Játék a köbön!

Legalább öt kilométert mentünk, amikor is megálltunk újra összevárni a bandát. Erre szükség is volt, mert Macko GS-e imádta a sarat, olyannyira, hogy a drájver legnagyobb örömére megpróbálta még a kormány végét is összekenni vele… Persze ilyenkor fel is kell őt állítani. Amíg a nagyobbakra vártunk, a környéken bohóckodtunk kicsit – csak azért, hogy meg ne fagyjunk… Ahogy befutott a banda és Taro rágyújtott (volna) – már indultunk is tovább a legalább 800 méterrel arrébb lévő következő megállóig: egy kellemes kis homokbányáig. Itt nem sokat vártunk, hiszen még elfáradni sem volt időnk. Mentünk is tovább, előbb egy szántás szélén, majd utána azonnal egy másik szélén… át az erdőn, a lőtéren… és már meg is érkeztünk az örkényi homokbányához, ahol Rudo (aki talpig férfi mert Pusztamérgesről végig talpon jött le.. és fagyott meg…) már türelmetlenül várt minket. Megpróbált mindenkivel kezet fogni. Azok kezét, akik nagy és meleg kesztyűből húzták elő, hosszasan szorongatta – próbált hőt lopni…

Itt hosszasan elidőztünk, ennek egyik oka az volt, hogy a Gaz-t valahol elveszítettük és a telefonos egyeztetés után itt beszéltük meg a randit. Szóval időnk volt ezerrel – így hatalmas lendülettel vetettük bele megunkat a homoktengerbe. Nagyon kellemes látvány volt a sok-sok enduró, ahogy próbál pár métert gurulni a szügyig érő homokban – kisebb-nagyobb sikerrel. Úgy tíz perc múlva már csak Boci barátom és Sada haver döngetett a Dr-ek nyergében – becsületére legyen mondva, a Transalpos János kíséretében. A többiek leginkább nézték és nem is igazán értették, hogy ezek meg itt mit csinálnak? Hiszen csak körbe-körbe… le és fel… és újra le és újra fel… Na, de hol le? És hol fel?? Hát ott ahol nem lehet… az összes olyan helyet megmászták, amik megmászhatatlannak tűntek. Sada a nagy Dr-rel tarolt… Boci a kicsivel a lóerőket ügyességgel helyettesítve pedig mindenütt elöljárt.

Megérkezett Pistivel (és testvérével + Venturával) a Gaz is, így aztán az unokaöcsém (Sanyika és kettő haverja), aki egy Samurai-jal volt – társra talált. Pont időben indultunk útnak, hogy láthassuk a kicsit unatkozó KTM-esek befutását, akik az előző homokozást kihagyva inkább száguldottak egy kört a közeli – igen durva – enduró pályán… Jó volt látni a pusztában suhanó, a hepe-hupákat alig észrevevő narancssárgákat… hiába: az egy másik dimenzió… Na, mindegy – mi is nekivágtunk az endurós nyomvonalnak – irány a lődomb.

A lődombon – talán idén először (és természetesen utoljára) – végre nem csak egy-két motor próbákozott, hanem bizony a társaság fele többször is nekifutott. Ismét dícséret illeti a KTM-eseket, akik nagyon szép és bravúros fel- és lefutásokat mutattak be. Persze nekik sem jött mindig minden össze, de akkor is… és persze ismét kénytelen vagyok megemlíteni az országúti hátsó gumis Transalpot, aki sok szöcskét megszégyenítő vehemenciával vette az akadályokat.

Innen kicsit játszósabb nyomvonalon céloztam meg a Taky dombot (www.takyoffroad.hu), sok-sok lövegárkon, erdőn, mezőn keresztül száguldottunk a célunk felé… Az egyik kanyarban egy szemből érkező piros Wartburg majdnem megtizedelte a társaságot, de nem adtuk olcsón a bőrünket… Aztán egy fenyvesen keresztül, majd egy összetolt tuskóhalom hátán végig triálozva érkeztünk meg a határútra, ahol végre megálltunk kifújni magunkat. A triálos szakasz elégé ütősre sikerült, így nem is igazán csodálkoztam, hogy csak 4 motor állt a végén. A többeik lemaradtak – gondoltam… vártunk… és közben a fülünkben dübörgő vér dobszólóját hallgattuk… amikor kicsit csitult a koncert, már a környezetünkre is tudtunk figyelni – így tisztán hallottuk, ahogy a tásaság hatalmas lendülettel eltép az aszfalton Ladánybene irányába.

Gyorsan utánuk dobunk egy mobil üzit, hogy jertek vissza… Majd szerencsére Rudo is bejelentkezett és megfordította a társaságot… Ismét összeállva meg sem álltunk a Taky dombig, ahol már várt minket a terepjáró és a GS. Itt hallottuk a szomorú hírt, hogy Sanyika a felakadó gázának következtében fejre állította a Samurai-t és az egyik utasa elég durván vérző fejjel hagyta el a gépet… (Közben kiderült, hogy semmi komoly, bevitték a kórzázba, de csak egy kötés a karistolásokra és kész…) Telefonáltunk az öcsémnek, Pityunak, hogy hogyan is áll az ebéd. Ráférne még egy kis főzés… Így aztán kapott mindenki egy szabad 20 percet. Bocival és az egyik KTM-es gyerekkel hatalmas lendülettel vetettük be magunkat a rengetegbe… csiki-csuki erdei utak… Majd a Palló Gabi által emlegetett bombatölcséres etap… itt összefutottunk két krosszos sráccal is. De nem hagytuk magunkat elcsábítani – mentünk tovább endurózni. Nagyon jót gurultunk… De tényleg.

Pityuéknál már a gőzölgő tál várt ránk… szedtünk, ettünk… ittunk… beszélgettünk… ej-ej-ej… Köszönöm mindenkinek a részvételt és az egész évet! BUÉK mindenkinek!

A túra még részletesebb beszámolója és további képek találhatók a www.takacsek.hu oldalon!