– Nem teszik, kérem vissza a sajátomat! – Ez a kijelentés hagyta el a számat a ZZR1400 nyergében töltött első negyed óra után. Aztán ez persze alaposan megváltozott. De tagadhatatlan, hogy nem volt első látásra szerelem…
Evett már valaki chilis csokoládét? A folyamat ott is ugyanez. Az embert hajtja a kíváncsiság, így szépen a kosárba teszi a terméket, majd fizetés után következik a kóstolás. Ezután nem érti, hogy lehet ennyire elrontani valamit. És legfőképp mi értelme volt egy ilyet létrehozni. Hiszen külön-külön mindegyik összetevője nagyszerű dolog. Csak másra valók. Kár volt összegyúrni a kettőt. Pont mint a Kawa esetében. Egy túragép és egy vérbeli sportmotor mind nagyszerű dolgok. Teljesen másra valók, minek kellett hát keresztezni őket?
Mivel társaságban voltam, a csokit sem köptem ki, ahogy természetesen a ZZR-t sem adtam vissza. Túl korai lett volna ennyivel elintézni. Mindenesetre az első benyomásom nem volt túl kedvező. No mindegy. Ahogy mondani szokták, innen szép nyerni! A csokoládé esetében is először sajnáltam azt a pénzt, amit a kasszánál hagytam érte, de pár perc után már nem hagyott nyugodni a gondolat és muszáj volt még egy kísérletet tennem. Ekkor már jobban figyelve a részletekre rájöttem, hogy a két elem nem elnyomja, hanem kiegészíti egymást, felszínre hozva olyan ízeket is, amelyeket egyébként nem éreznénk.
Kétkerekű chilis csoki
Azért a zöld szörnyeteg esetében ez a folyamat lényegesen lassabban zajlott, de pontosan így. Amikor már sikerült elvonatkoztatnom attól a kényelmetlen testhelyzettől amit a kormány helyzete kényszerített rám, kezdtem felfedezni a nagyszerű dolgokat.
Először például a motor kiemelkedő karakterét. Amely már szó szerint alapjárattól elbírja a hatodikat. Ugyanis amennyiben nincs kedvünk visszaváltani, már innen szépen húz. Persze nem úgy, mint a BMW „egyhatosa”, de majdnem. Azért négy henger az nem hat, de akkor is meglepő, hogy milyen nyomatékos: kétezernél már nem is vibrál, ötezernél jön egy csapat ménes a meglévő pár csikó mellé, hogy aztán együtt menjen a vágta majdnem a végtelenségig.
– Nem rossz ez, csak még szokni kell! – gondoltam. Pont mint a csokinál a második falat közben. No de mit sem ér az erő, ha nem uralod – mondta egy régi gumiabroncs reklám. Ebben teljesen igazuk van. Mit sem ér a száguldás lehetősége, ha nem akkor hagyom abba, amikor akarom. Ehhez pedig erős váz és fék is kell, ilyen teljesítményhez nem is akármilyen. Szerencsére ebben nem kellett csalódnom. Elöl a féknyergeknél és a fékkarnál is radiális munkahengereket alkalmaztak; fém fékcsövekre ugyan már nem futotta, az a súly pedig nem kevés, amit hővé kell alakítaniuk szegényeknek. Ez tetten is érhető a kissé határozatlan nyomáspontban és a kemény használat után hamar megjelenő fékhatáscsökkenésben. A ZZR1400 azonban nem egy vérbeli pályagép, hát ne is várjuk el tőle hogy annak megfelelően viselkedjen.
Inkább örüljünk annak, hogy az ABS remekül teszi a dolgát, a kipörgésgátló pedig egyenesen szenzációs! Ez utóbbi három fokozatban állítható és ki is kapcsolható. Én mindig abban a fokozatban használtam, amelyik a leghamarabb elejét vette bármiféle huncutságnak. Ennél a beállításnál még homokkal-murvával vastagon megszórt úton is olyan szépen gyorsult nyélgázon, mintha minden a legnagyobb rendben lenne az aszfalt és a gumi között. Csupán amikor véget ért a tapadásgyilkos szakasz, és elkezdett rendesen növekedni a tempó, akkor döbbentem meg, hogy mekkora teljesítményt és milyen kulturáltan fogott vissza a szerkezet. Itt is érződik, hogy ez nem egy minden sallangoktól mentes sportgép, ahol meg kell küzdeni a győzelemért. Elintézik ezt helyettünk a három (na jó, néha négy-) betűs extrák.
Magáról a futóműről is egyértelmüen átjön, hogy az elsődleges cél a túrázás volt. Az úthibákat szépen kivasalja, ugyanakkor elég merevnek érződik. Látszik, hogy még messze nincsenek kiaknázva a benne rejlő lehetőségek. Ugyanakkor ha keményre vesszük a figurát, akkor azért ott előjön, hogy az a kellemes lágyság ami közúton ideális, az pályán már hátrány lenne.
A második oldalon összehasonlítjuk a paripát elődjével. Lapozz!
„Alajárattól nem húzatjuk hatodikban, még az érdekesség kedvéért sem…”
Mert???
„Biztos vagyok benne, hogy a BMW „egyhatosa” nem húz jobban…”
Pedig de.
„Az a mozgási energia nem kevés, amit hővé kell alakítani (súly semmiképp), de erre méretezték (szegény fékeket).”
Mégis elvéreztek..
Ahogy az első mondatban szerepel: a világ legerősebb szériamotorja. Én Kawa rajongó vagyok, volt alkalmam kipróbálni (az elődmodellt is, sőt a GTR-t is) szerintem ez már inkább félelmetes, mint élvezetes. Nem kifejezetten kényelmes, túrázni inkább kényelmetlen.
Alajárattól nem húzatjuk hatodikban, még az érdekesség kedvéért sem… Biztos vagyok benne, hogy a BMW „egyhatosa” nem húz jobban… Egyébként is teljesen felesleges ehez a tipushoz hasonlítani.
Az a mozgási energia nem kevés, amit hővé kell alakítani (súly semmiképp), de erre méretezték (szegény fékeket).
Az 1100-es zizivel mentem annó,de már az is túl nehéz és túl erős a hazai utakra (városban kínszenvedés bírkózni vele).
Ez is inkább farokhosszabítónak jó,mert nekem,mint átlagos motorosnak a használati értéke a nullához konvergál.Elismerem a kvalitásait,de értelmét nem látom itthonra(az Autobahn-on csapatni 300-al biztos jó buli lehet).
Motorozzon ezzel, akinek két anyja van.
Én tuti meghalnék rajta – amúgy meg teljesen felesleges pöcsnövelő.
Köszi, az enyém elég hosszú… Az életem meg túl rövid…
Ennyi pénzért már bőven van kínálat.
Én pl. inkább egy BMW K1300R-t vennék 5.3 misiért full extrázva van, és nem kell tekergetni a futóművet, mert elektronikusan lehet szabályozni.
Meg váltó asszisztens, meg anyámtyúkja 🙂
Azért az technikailag nem kicsi különbség a 2 masina között.
Nem hiszem, hogy meghalnék rajta, ugyanakkor kár lenne ilyen lovat adni alám, nagyon nem illünk össze 😀
Szép ez,meg minden,de már messze az a kategória amire szerintem rá sem mernék ülni. Pont mint a Hayabusa–van egy jó ismerősömnek és többször mondta,hogy próbáljam ki,de nem tudott rábeszélni. A „legnagyobb” gép amivel motoroztam eddig a cbr 900 rr volt és már azt sem szerettem,pedig ezekhez képest az biztos egy kismotor. Szóval maradok az 5-800 köbcenti és az 50-100 lóerő körüli gépeknél és az én „tudásommal” azokat sem tudom „kimotorozni”,úgyhogy nem én vagyok a célcsoport.
A képeken látható motor az enyém. Két éve hajtom, mentem vele 15.000 km-t. Az a „Nem merek ráülni sem”… duma kicsit vicces… A moci annyira megy, amennyire húzod! Igaz, ez szó szerint értendô!!! Fogyasztás: 6,5…. Nagy átlagban ennyi!!! Ebben van durvulás, város, minden. A túl erõs duma: az összes sportmotorra igaz! Nem kell húzni, ha nem akarsz menni, ennyi…..de az is biztos, hogy két személlyel, dobozokkal, hegymenet, mind mind semmiség. De ez benne a csodálatos!!!! Az állat! Város: A chopperek? 350, meg afölötti monstrumok?! Ezzel sima ügy, megszokás kérdése….
Azt bírom,hogy olyanok mondanak véleményt róla, akik csak képeken láttak ilyent, vagy van olyan ismerõsük, aki egy 10 évvel korábbi modellen álló helyzetben már ült!
http://www.youtube.com/watch?v=_ABDx-bILxo azért ezt is nézzétek meg!…
Mi az, hogy pöcshosszabbító? Mekkora butaság ez. Ez éppen az a motor, amihez nagy pöcs kell. Nagy önbizalom. Ez az a motor, aminél a gyártó tudása többet ad hozzá a motorzáshoz, mint a motoros. Az a KTRC szinte minden problémát megold. Ettől lesz a motor olyan sima, mint a vaj. A normál motorosnak akkor tűnik fel az igazi teljesítmény, amikor hatosban éppen akkora gyorsulást tapasztal, mint egyesben. A fék, meg olyan hihetetlen, hogy azt hiszi az ember a fékezésnél, hogy leszakad a karja, akkorát lassít. Akinek ez nagy az tényleg nem próbált még hasonlót se.
Most már két éve van nálam, de továbbra sem akarnám lecserélni, nincs jobb… 🙂
Kifogástalanul és brutálisan mûködik. 😉