Idén már több hazai Honda márkakereskedésben került sor tesztnapok megrendezésére. Ezeken mindenki személyes menetpróbán győződhetett meg, mennyire helytállóak a tesztekben olvasott információk – mert a legjobb, ha magadnak hiszel. A program folytatására – és egyúttal befejezésére – a legnagyobb hazai kereskedésben, Budapest szívében kerül sor. Az avatott olvasók ebből ki is találták: várja őket (is) a Honda Dream!
Vélhetően idén utolsó alkalommal lehet tehát kipróbálni a Honda tesztmotor flottájába tartozó masinákat. Ezúttal 2016. október 12 és 15 között a következő gépek állnak az érdeklődők rendelkezésére: CB500F, NC750S, VFR800X (gyorsváltóval), Africa Twin (duplakuplungos váltóval) és VFR1200X (duplakuplungos váltóval). A „Honda Tesztnapok” utolsó idei helyszíne tehát a Honda Dream szalonja, amely a 1013. Budapest, Attila út 14-16. alatt található. Szerdától szombatig hétköznapokon 10.00 és 18.00 óra között, míg a hétvégin 10.00 és 14.00 óra között várják a tesztelni vágyó motorosokat.
Érdemes előre időpontot egyeztetni – így garantáltan azt a gépet tudod majd kipróbálni, amely a legjobban érdekel, amelyikre a leginkább kíváncsi vagy. Ezt megteheted a +361-789-5636 telefonszámon vagy a szalon@hondadream.hu email címen. Használd ki az utolsó 2016-os lehetőséget, és próbálj ki egy Hondát!
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Mindegyik motor Euro4-es lett és szériában megkapja a kormánygátlót. De a lista itt nem ér véget, új extrák és színek is bekerültek a kínálatba.
Elolvasom »A Kawasaki nem akar minden puskaport egyszerre ellőni, ezért csak a következő kiállításon mutatja be a következő évre szánt csupasz motorokat.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »