Az acéltökű motoros, aki alatt leszakadt a vasúti híd

A terepmotorozás – és itt most nem a krosszpályákra gondolok – csodálatos műfaj. Olyan helyekre juthatsz el általa, amelyek aszfaltról elérhetetlenek, így ameddig nem hagyod el azt, örökre rejtve is maradnak előtted. Ugyanakkor némi plusz veszélyt is rejt magában – bár kellő körültekintéssel ez is általában kezelhető. Ide viszont most némi szerencse is kellett! Történetünkben ugyanis két kalandozó off-road túrázó érkezett egy vasúti hídhoz, amelyen azonnal tovább is akartak haladni. Csakhogy az első (akiről annyit tudunk, hogy Steve a neve) gépének hátsó kereke alatt a korhadt deszka leszakadt, és a motor bezuhant a mélybe. A nagy szerencse az volt, hogy egy keskenyebb sínpár is volt az üzemiek között, amelyeken a motoros végtagjai fennakadtak – ezért nem tűntek el mindketten a süllyesztőben.

Steve a hidegvér elő szobra – ebben a helyzetben még a humora is megmaradt

Humor és hidegvér

A második rémülten szaladt segíteni, de ekkor elhangzott a varázsmondat Steve szájából: „Tartom az egészet a golyóimmal, csinálj egy fotót!” – zseniális, nem? Azután végig megőrizve a hidegvérüket előbb egy kötéllel rögzítették a motor első kerekét a sínhez, Steve csak ez után mászott ki alóla. A videó alatti leírásból kiderül, hogy következő lépésként leszerelték a kormányt, leengedték a motort a szerencsére itt még nem túl mélyen levő talajra, majd összeszerelték, és sértetlenül fel is motorozott vele.

Az eset egyik tanulsága nyilván az, ami el is hangzik a videózó rájder szájából: „Nem néztük meg előre a hidat!” Ilyen helyen, ahol még soha nem jártál, érdemes inkább feláldozni a haladási sebességet és biztosra menni. (A patakokra is ez vonatkozik: inkább bele kell gázolni először, és meggyőződni a mélységről, talajról, sodrásról.) A másik pedig az az örök érvényű igazság, miszerint egyedül tereptúrázni nem a legegészségesebb dolog a világon. Mert társa nélkül azért itt én sem lettem volna Steve helyében…