Valami közeleg…

Úgy érzem, egy olyan fordulópont érkezése várható, aminek a megélésében már részes voltam egyszer. A dMZ-nél is fontos pontnak illettem azt a mozzanatot, amikor egy működő hajtóművet indíthattam be az enyémnél legalább kicsit profibb videó kamera előtt, a videós haver forgatókönyve szerint. Ezt érzem most is, közeleg a pillanat.

Nincs már sok hátra, na de nézzük, minek is kellett történnie ehhez.

A nagyobbik lemezre fel kellett vinni az összes furatot, illetve az önindítónak is ki kellett szedetni a helyét. Utóbbit az esztergályosra bíztam, pillanat alatt kiszedte a marógéppel. Viszont a furatolás rám maradt, és azon túl még egy nagyon fontos mozzanat. Az eredeti jelölő lemezről a felső holtponti jelet át kellett vinni az én gyártmányomra, valamint a lendkerékre is. Ezen jelölések segítségével történik a vezérműtengely, a főtengely, és az adagoló pozícióinak összehangolása.

A gyűrűt nem mertem véglegesre lehegeszteni. Mi van, ha napba nézek, és valamit sikerül félre méretezni? Még mindig könnyen szétszedhetem, és újra pozícionálhatom az alkatrészeket.

A váltó és gyűrű közti illesztőlemez vastag, 8-as anyagból készült, amibe már bátran lehet menetet fúrni, az tartani is fog. A négyből csak háromba, mert a negyedik menetes furat már az Ural váltóban van gyárilag kialakítva. Végre egyszer elmondhatom, megérte nem kidobni az eltört menetfúró darabját. Itt most sikerrel alkalmazhattam az Ural váltó negyedik, menetes zsákfuratának feljavítására. Ugyanis ha ép menetfúróval megyünk bele egy zsákfuratba, akkor a menetének utolsó 4-5 millimétere már elérhetetlen a hegye miatt. Viszont a letört menetfúró törött végével befelé az utolsó menetig elérhető a zsákfurat menete. És milyen jó, hogy pont befogható alakúak az én háromtollú menetfúróim. Még gépiesítettem is a műveletet.

Bár az igazán pontos munkát a következő lépés igényelte. A váltót a gyűrűhöz illesztő karika helyzetének a megtalálása, ahol a váltó tengelye feszültség nélkül lesz a blokk főtengelyének a folytatása. Egyszóval: egy közös képzeletbeli hossztengelyen fussanak. Na erre a célra készült korábban a Csabi által gyártott központosító tengely. Meg egy bazi nagy asztalos szorító is besegített, amíg a megtalált helyzetben pár pöttyel meg nem fogattam.

Lehegeszteni én csak a belső, nem látható részen mertem, a külső részeken inkább Csabi csinálja majd. Ő szép varratot is tud csinálni, én legfeljebb taknyolok.

Egyébként itt szeretnék egy kis kitérőt tenni. Azt már régóta megállapítottam, hogy az átlagos publikumnak, de talán még a műszaki érzékkel, vénával megáldott szemlélőnek is inkább az olyan hegesztési felület tetszik esztétikai értelemben, amelyik leginkább nem is látszik. Amelyeknek a felhordott heganyaga úgy el van dolgozva, mintha a két darab egyazon anyag lenne. Egy szépen eldolgozott egyenletes átmenetet szeret a szemük. Velem ellentétben. Lehet, én vagyok a sorból kilógó, de nekem kimondottan tetszik, ha egy varrat ráncos. Persze ne legyen össze-vissza ömlött, legyen egyenletes, de határozottan mutassa: ő egy hegesztési vonal. Ha egy fém berendezésen ezt látom, nekem békésen nyugszik meg rajta a szemem. Tudom, most nem mindenki ért egyet velem, de ez van. Viszont én még ilyet sem tudok. Ha meggebedek, se. Nekem csak…mindegy is, úgysem látják!

Az utolsó oldalon minden egyben, jön az indítás, meg némi olajköpködés…