Osztrák újdonságok Milánóból

Thumbnail
Osztrák újdonságok Milánóból

Osztrák újdonságok Milánóból

2012. november 17. - - Nem Hír / Újdonságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy komoly sajtóprezentáció keretében, a legnagyobb górék tolmácsolásában dicsekedett el a cég az idei eredményeivel. Lássuk be, volt is dicsőség bőven. Mind a motorsportban, mind az üzleti versengésben alaposan belehúzott a KTM a lassan búcsúzó 2012-es esztendőben.

KTM 390 Duke - szériában blokkolásgátlóval (katt a képre a galériához)A EICMA standján megcsodálható a KTM legtöbb modellje, az újdonságok pedig kivétel nélkül ott sorakoznak. A kimondottan ide tartogatott petárdák ismét a Duke família tagjaiként mutatkoznak be, lassan egy átlagos délolasz család méretére duzzasztva azt. Eddig ugye megismerhettük a 125, 200, 690 és 990-es pucér tesókat, most pedig itt a 390-es Duke is, amely a napokban nálunk járt 200-asból kiindulva, valószínűleg igazi atomcsapásként fog robbanni a piacon, ha az ára jó lesz. 44 lóerő és 35 Newtonméter mozgatja a menetkészen 150 kilogrammos gépet – a kétszázas sem megy rosszul, ha kergeti az ember, de ez már kifejezetten élvezetes lesz. Megfejelve mindezt a 390-eshez már ABS is dukál, ami ugyancsak dícséretes tény.

A középső fivért, a 690-est megvadították: ez a 690RA következő tesó, a már ismert 690-es „R”, azaz racing verziója. A nálunk járt alap verzió is nagyon jó motor, de a KTM-nek semmi sem elég, mindent a maximumra akar járatni, hát nesztek, itt a 70 lóerős, prémium futóművel és a legfinomabb kiegészítőkkel megvadított 690 R!

Na és a legnagyobb, akit biztos sokan várnak: az 1290-es Duke!Ennek a maximalizmusnak a jegyében született meg az egyenlőre még prototípusnak bemutatott, igazi ördögfajzatnak látszó 1290 Duke R. A 180 lóerő környékére becsült teljesítmény mellé ultrakönnyű gépet ígér a gyártó. A lassan megszokott full-extra elektronikai csomag mellett pedig olyan kiegészítők is helyet kapnak a fedélzeten, mint az anti-stoppie és anti-wheelie ellenőrzés, amelyek teljesen ki is kapcsolhatóak (ha valaki nagyon tud), vagy fixen ki akarja nyírni magát. Hát, izgalmas egy vas ez konkrét, reméljük a legjobbakat, hogy eljut egy tesztpéldány is a környékünkre belőle.