A Black Friday sok egyéb dologhoz hasonlóan az Egyesült Államokból származik. A Hálaadást követő pénteken egyetlen nap erejéig kínált hatalmas árengedményekkel igyekeztek kisöpörni készleteiket az áruházak. A kifejezés pontos eredete egyébként az, hogy az ekkor meginduló vásárlói roham miatt (már a karácsonyra gyúrtak!) Philadelphiában konkrétan irgalmatlan dugók alakultak ki – ezért a helyi rendőrség akasztotta rá a napra, hogy Fekete Péntek. A másik magyarázat szerint a kereskedők mérlege ezen a napon billen át a könyvelésben piros színnel jelölt veszteségesből nyereségesre, azaz feketébe. Az első ilyen akció a feljegyzések szerint 1966-ban történt. Aztán hagyomány lett belőle, elterjedt az USA-ban és az egész világon. Magyarországon 2013-ban indult útjára, és péntek helyett legalább néhány napot szokott tartani. Akad, akinél egy hétig is húzódik, de már hallani Black Novemberről is… Az Alpinestars Petneházi utcai szaküzlete, a Motostar három napon át vár téged is az ide kötődő készletsöprő akciójával – amely azonban tartalmaz egy meglepően kreatív és érdekes elemet is.
Nem pénteken, hanem már csütörtökön, azaz 2019. november 21-én nyitáskor kezdődik az akció – és tart egészen 23-án szombatig. Minden, az üzletben fizikailag megtalálható termékre alapból jár 15% árengedmény. Van azonban sok olyan cucc, amelyet már a “kifutó” kategóriába sorolnak, vagyis nem érkezik belőlük többet utánpótlás. Ezeknek az ára az eredetihez képest éppen a negyedével lesz kevesebb. Azonban még itt sincs vége, jön a csavar!
Ugyanis mindenki, aki eljut a vásárlásig, a fizetés előtt kap egy kérdést. Nem kell felkészülni a Legyen Ön is Milliomos 40 milliós témájának a szintjére, sőt az is fix: a kérdés az Alpinestars márkához kapcsolódik. Olyanokra számíthattok, mint “Mikor alapították az Alpinestars-t?” vagy “Mi az Alpinetstars légzsák-rendszer, a Tech-Air működési elve?” – és hasonlók. Aki pedig erre a kérdésre helyesen tud válaszolni, annak a kedvezményét megtoldják még öt százalékkal. Igen, így akár 30% is lehet a spórolásod! Íme néhány kiragadott példa:
Érdemes végignézni a webáruház kínálatát, kitalálni, mire van szükséged – és valószínűleg nem buta ötlet sietni sem. Mert ami elfogy, azt ebben az akcióban már nem kapod meg. A vásárlást természetesen lebonyolíthatod interneten is – ebben az esetben rendeléskor írd be a “BF2019” kódot. Kérdést és esetleg plusz 5 százalékot így persze nem kaphatsz… És ha már kis kereskedelem-történelemmel kezdtünk, fejezzük is be azzal: Amerikában régóta bevett szokás, hogy sokan a Black Friday napjára szabadságot is vesznek ki. Csak egy tipp… 😉
Támogatott tartalom.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »