Ismerkedés a hegyekkel és a HEGY-gyel

Reggel összeszedtük magunkat, majd a kellemes reggeli után felnyergeltünk. Megbeszéltük, hogy ugyanarra indulunk, amerre tegnap jártam, de olyan opcióban, hogy ahol tetszik, megállunk és fotózunk. Így indultunk el. Az időjárás-előrejelzést hallgatva megállapítottuk, hogy Salzburg felé nem megyünk, mivel ott nagyon esik. A hegyen átérve gyönyörű napsütéses időt köszöntött minket, amely miatt felcsillant a remény, hogy az egyik nem titkolt célunkon, a Großglockneren is hasonló idő van.

Gyors tanácskozás után megfordítottuk motorjainkat, s irányba vettük a HEGY-et! A fizető kapunál leszurkoltuk a belépődíjat és nekivágtunk a kanyargós útnak. Egy pihenőnél megálltunk fényképezni, ahol egy idős német házaspárral is szóba elegyedtünk, régi BMW motorjuk mellett. A rövid, motorbaráti intermezzo után továbbhajtottuk a lovakat, fel a HEGY-re. Mire felértünk, szomorúan tapasztaltuk, hogy a köd olyan gyorsan ereszkedik le, mintha folyó lenne. Fél percen belül nem láttuk a tőlünk mintegy 30 méterre lévő motorokat sem. Persze így a gyönyörű panorámát is csak a kihelyezett fotók alapján próbáltuk magunk elé képzelni.

Tejfehér ködben indultunk tovább, a látótávolság körülbelül 15-20 méter lehetett. Szorosan a felezővonal mentén araszoltunk lefelé. Kis idő múlva elértünk egy alagúthoz, az előtte lévő pihenő természetesen majdnem napfényben fürdött… Megint ellőttünk pár képet, csúszkáltunk a hóban, majd indultunk tovább a HEGY-ről. A másik oldalon megálltunk egy röpke ebédre, amely közben olyan felhőszakadást kaptunk, hogy alig bírtuk a motoroktól elhozni az esőruhát. Az ebéd végeztével tovább indultunk a vizes úton. Sokan mondják, hogy az osztrák fehér aszfalt csúszik… Nos, mi ebből nem sokat tapasztaltunk. Lehet az volt a mázlink, hogy a sok-sok eső tisztára mosta előttünk a hegyi utat, és ezért nem csúszott, pedig nem 50-nel mentünk.

Murau felé az autópályán az egyik alagútban közlekedési baleset volt, mi motorosok, 5,2 kilométernyi autó- és kamionsor mellett haladtunk el. A sor elején megláttuk, hogy még az alagút előtt van egy lehajtó! Nosza, megkérdeztem Marikát (a GPS-t), hogy merre is vezet az a kerülő, amerre meg tudnánk menekülni a több órás várakozástól? Pályáról le, és irány a „kertek alatt,” sok kis falun át vezető, tehéntrágyától és víztől érdekes aszfalton, Murau felé. Szerencsére baleset, és különösebb probléma nélkül visszaértünk a szállásunkra. Természetesen útközben még egyszer elkapott minket az eső, és kb 100 kilométert mentünk benne, úgyhogy szinte mindenünk vizes lett… A szálloda, mivel télen a motorosokat a síelők váltják, rendelkezett fűthető sítárolóval, így a másnapi hazamenetel előtt sikerült megszárítanunk ruháinkat.

Aznap este eldöntöttük, hogy 2011-ben újra megkíséreljük, (immáron nem 3, hanem 4 nap alatt) körbemotorozni a hegyeket, és feljutni napsütésben is a Großglocknerre.

Reggel ismét elköltöttük szerény, ámde annál finomabb reggelinket és előrelátó módon esőruhát húztunk. Elbúcsúztunk szállásadóinktól és a következő viszontlátás reményében útra keltünk. Hazafelé eseménytelenül teltek a kilométerek, gondolatban újra végigmotoroztuk a csodás szerpentineket.

Nem baj, jöhet a következő!!!

A túra teljes képanyaga ezen a linken tekinthető meg.