Egy igazi sportember bukása: igy adta fel Laller a Dakart

Lallerrel a Magyar Kalandmotorosok II. Országos Találkozóján ismerkedtem meg. Azután kicsit „beszélgettünk” az interneten, no meg telefonon is. Mivel céljai, elszántsága valóban minden tiszteletet megérdemelt, számos cikk jelent meg róla az Onroad.hu oldalán is. Tervben volt egy őt és versenymotorját bemutató videós riport is, azonban a KTM korábban kellett hogy elinduljon Dél-Amerikába, mint azt ő tervezte – így ez a remek anyag nem születhetett meg. („Cserébe” már akkor megígérte, hogy hazatérése után egy teszt keretében részletesen bemutathatjuk a technikát.) Viszont az összes szurkolójával és kisebb-nagyobb támogatójával együtt jómagam is minden nap vártam a híreket: hogy halad a világ legkeményebb terepraliján. Hiszen Laller ugyanúgy egy „hétköznapi ember” mint mi, így sokaknak különösen szimpatikus – vélhetően ezért is támogatták-támogatják oly sokan.

A Dakar rajtja – ez volt az egyik álma. De a folytatást biztosan nem így képzelte el

A verseny harmadik napjának folyamán elindult a „szóbeszéd” a szurkolói csoportokban: kiállt a versenyből. Később ez valós információvá formálódott. Sokan védték, sokan elkeseredtek, sokan mérgesek voltak rá. Tegnap azonban végre személyes interjút is adott a Sportivo.hu portálnak. Ebből végre Laller saját szavaival tudhatjuk meg, mi történt, mi volt a döntés valódi oka, milyen események váltották azt ki.

Már a verseny első napján problémák voltak: feltörte az ülés és le is égett. Ez mind komoly energiavesztés

Laller nyilatkozata

„A harmadik nap első részét még sikeresen teljesítettem, de a speciál szakasz már sajnos megoldhatatlan feladatok elé állított. Körülbelül 30-40 kilométerrel az etap kezdete után a borzasztó mély talajban többen is elakadtunk, autók, quadok és motorok egyaránt bajba kerültek. A problémát tovább fokozta a tény, hogy egy kiszáradt tó medrébe érve eltévedtünk, és a több választható nyom közül sem sikerült megtalálni az egérutat. A keresgélés során egy alkalommal majdnem le is estem a tátongó szakadékba. Az idei évre nehezítettek a navigáció szabályait is, így nyugodtan mondhatom, teljes mértékben magunkra voltunk utalva. A kezdeti tanácstalanság után kisebb bolyba verődve folytattuk az utunk, és rá is találtunk a helyes útra – azonban ekkor én szerencsétlenül elestem. A kimerültség, a teljes kiszolgáltatottság és a halálfélelem egyszerre kavargott bennem, közben szépen lassan már a motorban található vízkészletet is feléltem.

Személy szerint féltem, hogy az igazán be sem járatott KTM hogy fogja bírni. A KTM bírta

Annyi erőm nem maradt, hogy felállítsam a gépet, így kénytelen voltam meghozni életem legnehezebb döntését. Hosszú órákig nem járt felém senki, így megnyomtam a motor konzolján lévő segélyhívó gombot, amivel értesítettem a szervezőket. Beszéltünk telefonon is, helikoptert küldtek értem egy orvossal, aki nyomban megvizsgált. Miután végzett, már vissza sem engedett, azt mondta, hogy a végletekig elkészültem, és itt a vége. Leszereltek minden műszert, majd felszálltunk. Nem szégyellem, sírva hagytam ott a motorom… Egy repülőtérre vittek, ahol több sérült versenyző is várta, hogy együtt továbbinduljunk a San Salvador de Jujuy-i táborba. Nagyon el voltam keseredve, de ezeket a srácokat látva hálát adtam a jóistennek, hogy nem lett komolyabb bajom.”

A forróság is nagyon megviselte Lallert

A kudarc után

„A szerencsétlenségemet még tovább tetőzte, hogy a repülő San Salvador felé komoly viharba került és vissza kellett térni a kiindulási pontra. Végül itt éjszakáztunk, a szervezők nagyon kedvesek voltak, elszállásoltak és étellel kínáltak bennünket. A vacsora alatt beszélgettem a többiekkel, köztük öreg Dakaros rókákkal, akik mind azt hangsúlyozták, hogy nem vészes, ami történt, ez abszolút benne van a pakliban. Ugyan ettől még nem fáj kevésbé a dolog, de most döbbentem igazán rá, hogy mit is jelent a Dakar Rallye.”

A második oldalon fogja Laller is levonni a tanulságokat – de én is leírom a véleményemet a történtekkel kapcsolatban. Lapozz!