Baleseti napló: így estem el motorral a Mátrában

Amikor elkezdtem az Onroadnak írni, akkor megfogadtam, hogy ha elfikázok a motorral, akkor arról biztosan összehozok egy cikket. Egészen egyszerűen azért, mert hiszek az életen át tartó tanulásban, és fontosnak tartom, hogy megpróbáljuk levonni a tanulságokat. Persze reméltem, hogy életem hátralevő részében erre nem kerül sor, de nekünk sem adja ki minden kanyar. Egy csodaszép augusztusi napon engem is utolért a legnagyobb motoros para: összetörtem magam a Mátrában.

A terep egy cseppet sem volt ismeretlen. Hatvani gyerekként a Mátra lábánál nőttem fel, természetes volt, hogy motoros pályafutásom jelentős részét a 24-es út kanyarjai között töltöttem. Amikor a gödöllői benzinkúton találkoztam a cimboráimmal, én szinte máris otthon éreztem magam. Még az sem zavart, hogy szokás szerint késnek, én pedig – szintén szokás szerint – a megbeszélt időpontnál korábban érkeztem. Így 45 perc meditatív állapotot követően indultunk el, hogy egy kicsit kiránduljunk a Mátrában.

Emlékek nélkül

A kellemetlen csavar a történetben, hogy szinte semmire nem emlékszem. Két dolog azonban egészen biztos. Az egyik, hogy nem elesni indultam el, hanem motorozni. A másik pedig, hogy indulás előtt megígértem a feleségemnek, hogy természetesen vigyázok magamra. Meggyőződésem, hogy nem mentünk gyorsan, és ezt az előttem motorozó cimbi is megerősítette. A barátaimmal eleve inkább kirándulós feelgood arcok vagyunk, ráadásul akadt a társaságban olyan, aki nem annyira rutinos, eszünk ágában sem volt belevinni őt a rosszba.

[do_widget id=text-10]

Arra már csak mértékkel emlékszem, hogy felmentünk Kékestetőre. Az még megvan, hogy ott voltunk, de azt nem tudom megmondani, hogy miről beszéltünk, ettünk-e ott valamit, vagy hogy miért dobok egy fakkjút a közös fotónkon az egyik cimborának. Egy kicsit olyan érzés, mintha veszettül berúgtam volna, és megmaradt volna néhány ködös emlék. Az egyik ilyen foszlány éppen az, hogy a Kékesről elindultunk Eger felé. A következő pedig az, hogy fogom a feleségem kezét az egri kórházban. Majd snitt és a következő az, hogy mint valami alsógatyás rém, bolyongok a folyosón és próbálom megtudni, hogy hol vagyok. Igen, ez pont ennyire kaotikus, az emlékek pedig úgy folynak ki a kontrollod alól, mint egy marék homok a kezeid közül.

De mi történhetett?

Ahogy említettem, nincsenek emlékeim a balesetről, illetve az azt követő két napról. Az előttem motorozó cimbora a tükörből már csak azt látta, hogy a földön vagyok, a mögöttem érkezők pedig pont lemaradtak annyira, hogy már ők is csak a végeredményt látták. Tehát amit most leírok, az pusztán elmélet. Meglehet az történt, hogy a kanyarbemeneti sebességet mérsékelni akartam, szépen magyarul mondva fékeztem. A motor nem ABS-es, valószínűleg blokkolt, az álló hátsó kerékkel pedig egy hosszanti irányú, mély úthibára futottam rá.

Ez lehetett az a helyzet, amiből nem jöttem ki jól. Nem tudom, hogy hol hibáztam, de biztos vagyok benne, hogy valamire rosszul reagáltam ebben a helyzetben, nem hárítom a saját felelősségem. A rendőrségi jegyzőkönyvben annyi áll, hogy balos kanyarban elcsúsztam, azzal tehát nem vagyok előrébb. Azonban külön öröm, hogy mint kiderült, a közlekedésrendészeti osztályról átkerült a szabálysértésire az ügyem. Azaz lehet, hogy még rám is húzzák a népszerű gumiszabályt, miszerint nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedtem. Ez viszont már egy külön cikk témája lesz.

A védőfelszerelés

Lássuk inkább azt, amit tényszerűen meg tudok mondani. Ez pedig az, hogy a lehetőségeimhez mérten felelősségteljesen fel voltam öltözve a motorozáshoz. A mérlegen így is van egy agyzúzódás, aminek következtében volt min izgulni a kórházban. A fejemben kialakult vérömlenynek ugyanis fel kellett szívódnia. A kulcscsontom több helyen is eltört, az orvos pedig úgy fogalmazott, hogy a darabjai a legváltozatosabb módokon mozdultak el. Szerinte izgalmas operáció volt. Én pedig szokom a rögzítővasat. A felszereléseimet egy nagy kék szemeteszsákban kaptam vissza, aminek a kibontásáról csináltam egy unboxing jellegű videót.

Bár a fenti felvételen igyekeztem megmutatni, hogy mi hogyan néz ki, de azért szedjük össze egy listába is a holmikat.

Amit viseltem

• Adrenaline Pro Tour csizma
• Sixgear Moraca nadrág + csípőprotektor
• Shox saját márkás bőrdzseki (már nem kapható)
• UFO gerincvédő
• Adrenaline nyári kesztyű
• SMK Stellar bukósisak

Mint látjátok ezek nem űrkategóriás termékek, többnyire inkább a „megfizethető” jelzőt lehet rájuk aggatni. Mégis fontos tapasztalat, hogy egy nem extrém ütközés esetében hasznosnak bizonyultak. Végtére is többnyire egyben tartottak, nem? A nadrággal, a kesztyűvel és a gerincprotektorral maradéktalanul elégedett lehetek. A csizmát igazából soha nem szerettem, de mindig úgy tekintettem rá, hogy ár-érték arányban megfelel. Ez igaz is. A kabátom cseréje pedig hamarosan úgyis esedékes, de legközelebb megveszem hozzá a magasabb szintű protektorokat. A következő bukósisakom viszont egészen biztosan egy drágább, minőségibb darab lesz.

Elesni költséges

Egy dolog megint csak egészen biztos. Egy elzakózás a Mátrában veszettül meg tudja borítani a családi költségvetést. A pontos összeg attól függ, hogy milyen motorod, munkahelyed és életstílusod van. Nekem nagy szerencsém volt. Mivel nem ütköztem semmivel, ezért a motor viszonylag egyben megmaradt. Index, lábtartó, kormány és hasonló, csupa cserélhető dolog esett áldozatául az esésnek.

Egy ilyen esésnél számolj a betegszabival, valamint a motor hazaszállításának költségeivel is. Adott esetben a család benzinköltsége is látható tétellé változik. Ha pedig ezeket ki is mozgod, majd azért nem tudsz motorra pattanni a szezon hátralevő részében, mert még egy új sisakot is kell venni, az egyszerűen csak frusztráló. Veszettül jól jött volna egy balesetbiztosítás na! De ez már csak eső utáni köpönyeg, utólag rettenetesen könnyű okosnak lenni.

Tanulság

Ez volt hát rövid története annak, hogyan estem el a Mátrában. Próbáljunk meg levonni egy-két tanulságot, amit persze nagyon kevesen fogtok valóban megfogadni. Az első és legfontosabb, amit nem tudunk elégszer hangsúlyozni: öltözz fel rendesen a motorozáshoz! A kórterem másik végében feküdt egy fickó. Rövidgatyában, pólóban, nyitott sisakban robogóval esett el, elmondása szerint minimális sebesség mellett. Nem cseréltem volna vele, de ezt úgyis csak az érti, aki látta a foltokban hiányos bőrét, miközben valami fincsi pépes kajára áhítozott.

A másik, hogy a motorozáshoz legyen tartalékod vagy biztosításod. A Mátrában kanyarogni csupán egy tank benzin, én sem gondoltam előre, hogy tizenév után pont most fogok pofára esni. Egy váratlan hoppá azonban ezt jelentősen meg tudja dobni. A harmadik pedig, hogy a motorozáshoz a felszerelésen és a tudáson kívül kell egy kis szerencse is. Az, hogy most a gép előtt ülök, és nem a szippantós IFÁ-ról kellett lekaparni azon nincs mit szépíteni, puszta mák. A barátaimtól azóta is hallgatom, hogy micsoda mázlim volt, mert ha csak egy méterrel is arrébb csúszok, akkor pont egy csalánosban kötök ki… 🙂

Tehát kedves olvasóink: képezzétek a motoros tudásotokat, adjatok magatoknak a felszerelésetekkel esélyt arra az esetre, ha mégis beüt a baj, legyetek ügyesebbek, mint én voltam – és vigyázzatok magatokra!