A legendássá érett R6-ot 2020-ban kezdték el végleg kivéreztetni. Hiába tudhat a háta mögött számos WorldSSP címet, a könnyű, 599 köbcentiméteres, négyhengeres, soros elrendezésű motor nem tudott megfelelni az Euro5 diktálta szigorodó kibocsátási normáknak. Így a Yamaha közepes sportmotorjára többé nem lehet rendszámot aggatni. Ennek ellenére a márka megtalálta a továbbértékesítés módját. Hiszen mégiscsak egy sportmotorról beszélünk, aminek a versenypályán mindig akad helye. Oda meg nem kell rendszám.
És ha már itt tartunk, akkor nem csak rendszám, hanem egy rakás további fölösleges holmi sem. A Race kivitel ennek szellemében igazából pont olyan, mint egy korábbi R6, csak szépen megborotválkozva. Sem indexet, sem tükröket, sem fényszórót nem találsz rajta. De még fényezésből is csak a fekete maradt.
Azaz Genuine Yamaha Technology Racing kivitel pedig az egy fokozattal profibb változat. A kizárólag fehér/fekete motoron felár ellenében örömmel helyeznek el grafikákat és szponzorlogókat. De talán még fontosabb, hogy eleve elvégeztek egy rakás olyan módosítást, amelyek amúgy is könnyen megfordulnának az ember fejében egy pályamotor kapcsán. Lánckerék áttételezés? Pipa. Fordított váltó? Pipa. Fém fékcsövek? Pipa. Ahogy az egyébként könnyen módosítható ECU, az ON/OFF gyújtáskapcsoló, a kulcsnélküli tanksapka is és persze a legfontosabb, a teljes Akrapovic verseny kipufogó rendszer is.

Cimkék:
Természetesen a rendszámozható, nem limitált szériás kivitel nem lesz annyira exkluzív, mint a korábban bemutatott RC 8C.
Elolvasom »Az MV Agusta két új túraenduró prototípussal jelentkezett. A nagyobbik 9.5 és a kisebbik 5.5-ös is közel áll a szériagyártáshoz.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »