendes” szakasz
Elérkezett egy új naptári év eleje, és ahogy megszoktuk, ilyenkor útnak indul a világ legnagyobb tereprally versenye. A Dakar immáron harmadik alkalommal Szaúd-Arábiában kerül megrendezésre, ami adja az igazi sivatagi körülményeket. Az idei futam indulóit végigböngészve azt látjuk, hogy igen sok „átigazolás” történt a futam előtt. Amelyeknek egy része persze nem jelent annyira igazi csapatváltást. […]
ElolvasomJönnek a Yamaha elektromos robogói, az E01 és E02
Mintegy kettő évvel ezelőtt mutatta be a Yamaha az E01-hez és az E02-höz tartozó tanulmányrobogót. Azóta pedig nem látott napvilágot zavarbaejtően sok információ – egy szabadalmaztatási procedúrán túl leginkább semennyi. Így mondhatjuk, hogy váratlanul érkezett a gyártó bejelentése, hogy a két elektromos meghajtású robogót a következő évben – 2022-ben – el is kezdik gyártani. Ez […]
ElolvasomOnroad.hu Évadnyitó 2022: közel 200 motor 3 kilométeres menetoszlopban
Régóta szervezünk ilyen kis mókás összejöveteleket. Az eredeti cél csupán annyi volt, hogy ha van olyan hozzánk hasonló – elnézést a nyers kifejezésért – hülye, aki az Újév első napján mindjárt motorra ül, az tartson velünk. De legyünk őszinték: régen azért hidegebbek és havasabbak voltak a telek… Az elmúlt években néha annyira kellemes idő jött […]
Elolvasom



