Kapkodni fogják!

A CRF250L várható piaci sikere szinte garantált. Ezt modelleztük kicsiben mi magunk is, hiszen mindenki ki szerette volna próbálni a motort. Ha pedig már kipróbáltuk, le is írtuk véleményünket róla. Íme tehát röviden Bara, KT és Macko benyomásai.

Bara: női szemmel

Amikor először megláttam azt mondtam na nem, nem normális az aki azt hiszi ezt én el fogom vezetni. Hogy erről nekem le fog érni a lábam? Jó alaposan körbekémleltem és meg kellett hogy állapítsam: igen csini a kicsike. Mindene a helyén van, és első ránézésre bizony- bizony egy kemény terepgép benyomását kelti. Ezért nem is értettem a vicces hátsó lábtartót. Ezen az sem segít sokat női szemmel, hogy még az utolsó, utcán is használható bütykös papucsokat kapta. Nagy levegőt vettem, láblendítés… jé, leér a lábam! A rugózása nagyon kellemes, nem annyira feszes mint egy krosszmotoron. Körülnéztem a vezető pozíciójából is: a szokásos Honda műszerfal, a kapcsolók mind a szokott helyükön.

Elindultam vele. Először óvatosan húztam a gázt, hiszen szemre komoly erőt sejtet, és meglepődtem, hogy milyen finoman lehet adagolni, milyen kellemesen vezethető, mennyire jól beleillik egy női kézbe is. A rugózása teszi igazi élménnyé a vele való közlekedést. Furcsa volt az elején a könnyűsége, de ezt nyilván hamar meg lehet szokni. A jó minőségű utaktól a mostanában oly jellemző folt-hátán-folt aszfalttal is kompatibilis, sőt még akkor sincs gond, ha az útpadkára kényszerítik az ember lányát a figyelmetlen autósok, mert ez a kis aranyos ezt is bírja, sőt szereti és igényli is. Aszfalton és murvás földúton gurulgattunk együtt, a menettulajdonságai nagyon megtetszettek. Igazi kis városi rohangáló, amiben megvan az, hogy nem baj ha tele van kátyúval az út, nem baj ha nem tüköraszfaltos az utcád, sőt lemehetsz egy kicsit a járt útról is belekóstolni a terepezés lehetőségébe. És nem csak férfiaknak, igenis nőknek is jó, sőt nagyon-nagyon jó. 160 centis magasságtól alap állásban is tökéletes! Csajok hajrá, nagyon nagy élmény.

KT: egy óriás szemével

Legvégül nálam kötött ki a kispiros. Talán mert én egyedül is meg tudom írni a kétszemélyes használatról a tetszett… vagyis a tesztet! Merthogy igencsak pozitiv benyomásokat szereztem erről a motorról. Szeretem a praktikus megoldásokat, és ez ilyen. Nagyon. Az egész. Semmi top dolog nincs benne, mégis, vagy talán éppen ezért kellemes partner. Jól használható városban és terepen is, nem krosszmotor, de nem jön zavarba ha az út végetér, mert ugye a kaland ott kezdődik! Az én termetemmel (200 centiméter) és súlyommal (130 kiló) is jól boldogult mind városban, mind off-road körülmények között. 110-es tempóig vidáman gyorsul, virgonc kis gép, felette némileg megfontoltabb. A gyárilag felszerelt gumik inkább terepre valók, így némi megszokást igényelnek a kanyarokban. Autók közötti előrefurakodásban remek partner, majd a lámpaváltásnál kilőve könnyedén magunk mögött hagyjuk az autókat.

De mint külseje is sugallja, igazából nem az aszfaltra tervezték. Aki eddig nem merészkedett le az útról, az előtt egy új világ nyílik meg: a földutak világa. Kezdő terepesek és hölgyek is hamar megbarátkoznak vele, már az első poros méterek is örömet okoznak. A rutinos off-rider is vigyorog, mert végre láthatja a tájat, nem kell minden idegszálával figyelnie. Kritikaként a kissé keskeny és rövid ülést emliteném, illetve nálam a hátsó rugóstag tartalékai elfogytak.

Macko: a mindennapi használat

A legtöbb kilométert nekem sikerült belevarázsolni a CRF-be, ugyanis meghívást kaptam a DL-klubosoktól egy kellemes terepezésre. Kronológiailag ez közvetlenül a Zsore-féle krosszpályás gyakorlat után kapott helyet, amit én megfejeltem egy “nagyon sietős” aszfaltozással a találkozási pontig. Így megtudtuk a teljes nyélgázas fogyasztást is: ez kerek 4 liter/100 kilométerre adódott. Innentől egy nagyon kellemes, ötven kilométeres tereptúra, majd immáron normális (mondjuk úgy: szabálykövető) aszfaltos motorozás következett, amely során 3,4 literre mérséklődött az üzemanyag-igény száz kilométerenként. Ami – tekintettel az induláskor még csupán 550 kilométeres futásteljesítményre – nem teszi hihetetlenné a gyár által megadott és korábban emlegetett fogyasztást. Három alá egészen biztosan be lehet vinni a mindennapi használat során.

No és hogy mit tapasztaltam vele? Nagyjából hasonlóakat a fentebb leírtakhoz, azzal a megfigyeléssel kiegészítve, hogy a kis CRF250L egyetlen dolgot nem kedvel: ha a határait feszegetjük. Ott mind aszfalton, mind terepen mutat némi idegességet, bár ezek nagyobb része szerintem a gyári abroncsoknak volt köszönhető – ami mindenhova jó, az ugye általában sehova nem tökéletes. Amikor azonban átváltunk a kirándulós-nézelődős stílusra, csupa jóval kényeztet a Honda újdonsága.

Az utolsó oldalon találod a részletes műszaki adatokat.