Emlékszem, 2007-ben még nagyon komolyan gondoltam a terepmotorozást, így a méteres hó ellenére természetes volt, hogy mentünk a körülményekre teljesen alkalmatlan nagy BMW-kkel. (Persze a terepmotorozást most is komolyan gondolom, de akkor valahogy kevésbé sajnáltam saját magamat és a motoromat is.) Mára kicsit változott a helyzet, kevésbé a kihívásokat, mint az élvezeteket (kellemes földutas kirándulások) keresem az aszfalttól távol. Azért vannak terepmotoros megmozdulások, amelyeket semmi szín alatt nem szeretnék kihagyni most sem. Ilyen a HCC Hóóó, azaz a Hungarian Cross Country évzáráró gurulása. Öt év alatt csak egyre nem tudtam elmenni, de arról legalább a kedves olvasókkal együtt engem is tudósított Vasabi. Idén azonban újra ott voltam, hogy élvezzem az ilyenkor még a GS Adventure-rel is motorozható alföldi homokot, no meg a jó társaságot. (Akiknek ezúton is külön köszönöm, hogy annyira toleránsan kezelték a számukra érthetetlenül alacsony sebességemet.)

Maga a túra többé-kevésbé ugyanazon az útvonalon megy létrejötte óta: Dabas-Sáriról indul, és mintegy 45 kilométernyi alföldi bolyongás után érkezik meg Taki öccsének, a terepezés négykerekű műfajában személyesen is érintett Takács Istvánnak a tanyájára. Itt egy finom bográcsos pörkölt vagy leves elfogyasztása után mindenki lassan elmotorozik haza: vagy lábon vissza a kiindulási pontra (főként akik futóval hozták oda a motorokat), vagy aszfalton haza, mint jómagam.

Azt hiszem, az idei túra részletes beszámolóját nálam sokkal jobban el tudja mesélni maga a szervező, vagyis Taki. Következzenek hát az ő sorai!

Legelső kézből

Megérkeztünk… Mivel akárhogy is erőltettük valahogy nem tudtuk magunkat rászánni az egy nappal előbbi, talpon lemenetelre, így aztán már hajnali 6:30-kor ott tobzódtam Boci kapujába. Igyekeztünk gyorsan pakolni, mert az előzetes számítások alapján a reggel 7 órás indulás kb. azt jelentette volna, hogy semmi esélyünk se lesz az időben megérkezéshez. Igyekezetünket Sada majd félórás késése törte derékba – nem úgy a jó kedvüneket. Na mindegy, 7 óra körül csak sikerült kigurulnunk a Huszár utcából. Végig jól haladtunk, a kis Frontéra csak úgy falta a kilométereket, és ezt bő kis diesel koktéllal öblítette le… Tök jót beszélgettünk – sajnos egy szavára sem emléxem már…

Végül 9 előtt 10 perccel fordultunk be a Dabas-Sári közepén álló templom mellett – irány a start, csak előbb valahol meg kell szabadulni a kocsitól. A kicsit előbb érkező Taro elfoglalta a legjobb helyet a főút mellett, de szerencsénkre mi is találtunk egy kellemesen betonozott kis parkolót. Ripsz-ropsz lepakoltunk. Közben folyamatosan jöttek a telefonok – kicsit késünk, de jövünk… Megnyugtattam őket – mi is.

A lényeg a lényeg, egyszercsak ott álltunk a start helyen. Több mint 20 motor, legalább ugyanennyi motoros és egy elszánt terepjáró(s). A quadosok nem jöttek… Mackó ismét a nagy GS-sel jött. Fektibi és Viktor – már összeszokott páros – hozott magával egy-két új arcot is… S itt volt János, a Transalpos – utcai gumival, de kemény elszántsággal a szívében… Laci bá a 250-es Pamperával… Tibiérdről és Lipkala, Pisti és nővére, Venturával egy öreg 2.5-ös diesel Gaz fedélzetén… Taro a Dr-rel, mert az XTZ1200-at már megint tönretette… Derot? … Nem fogok mindenkit felsorolni, mert az én eszem is véges, de megint itt gyűltek össze az egész ország területéről a legfurább figurák.

Visszafogott tempóban kezdtünk – nem sietünk sehova, és a délelőtti hideg is mellbevágó volt még… Kezdeti lendületünket mintegy 1200 méter megtétele után két hirtelen jött defekt törte ketté… Az egyik KTM hátsó kereke eresztett le – a tulaj úgy döntött, hogy megy haza. Hosszasan próbáltuk meggyőzni arról, hogy egy defekt nem a világ vége, de eléggé hajthatatlannak tűnt – valami szelepszakadással akart meggyőzni minket. De mivel a vakszelep ott virított az abroncson, így nem hagytuk magunkat! Amint elfordult – azonnal kikaptuk a hátsóját és Boci már ki is szedte rakoncátlankodó belsőt. Szelepszakadás…

A másik defekt Laci bá-nak kedveskedett. Nála is szelepszakadás – szerencsére Fektitibinél volt pótbelső. Laci bá berakta a 18-ast, a KTM-nek csak egy 21-es maradt, de valahogy beleerőltették… Sajnos a szerelés végén kiderült, hogy Laci bá Pamperája továbbra is enged – így tőle érzékeny búcsút vettünk és már hasítottuk a teret és az időt: téptünk ezerrel tovább.

A sztori a következő oldalon igazi triálozással folytatódik, majd egy nagyszerű gulyáslevessel zárul. Lapozz!