2019-ben érkezik a KTM 390 Adventure

Thumbnail
2019-ben érkezik a KTM 390 Adventure

2019-ben érkezik a KTM 390 Adventure

2018. június 26. - - Nem Hír / Újdonságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyon szeretjük az óriási túraendúrókat. És nem csak azokat a hardcore gépeket, amik alkalmasint valódi off-road képességekkel is bírnak, hanem az olyan kátyúsemlegesítő nehézcirkálókat is, amiket mintha csak a magyar utakra fejlesztettek volna ki. Azonban a közepes-racionális és az annál kisebb – mondjuk úgy – belépőszintű dual-sport gépekkel nincsen elárasztva a piac. A KTM azonban nem hagyja a levükben megfőni azokat a motorra vágyókat, akiknek eddig csak korlátozott lehetőségeik voltak ezen gépkategóriában mazsolázni. A gyár ugyanis bejelentette, hogy 2019-ben érkezik a 390 Adventure.

Bíztatóak a küllős felnik

Terepképesnek kell lennie

A kis túraendúró ugyanarra a platformra épül, mint a 390 Duke és az RC390, tehát aki ült már ezeken a motorokon annak lehet hozzávetőleges elképzelése arról, hogy milyen lesz az új gép. Az erőforrás így természetesen változatlanul ugyanaz a 373 köbcentiméteres, egyhengeres lesz, 44 lóerővel és 37 newtonméteres forgatónyomatékkal amit már most is sokan szeretnek. Azonban a hosszú ruguóút, a fejlesztett kipörgésgátló vagy éppen a bütykös gumik egészen új dimenziókat adhatnak a masinának.

[do_widget id=text-10]

A könnyű adventure bike sok lehetőséget rejt magában. A kis RC és a Duke el van könyvelve a frissen bemotorozódók legjobb barátjának. Az új túraendúrónak azonban komoly helye lehet a terepes felhasználást is kedvelők körében. Sőt, súlyos hiba lenne az osztrák vállalat részéről, ha az off-road körülményeket nem bírná a 390-es kalandmotor. Többet azonban a valódi bemutatásakor tudhatunk majd meg, ami valószínűleg ősszel Milánóban fog megtörténni.