Hosszú várakozás és még annál is hosszabb bevezető kampány után a Suzuki végre megmutatta a kölni Intermot kiállításon, hogy milyen is lesz a vadonatúj Katana. Elsőre viszont úgy tűnik, hogy a hatása nem az a bombasztikus, mindent letaroló, egyöntetű katarzis lett, mint amire számítottak. És az a helyzet, hogy minket is megosztott.
Ameddig Mackó testvér közel sem volt elragadtatva a bemutatott géptől, mondván hogy ez igazából csak egy újracsomagolt GSX-S1000, addig én kitágult pupillákkal meredtem a beérkező fotókra és felébresztette bennem azt a gyermeki rajongást, ami előbb vagy utóbb óhatatlanul birtoklási vágyba fog torkollani.
Pedig amögött kegyetlen igazság húzódik meg, hogy a K5-ös GSX-R-re épülő motorblokk, az új GSX-R vázba csomagolva összességében nem más, mint profin felépített parasztvakítás. Na de kérem, ha már az, akkor csakis így tessék csinálni! Az új Katana legerősebb eleme és fő ütőkártyája ugyanis a dizájn, amire viszont érezhetően nagy hangsúlyt fektettek, ami így egyrészt hű maradt az elődmodellhez, másrészt viszont van annyira friss és modern, hogy most is aktuális legyen.
A blokk, mint említettem alapvetően ugyanaz a darab, mint ami a GSX-S1000-ben is dolgozik. Csupán kisebb módosításokat eszközöltek rajta. A hengerek megkapták azt a SCEM – Suzuki Composite Electromechanical Material – bevonatot, amit a literes GSX-R is. De átdolgozták a fojtószelepet és az injectoron is módosítottak.
A hatékony megállásért négydugós Brembo fékek dolgoznak, míg a futóművet a KYB-nek köszönhetjük. Előre 43 milliméteres fordított villák, hátra központi rugóstag került. Mindkettőn állítható a húzó- és nyomófokozati csillapítás. Helyet kapott még az ABS, a csúszókuplung és a háromállású kipörgésgátló. Megkapta az aktuális TFT kijelzőt és az összes világítás LED-es lett, tehát a kötelezőt is rendben hozzák.
Cimkék:
Kiélezett küzdelemben dőlt el a Supersport 300 kupájának sorsa, amit végül Ana Carrasco, a spoanyol versenyző hölgy vitt haza.
Elolvasom »A kölni Intermot kiállításon leleplezte a gyártó is, hogy milyen lesz az új túraendurójuk, a Moto Guzzi V85 TT.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »