Manapság a nagy túraendúrók jelentős része élete során el sem hagyja az aszfaltot – vagy legfeljebb kicsit belekóstolhat egy-két murvás útba, ahol gazdája már igazi kalandornak érzi magát. Pedig ezeket a motorokat a mai napig igazán kemény igénybevételekre tervezik és építik – néha alkalmat kapnak rá, hogy ezt be is bizonyíthassák. Most két, speciálisan felkészített Triumph Tiger 800XC tehette – és tette is – meg ezt!
A program hátterében az Icon kiegészítőket gyártó vállalat állt, amely kimondottan kalandmotoros célokra készülő Raiden ruha-családjának promótálására kezdett bele a Triumphok átépítésébe. A két Tiger 800XC nagyon célratörő módosításokon esett át a Motoworks Chicago műhelyében, hogy már-már Dakar-szintű, versenycélokra alkalmas endúró váljon belőlük.
A gépeket először is megfelelően alapos protektorozással látták el. A futómű rugózó elemeit Öhlinsre cserélték, a gyári üzemanyag-tartály helyét pedig a Safari Tank Australia nagyobb és erősebb tankjai foglalták el. Természetesen egy hátsó tároló is beépítésre került a megfelelő hatótáv elérése érdekében – utóbbit a Rally Raid szállította. Woody’s felnik kerültek a Tigerekre, mert ezek belső nélküli abroncsokkal is kiválóan működnek, és elég erősek is. Végezetül a PIAA kiegészítő fényszórói, valamint egy komplett roadbook-GPS egység zárta a sort – előbbi az éjszakai szakaszok, utóbbi az elengedhetetlen navigáció miatt.
A két különlegesen szép – és fényezésében is nagyon igényesen befejezett – Triumph először a NORRA Mexican 1000 terepralinak futott neki Mark Vanscourt és Ernie Vigil vezetésével. A nagyon kemény versenyen Marknak sikerült is célba érnie (Ernie navigációs nehézségek miatt kellett hogy feladja a viadalt), ő kategóriájában a hetedik, abszolútban pedig a huszadik helyet szerezte meg. Ezt követően 18 nap alatt a két motor lábon jutott el Seattle-be, ahol belevágtak a legdurvább észak-amerikai versenybe: rajthoz álltak az Alcan 5000 viadalán. Itt már Ernie Vigil és Johnny Scheff vezették a két motort, amelyek a túra kategóriában meg is tették a nem kevesebb mint 4’310 mérföldes – vagyis tíz nap alatt 6’896 kilométeres – távot.
A kalandok után természetesen meginterjúvolták a pilótákat az Icon Raiden ruháiról is. Mind a hárman a legnagyobb mértékben meg voltak elégedve, bár előzetesen tartottak a sivatagi szakaszoktól, nem lesznek-e túl melegek a vízállóságuk ellenére teljesen lélegzőnek hirdetett cuccok. Meglepetésükre azonban mind a két verseny teljes hosszán át kellemes viseletnek bizonyultak a csúcskategóriás nadrágok és dzsekik.
Cimkék:
Az idei EICMA legszebb motorja a Ducati Scrambler volt a közönség szerint, ám több japán motor is található a tízes listán. Lássuk, melyek ezek!
Elolvasom »Hamarosan újból elrajtol a Dakar rali mezőnye. Látványos és ember próbáló küzdelemnek lehetünk tanúi január első két hetében.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »