Nem is történt olyan régen, hogy bemutatkozott a Triumph Tiger harmadik generációja. A britek brutálisan nagy sikert arattak vele mind a tulajdonosok, mind a nemzetközi szaksajtó körében. Nem is csoda, hiszen amellett, hogy telepakolták mindenféle földi jóval, egy könnyű, erős túraenduró lett, kiváló futóművel, aminek a sziluettje ráadásul emlékeztette az embereket a nagy vetélytárs, a BMW GS szériájára. Azt pedig ugye sokan szeretik.
A megújuló generációt azonban máris tesztelik közúton. A fotók tanulsága szerint az új Triumph Tiger a korábbinál szolidabb méretű, keskenyebb fejidomot kap. A kémfotón szereplő cica feltehetően a high-end XCa kivitel lehet, legalábbis a Brembo fékek és a felfüggesztés erre enged következtetni.

Az előzetes találgatások szerint a háromhengeres erőforrás 900 köbcentisre hízik. Az elképzelések szerint a változásra azért van szükség, hogy az Euro5 normák miatti teljesítményveszteséget pótolják. Ráadásul a BMW is emelt a téten, amikor 800 helyett 850-re váltotta a GS-t, sőt már a Moto Guzzinak is ott van a 850-es V85, tehát várható, hogy tartani fogják a lépést a britek a versenytársakkal.

Cimkék:
Nem kérünk tőled semmi nehezet, csupán azt, hogy motorozz és ezzel szerezz örömet a Szent Damján tábor gyerekeinek.
Elolvasom »Hamarosan bemutathatja a Yamaha a legkisebb Tracer modellt, amely talán az MT125 blokkját kapja meg. Hivatalos megerősítés egyelőre nincs.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »