Nagyon érdekes dolog ez a kereslet-kínálat kérdéskör. Sok esetben nem csak mi, vásárlók, hanem maguk a forgalmazók sem tudják pontosan megmondani, miért lesz az egyik termék igazi sikersztori, a másik meg átlagos langyosvíz. És ez a motorkerékpárok világára is igaz. Jó példa erre a Keeway TX 125 Enduro, amelyre a hazai képviselet mondta – mielőtt ideadta egy kipróbálás erejéig -, hogy ők maguk sem nagyon értik, miért adnak el belőle ennyit. Persze, nyilván ennek egyik elsődleges oka a rekordgyanúsan alacsony árcédula. Hiszen milyen normális motornak kinéző, nagy kerekű, hosszú rugóutakkal ellátott 125-öst tudsz még mutatni 630 ezer plusz regadóért? Vegyük példaként az idén tesztelt Malaguti Dune 125-öt, amely egy árnyalattal több, mint kétszer ennyit kóstál… Lehet, hogy mindenben jobb, na de akkor is.
Persze, a két közvetlen versenytárs igazából nem is közvetlen versenytárs. Hiszen a Malaguti (egykori Derbi Senda Terra) kimaxolja az A1-es kategória teljesítmény-korlátját, míg a Keeway messze alatta marad a maga 11 lóerejével. De amikor megnézzük a kapcsolókat, akkor sem a minőségérzet lesz az első, gerincvelőnket megbizsergető érzés. Vagy belepillantunk az első fényszóróba, és az izzó még csak nem is halogén. Ezek azért meglepő dolgok. Közben meg előre sikerült fordított teleszkópokat szerelni – szóval olyan visszásnak tűnik az egész összkép. És közben folyton ott kísérti a vásárlás előtt álló motorost a döbbenetesen alacsony ár. Úgyhogy nincs más hátra, ki kell próbálni, hogy kiderüljön: van-e benne átverés?
A teljesítmény visszafogott – cserébe egy nagyon egyszerű és bevált, várhatóan hosszú élettartamú blokkot kapunk. Azt mondhatjuk rá, hogy a mindennapi közlekedéshez szükséges alapvető szintet hozza. Csodákra nem szabad várni, és izgalmak is főleg előzés közben fognak majd érni a nyeregben. Azokat érdemes előre megtervezni!
A fordított teleszkópok hosszú úton járnak és egészen jó a hangolásuk. A hátsó rugóstag kissé sprőd, de a mindennapi életben elfogadhatóan vizsgázott. A TX 125 Enduro vezethetősége mindezekkel együtt meglepően kellemes volt.
Egyszerű, CBS kombinált fékrendszer, amely abszolút elfogadhatóan teszi a dolgát. Mivel a motorral nem fogunk gigantikusakat száguldozni, egy egészen kis előrelátással teljesen biztonságos a tudása ezen a téren is.
A legnagyobb erény talán a használhatóság. Nem gyors, de meglepően kényelmes, hatalmas a tankja, és a nem túl minőségi kapcsolók ellenére még vészvillogó és vészleállító is van rajta. Éppen ezért kár egy picit, hogy ezen a pár apróságon nem javítanak. Aztán ha jobban végiggondoljuk, rájövünk, hogy pont jól van ez így, ahogy van!
Végül elérünk az árcédulához, alkatrészárakhoz, szervizköltségekhez. És ezekkel az aduászokkal a Keeway TX 125 Enduro agyon is vert mindenkit. Bevált konstrukció, megoldás a mindennapi mobilitásra – és mindezt a létező legolcsóbb módon. Úgyhogy megfejtettük a siker kulcsát!
Cimkék:
Ádám egy fiatal motoros, aki beleszeretett a hazai hőskor abszolút motorjába, a 250-es MZ ETZ-be. De az álmok hamar szertefoszlottak.
Elolvasom »Hazánktól elérhető távolságban nincs versenytársa Tirolnak és a Dolomitoknak. Kizárólag itt szervezi különleges motoros túráit a Biker's POIson.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »