Hihetetlen emlékeket hoz elő a régi motorosból egy főleg magyar veterán vasakat felvonultató találkozó. Május elsején rengeteg régi emlék rohant meg, amikor megérkeztem a Csepel-Művek egykor dicsőségesebb területére. Hiszen számomra is valamikor a hatvanas évek végén kezdődött a motorozás megismerése. Barátaim többsége már birtokolt valamilyen vasat. Volt, aki már versenyszerűen crossozott a Honvédban. Kapott egy kosárban valamilyen 400 köbcentiméteres „csodát” – amiből hosszas munkával és nem kis anyagi ráfordítással építette meg első verseny motorját. Másik barátom egy 500-as Indianert épített át az akkori divatnak megfelelően hatalmas „hónaalj szellőztető kormánnyal” – a hangja a mai napig a fülembe cseng! Mindig tudtuk, hogy mikor indul, mert az egész környéket belengte a szép dohogó puffogása. Legjobb gyerekkori barátom, pedig megkapta a papájától a T5-ös Pannóniát. A negyedik srácnak már egy egyenes lámpás 250-es MZ-je volt, ami akkor volt nagyon érdekes, amikor a Kamara-erdőben este „terepeztünk a sűrűben”. Már rég fordulni kellett, de a reflektor csak nem akart befordulni… Felejthetetlenek voltak első utazásaink: Dunakanyar, Velencei -tó, Balaton – messzebb nem nagyon merészkedtünk, mert az állandó szerelés kérdésessé tette a távolabbi kirándulásokat.

Ilyen érzések rohantak meg, amikor a munka ünnepén megérkeztem a Pannónia gyár 40 éves bezárásának tiszteletére rendezett veterán- és régi motorok találkozójára. A Boráros tértől már sok kollegának integettem a Csepelre vezető úton. Meglepően gyönyörűen karbantartott, csili-vili motorok füstölték a semmi mással össze nem keverhető kétütemű olajos benzinszagot a világba. Sajnos a Csepel Művek bejárata és a fő utcája nagyon is magán viseli az elmúlt idők nyomát – de az épületek, szerelő csarnokok is rettentő lepusztult állapotban vegetálnak.

Fél tízkor már rengeteg jármű sorakozott a megkopott gyár területén. Sárga, piros, fekete, szóló, oldalkocsis… szerető gazdáik még az utolsó törléseket végezték, nehogy egy porszem is megzavarja az összhatást. Tíz órakor pedig Csepel polgármestere mondott egy köszöntő beszédet, majd kezdődött a mustra. Sajnos egyéb programom miatt nem tudtam tovább ott maradni, de a röpke egy óra is hamar eltelt a bámészkodás közepette. Az emlékek felszínre törése miatt pedig nagyon megérte kilátogatni – igazi ünnep volt ez: a magyar motorgyártás ünnepe! A továbbiakban inkább beszéljenek a képek.