Gyönyörű lett a Triumph Moto2-es versenygépe

Thumbnail
Gyönyörű lett a Triumph Moto2-es versenygépe

Gyönyörű lett a Triumph Moto2-es versenygépe

2018. augusztus 24. - - Hír / Érdekességek Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Annak idején volt némi bizonytalanság a sportágban, amikor közeledett a 2018-as év. Idén ugyanis a Honda beszállítói szerződése lejár az év végén, már ami a Moto2 szakosztály homologizált blokkjaira vonatkozik. A CBR600RR-ből származó sornégyes erőforrások bár jól teljesítenek, mégis az a leggyakoribb kritika velük szemben, hogy túlságosan szélesek. 2019-től azonban háromhengeres Triumph motorok fognak körözni a pályán. Érdekes változás lesz, ami rendesen meg fogja bolygatni a dolgokat, na és persze ördög módon fognak szólni!

A Triumph prototípust kicsit megjáratják Silvertstone-ban

Azért, hogy a Triumph megünnepelje a Moto2-es erőforrás elkészültét, és persze a márka visszatértét a GP világába, egy nagyszabású rendezvénysorozatot hirdetett meg. Ennek egyik lépése, hogy a hétvégi MotoGP futam előtt tiszteletkört mennek az új géppel a legendás Silverstone pályán.

[do_widget id=text-10]

A tiszteletkört James Toseland fogja levezényelni. Ha szeretnéd meghallgatni, hogyan szól a 765 köbcentis felhúzott Triple blokk, akkor csak indítsd el az alábbi videót.

Alább pedig jöhet a többi fotó

A szerződésért a Kawasaki és az MV Agusta is ringbe szállt, de Triumph jött ki nyertesen

Szemetgyönyörködtető az új gép

A pályán már azt is látni fogjuk, hogyan megy

Remélhetőleg hiba nélkül

765 köbcentis, sorhármas blokk

Az új Moto2-es motor a Street Triple RS alapján készült

Az új Triumph motorok jövőre állnak rajtrácsra