Egy szürrealisztikus hajóút, majd belecsapunk Afrikába

Szóval hol tartottunk? Ma hatkor elrajtoltunk, de megálltunk mert 24 órája nem ettünk. Úgyhogy akkor már írok valamit, igaz lassan megy, mert közben falom a narancslekváros palacsintaféleséget. A hajókirándulás, ahol az előző hosszabb beszámolómat abbahagytam, megérne külön egy regényt, egyben volt unalmas is és döbbenetes sztorikkal ékes.

Gibraltári sziklás szelfi

Maga a társaság színessége is különleges jelentőséget adott a történéseknek: jöttek erdélyi nacionalisták, jött Pákó, a Bódi Lány, rengeteg világjáró, motorosok, amerikaiak, jófej székelyek, győriek, olaszok, arabok, spanyolok és egy csomó ember, akiket be sem tudtam sorolni. A „rakomány” saccra 1’000 emberből és 3-400 járműből állt.

Tanger kikötője

A legdurvább sztorikba csak belekezdenék, nyugodtan gondoljátok tovább… Például amikor szegény Pákó két ember kezében fent a fedélzeten lengedezik a korlát felett, de mire jótevői észbe kaptak, Pákó székely szobatársa kérdés nélkül ki is ütötte egyiküket… hát mondom, ez jól kezdődik! Bár ahogy hallottam már a kompra várva is megcsináltuk „mi magyarok” a fesztivált, többen félholtra itták magukat, úgy próbáltak intézkedni az olasz hatóságokkal és felállni járműveikkel a zsúfolt hajótestbe. El tudjátok képzelni? Nos én nem tudtam, legalábbis annyira durván nem, mint ahogy állítólag valójában történt.

Kikötésre várva

Aztán hallottam olyan sztorit, hogy a szelíd útitárs megszívatására a jó öreg előhívós fényképezőgépével készítettek pár fotót a fogkeféje és az ürítésre szolgáló szervek közreműködésével… Szóval számomra ez a tömény abszurditás két napja volt, de sok barátra és elismerő pillantásra tettünk szert – többek között ezért is jó döntés volt a kompolás, pláne, ha a következő napra gondolok, ami szívás ezután következett…

A rajt előtti eligazítás – ahova a csapat nagyjából fele oda sem ért

Azért belekezdek a nagy afrikai kalandba is, bár vegyesek a gondolataim. A kikötés helyi idő szerint hatkor történt, mi hétre már a negyven kilométerre lévő célkapuban voltunk, ami hatalmas szó. Mint később kiderült, volt akinek négy óra volt a várakozás a vámon – ezért (is) jó motorral menni! Szóval tovább folytatódott a kényelem és gondtalanság, ami a kompozás alatt is megvolt – de ez csak a reggel hat órai rajtig tartott!

A talaj zömmel nagyon ragadós, vörös iszapos sár volt

A reggeli eligazításon a fele banda még ott sem volt, de azért mi időben elindultunk. A második feladat környékétől aztán elkezdődött a szinte véget nem érő terep. 570 kilométert írtak az itinerre, amire 13 óra volt megadva. Mi 18 óra alatt 850-et tettünk meg, és egy csomó feladatot kihagytunk. A vörös iszapos ragadós sár nagyon megnehezítette a dolgunkat. Persze gumit cserélni nem volt idő, bár szerintem sokat nem segített volna az sem.

Az egyik keresett pont a szikla alján (azt hiszem itt kaphattunk defektet)

A nyomokból sokszor úgy tűnt, mintha a többiek nem erre mentek volna. Ami nem igazán volt gond, hiszen mindenki más taktikát választott – szóval kevés közös útvonal volt. Akadt olyan feladat, ahol egy nagyjából négyszáz méteres szintkülönbséget kellett volna legyőznie a GS-nek. Nem sikerült, bár ezt végképp nem fogom a gumira. Így itt például következett egy jó óra gyaloglás és hegymászás. Az igazi kaland az volt, hogy a hegy tetején elrejtett három darab varázsdobozból egyet sem találunk meg (ami pesze sok plusz pontot ért volna). Ha ezt előre tudom, akkor nem hiszem, hogy elindultam volna – bár rám fért egy kis mozgás.

Mindenki más útvonalat választott, így nem tudtunk nyomokat sem követni

A legbénább feladat, ami ezzel együtt nekem nagyon tetszett: Meknes fél városnyi múzeumának vécéjében meg kellett találni egy lámpakapcsolót és leolvasni, milyen márkájú elektronikai termékről is van szó.

A múzeum pincéjéből nyílt a mellékhelyiség

A feladat a villanykapcsoló márkájának felírása volt – csak éppen az elképesztően el volt dugva!

Innentől a célba érkezésig nincs fénykép, a beérkezés előtti öt órát szakadó esőben motorozva, amúgy nyolc fokban tettük meg. Közben a fele hardware eszközünk és mi magunk is alaposan ronggyá áztunk. Majd jött a slussz poén: a célban sem szállás, sem meleg víz, sem fűtés, sem semmi. Kész szerencsére onnan háromszáz méterre volt egy négy csillagos hotel. Usgyi! Még mielőtt észhez tértünk volna az örömtől, közölték: itt sincs fűtés és áram sem – de legalább az ár barátságos 22 euró volt ezért a különleges afrikai amis-fílingért!

A cél közelében találtunk egy csodás luxusszállodát. Csak éppen sem villany, sem fűtés nem volt benne

Mára ennyi, most át kell kelnünk az Atlaszon és állítólag ott szakad a hó…