2013-ban jön a Honda CB1100

Thumbnail
2013-ban jön a Honda CB1100

2013-ban jön a Honda CB1100

2012. június 26. - - Nem Hír / Újdonságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már 2010-ben bemutatták, a Távol-Keleten pedig már meg is lehet vásárolni egy ideje, az Öreg Kontinensre azonban csak jövőre érkezik meg. Az európai változatot Ausztriában látták, amint forgalmazás előtti tesztkilométereit rója 2013-as hivatalos debütálása előtt. A nekünk szánt verzió gyakorlatilag megkülönböztethetetlen lesz a japán belpiacos kiviteltől: más a hátsó lámpa, nagyobbak az irányjelzők.

Honda CB1100: 2013-ban Európában is?A tesztpédányon a megfigyelők adatrögzítő- és emisszió-mérő berendezéseket láttak, így vélhetően a homologizáció előtti utolsó állításokat végzik a tesztelők. A CB1100 csodaszép retro-naked, a technikája azonban modern. A gép nem túl kihegyezett: az 1’140 köbcentiméteres sornégyes blokk 87 lóerős lesz, a paripa menetkész tömege pedig 247 kilogramm. A motornak minden bizonnyal lesz létjogosultsága, hiszen sokan kedvelik az ehhez hasonló komoly gépeket, ahol a stílus sokkal fontosabb a teljesítményhajhászásnál.