Az elektromos kétkerekűek jelenleg három nagy kategóriába sorolhatók. Vannak a – mondjuk úgy – nagyon komoly technikát felvonultató, motorkerékpárnak beillő holmik, mint például a közelmúltban alaposan is kivallatott Vectrix VX-1. Ugyan még csak bizonyos fenntartásokkal nevezhetjük őket teljes értékű közlekedési eszközöknek, azonban ha valaki jól megismeri, és utána választja társának, minden bizonnyal nagy örömmel fog közlekedni velük. A felhozatal másik végén ott vannak az elektromos biciklik, amelyeket a kínai gyártók millió formában kínálnak. Közös jellemzőjük a viszonylag kis sebesség, amely miatt igazából tényleg csak a kerékpár alternatívájának tekinthetőek (no meg a sok esetben satnya minőség, de inkább ne is általánosítsunk). A felhasználóknak azonban kell legyen egy olyan – vélhetően egész népes – csoportja, akik szeretnének egy utóbbiaknál életképesebb villanyos kétkerekűt maguk alá, azonban azt csak városban használnák, meg esetleg jogosítványuk is csak a B kategóriára érvényes, így a VX-1 és versenytársai nem alkalmasak számukra.

Optimális megoldás?

Nos, örömhír, hogy pontosan nekik készítette az amerikai gyártó a kisebb elektromotorját, a VX-2 típust. Ezt vállaltan az ötvenes robogó osztály alternatívájának szánták. Azok a vásárlók egy jelentős része számára a nagy hangjuk és (mivel még ma is sok a kétütemű közöttük) füstösségük miatt riasztóak. Kellett tehát egy sima autós jogsival vezethető, a városi közlekedési kihívásoknak megfelelő elektromos robogó. Nézzük, teljesíti-e az elvárásokat a VX-2!

45 kilométer/órás végsebesség – ennyit enged a kategória. A maximális tempóra 7 másodperces gyorsulás – ennél azért lehetne kirobbanóbb is, de egy normális városi dinamikával gyorsító autós elől azért éppen meg tudunk vele lógni. 60-80 kilométer körüli hatótáv a felhasználás függvényében – ez elfogadható lenne. 3-5 óra alatt tölthető fel az akksi – ez teljesen megfelelő, ha akár otthon éjszaka, akár a melóhelyen akarjuk “megtankolni”. Nézzük hát, hogy felel meg mindennek a gyakorlatban a kis-Vectrix.

Hozza a formát

A VX-1 esetében megtanultam, hogy nem nyelezzük orrba-szájba a gázmarkolat helyén található potmétert, mert akkor bizony hamar gallyra vágjuk az akksinkat, és rosszabb esetben haza sem jutunk. Nos, a VX-2 esetében nagyon nincs más választásunk. A nagytesónál lényegesen kisebb teljesítményű, kerékagyba épített elektromotor ugyanis valóban meglehetősen lomhán indítja meg a szerkezetet, így egyetlen választásunk marad: folyton “csőáramon” kell igyekeznünk a forgalomban. A jelek szerint azonban erre számítottak a tervezők is, hiszen meglehetősen sok hegyes-völgyes szakasz került folyamatosan az utamba, de a hatvan kilométert így is vidáman túllépte a hatótávolságom. Ezzel a járművel le sem merültem menet közben, minden esetben eljutottam a tervezett uticélomhoz.

Kombinált fékrendszer

Közvetlenül a VX-1 után ültem fel a kis Vectrixre, így az első (ráadásul lejtős) féktávon mindjárt ért némi meglepetés. A nagy villanyrobesznél ugyanis megszoktam, hogy a potméter előretekerésével, vagyis generátorfék-üzemben akár napokig hozzá sem kell nyúlni az üzemi lassítóberendezés karjaihoz. Mivel a kistesó hajtóműve lényegesen szerényebb, értelemszerűen a motorfékje is az. Így itt ugyan szintén tudunk lassítani az akksi visszatöltésével párhuzamosan, de azért sokszor kell használnunk a fékeket is. Erre célszerű felkészülni: ki kell fejleszteni a technikát, amikor is egyszerre tekerem előre a “gázkart” és húzom az első féket. Néha közben kormányoznom is kell… A rutin megszerzése után megy a dolog, addig igényel egy kis koncentrációt.

A cikk folytatódik, lapozz!