“Láttam, hogy már nem tudok megállni, ezért elfektettem a mocit.” – Ismerős a mondat? Rengetegen mondják vagy írják le. Sőt, még el is hiszik. Aki beszélt kaszkadőrökkel, az pontosan tudja: az ember nem képes direkt elesni. Illetve ha igen, azt hosszasan gyakorolja – vagyis megtanulja – előtte. Hogy te egy valós éles forgalmi helyzetben ezt zsigerből előrántva végrehajtsd – sőt mi több: kiszámítsd, majd merre csúszik a kis tested -, arra gyakorlatilag nulla az esély. Mióta a Helite légzsákos mellény kipróbálásakor megkíséreltem tervezetten földre kerülni a motorról, már gyakorlatban is tudom: nekem ez nem megy. És neked sem menne. Mégis sokan járnak így – csak más az ok. Egyszerűen nem tudják, hogyan zajlik a helyes vészfékezés – és elrontják azt. A helyzet ugyanez akkor is, ha nem esel el, csak a túl kevés fékerő miatt az eléd kihajtó autó oldalában végzed.
Néhány éve már forgattunk egy videót és született egy cikkünk ugyanebben a témában – így igazából csak ugyanazt a csontot rágcsáljuk tovább. A téma azonban van annyira fontos – lévén, hogy sajnos szó szerint élet vagy halál, de minimum sok-sok motor- meg csonttörés múlik rajta -, hogy újra kivesézzük. Most azonban kizárólag a vészfékezés helyes technikáját vesszük végig – lépésről lépésre. Lássuk címszavakban!
A fent leírtak nagyjából kivétel nélkül minden motoron megállják a helyüket. Természetesen a témában van még felmerülő kérdés bőven. Mi a helyzet a különféle integrált fékrendszerekkel? Hogyan zajlik a “vészfékezés” kanyarban? (Direkt láttok idézőjelet.) Ezekre a sorozat későbbi epizódjaiban keresünk még választ. Amennyiben kérdésed van a témában, tedd fel nyugodtan akár a videó alatt, akár itt a cikk alatt – és igyekszünk rá sorozatunk későbbi részeiben választ keresni rá. Zárszóként pedig talán a legfontosabb: a technikát legjobban olyan vezetéstechnikai tréningen tanulhatod meg, ahol az instruktor lépésről lépésre vezet rá a helyes mozdulatokra és minden próbálkozás után javítja a hibáidat. A haverokkal a parkolóban ez nem biztos, hogy hasonlóan hatékony lesz… Pedig a vészfékezés tényleg könnyen lesz vízválasztó!
Cimkék:
A motorkerékpárok többségének hátsó kerekét forgató lánc folyamatos törődést igényel. Nézzük, mi mindennel tudod növelni az élettartamát.
Elolvasom »A robogók Teslájának is nevezik a Niu járműveit: elektromos és intelligens. Az A1-es jogosítvánnyal vezethető NGT-t próbáltuk ki igen alaposan.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »