A közösségi finanszírozáson alapuló találmányok már jó néhány éve nagy sikerrel működnek, leginkább az USA-ban. Persze itt is akadt egy elég hangos kivétel, de szerencsére az általános tapasztalat többnyire pozitív végkimenetelű. Jelen esetben nem kell túl nagy dologra gondolni, viszont annál okosabb a kezdeményezés a MirrorLok. Menet közben és megálláskor is hasznos lehet a motoros számára.
Az ötletgazda Al Jesse, aki a szó minden értelmében öreg motorosnak számít: már több mint negyven éve rója az utakat. Ennyi idő alatt pedig bőven volt alkalma azon agyalni, hogy mit tudna még hozzátenni a motorozás élményéhez. Három idegesítő dologra kínálna megoldást a MirrorLok. A legtöbb gyári tükröt bárhogy is állítgatja az ember, sokszor bizony csak a saját vállát látja a fontosabb dolgok helyett. Szintén gyakran előfordul, hogy vagy a menetszél miatt, vagy a motor rezonanciája következtében annyira remeg a tükör, hogy az égvilágon semmit se látni benne – ami szintén nem előnyös. A harmadik dolog pedig igazából szinte az összes új motort érinti: egy rendes bukósisak-zár hiánya.
Mivel emberünk eddig nem látott ilyen kütyüt a piacon, inkább nekiállt megvalósítani. Az egész cucc egy darab aluminium kockából kerül kimarásra, majd pedig kap egy matt fekete bevonatot. A gyári tükör rögzítő pontjára kell felcsavarozni az egységet, a tükröt pedig a MirrorLok-ba. Ez a megoldás már emel és szélesít annyit a tükrön, hogy jobb képünk legyen a mögöttünk haladó forgalomról. A gumi alkatrészek és a csillapító pedig csökkentik a vibrációt, így ettől is jobbak lesznek a kilátásaink.
A harmadik bónusz pedig a pici U-lakat funkció, amihez jár vagy egy 30, vagy egy 60 centis biztonsági kábel is. Az egész szerkentyű nem több súlyra mint 90 gramm. Nagyjából 8 centi hosszú és 3 centi magas, szóval simán elfér a motoron. A Kickstarter program célja 35’000 dollár összegyűjtése – sajnos eddig még csak 7’982 USD jött össze. Ahogy az lenni szokott, a támogatók hozzájárulásuk mértékének megfelelően kaphatnak egy MirrorLok-ot, amit idén júniusra várhatnak.
Azt mondjuk nem tudom, hogy mennyire lenne ellenálló a cucc egy méretesebb erővágóval szemben, mindenesetre szimpatikusnak tűnik a kezdeményezés. Legalább magunk mögé látnánk rendesen. Ha érdekel titeket az ötlet, akkor ezen a linken lehet adományozni a megvalósításért.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Ebben a cikkünkben egy hathengeres Honda CBX-ből épített bestiát mutatunk be nektek, ami a Széles Fiú nevet kapta. Oké, angolul jobban hangzik.
Elolvasom »Soha nem volt még menőbb a kalandmotorozás, mint manapság. Erre tessék, itt van még egy inspiráló videó is hozzá.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »