2011. január

hónap bejegyzései

2011. január

hónap bejegyzései
Thumbnail
Harmadik győzelmét szerezte Coma a Dakaron

Harmadik győzelmét szerezte Coma a Dakaron

9605 kilométer, melyből 5007 speciál szakasz volt. Ezen a távon kellett helyt állni a motorosoknak a tizenhárom etapra bontott idei Dakaron. A A 2011-es útvonalfavorit a tavalyi győztes Cyril Despres volt, aki szépen kezdett, az első két szakaszt meg is nyerte, összetettben még a harmadik szakasz után is vezetett, amikor is a spanyol Coma első szakaszgyőzelmét abszolválta. A KTM gyári versenyzői fej-fej mellett haladtak összetettben, azonban az ötödik szakasz több meglepetést is hozott. A rajtot 15 perccel előbbre hozták a szervezők, s bár Despres időben elindult, a francia nem érintett egy kötelező pontot, így egy tíz perces büntetést kapott. A BMW ekkor szerezte első futamgyőzelmét, a portugál Gonçalves volt a leggyorsabb azon a napon. A negyedik futamtól összetettben vezető Coma ezután már nem engedte ki markából a győzelmet. Ugyan számos szakaszon nem Ő volt a leggyorsabb, azonban francia riválisa nem tudta behozni hátrányát, bár a hatodik illetve hetedik szakasz után faragott a különbségből.

Az idei győztesek (megagaléria nyílik)

Az összesen tizenhárom etapból végül hármat nyert a francia, ötöt a spanyol. A KTM így nyolc szakaszgyőzelemmel büszkélkedhet, az osztrák márkát a BMW és a Yamaha követi kettő-kettő győzelemmel, s az olasz Aprilia is szerzett egy győzelmet. A legjobb tíz versenyző közül hét a mattighofeniek márkáját használta, így egyelőre az új, 450-es érában is az osztrákok a legjobbak az egyik legkeményebb off-road versenyen, sorozatban immáron tizedik Dakar győzelmüket szerzik. Marc Coma idei győzelme immáron a harmadik, ezzel utolérte riválisát, Cyril Despres-t. Az idei versenysorozat egyébként egy újabb, nehezen megdönthető rekordot hozott. Vlagyimir Csagin idén hetedszer győzedelmeskedett világjáró Kamazával, így Ő az egy kategórián belül legsikeresebb versenyző.

#
rajzsz. versenyző márka eredmény kül.
1
001 Marc Coma (ESP)
KTM 51h 25′ 00″  
2 002 Cyril Despres (FRA) KTM 51h 40′ 04″ +15′ 04″
3 004 Hélder Rodrigues (POR) Yamaha 53h 05′ 20″ +1h 40′ 20″
4 003 Francisco López Contardo (CHI) Aprilia
53h 34′ 45″ +2h 09′ 45″
5 010 Juan Pedrero Garcia (ESP) KTM 54h 32′ 03″ +3h 07′ 03″
6 006 Pal Anders Ullevalseter (NOR) KTM 54h 57′ 56″ +3h 32′ 56″
7 033 Jean de Azevedo (BRA) KTM 55h 24′ 38″ +3h 59′ 38″
8 011 Ruben Faria (POR) KTM 55h 38′ 01″ +4h 13′ 01″
9 015 Quinn Cody (USA) Honda 56h 17′ 10″ +4h 52′ 10″
10 021 Jacek Czachor (POL) KTM 57h 38′ 41″ +6h 13′ 41″

A következő oldalon a videó-összefoglalók tekinthetők meg.

[ pagebreak ]

Összefoglalók

 

Elolvasom

Thumbnail
Sztártervező a Nortonnál

Sztártervező a Nortonnál

Az ötvennégy éves dél-afrikai származású formatervező a Volkswagennél kezdte munkáját, majd a Cagiva fejlesztési központjában dolgozott egy másik híres tervező, Massimo Tamburini vezetésével. Amikor az olaszok eladták a Ducatit a Texas Pacific Group befektetői csoportnak, Terblanche a Ducatinál maradás mellett döntött. Nevéhez számos ellentmondásos és sikeres bolognai modell kötődik. Az első Multistrada, a Hypermotard, a Sportclassic modellcsalád, melynek gyártását tavaly állította le a Ducati. Az ST3, az MH900e, a 999 és annak kistestvére, a 749 is magán viseli a tervező ceruzavonásait.

SE, Café Racer és Sport: az új Commando 961

Terblanche 2007-ben a Ducatit otthagyva az Piaggio csoporthoz igazolt, ott a szokatlan, de ettől függetlenül gyönyörű Moto Guzzi V12 koncepció külsejét alkotta meg. Három év elteltével a neves tervező ismét továbbáll, az újraélesztett Nortonnál folytatja munkáját. Az újjáépített Doningtown Park mellett lévő üzemben nagy terveket szövögetnek az angolok. A szülőhazájába visszatelepített legendás márkánál 2008. végén kezdték meg a munkát, s idén már számos sikert elkönyvelhettek. Megkezdték a még amerikai fennhatóság alatt tervezett Commando 961 véglegesített változatának sorozatgyártását, saját kategóriájukban (kéthengeres, 1000 köbcentiméteres gyári motor) sebességi rekordot értek el Bonneville-ben, annyi rendelésük van, hogy már a nyáron bővítésbe kezdtek, új pozíciókat hirdettek. A Commando 961 nem régiben modellcsaláddá bővült, a birminghami NEC motorkiállításon az angolok bemutatták a Café Racer és a Sport változatokat. Az amerikai piacra ebben az évben lépnek az angolok, a cég helyi képviselője az a kereskedelmi hálózat kialakításáért is felelős Dan Van Epps lesz, aki a Ducati amerikai képviseletének elnöke volt a közelmúltig. A májustól importált három Commando változat azonban csak a kezdet. A motoGP-vel is kapcsolatba hozott márka életben maradásához elengedhetetlen újabb modellek létrehozása, valószínűleg ebben jut fontos szerep a dél-afrikai formatervezőnek. Ugyan a retromotorokra egyelőre nagy igény mutatkozik, de a piacon maradáshoz további népszerű, „divatos” motorok, motortípusok kellenek.

Elolvasom

Thumbnail
Amikor playboyok uralták a világot

Amikor playboyok uralták a világot

Angolul tudó olvasóinknak egy valódi mozi-élményt kínál ez a film, mely a ’70-es évek két nagy playboyának, Barry Sheene-nek és James Huntnak állít emléket. A két legendás versenyző, jóbarát, minden versenyen a halállal nézett farkasszemet, és ez saját idejükben nem csupán egy üres reklám volt, ahogy az a filmből is kiderül számos benzinvérű lelte halálát a trófeák hajszolása közben. A két bajnok azonban nem csupán eredményeivel, hanem promiszkuitásával, az élet habzsolásával is felhívta magára a figyelmet.

Elolvasom

Thumbnail
Driftverseny autó és motor között

Driftverseny autó és motor között

Verseny. Látványsport. Promóció. Három különböző megközelítés, és mindhárom igaz. A kétkerekű és négykerekű gépjárművek menettulajdonságai nagyban eltérnek, vezetésük is teljesen más élményt nyújt. Egy korszerű sportmotort talán csak egy 1000 lóerő körüli 1 tonnás sportkocsival lenne sportszerű összehasonlítani, de az autó messze jobb tapadást biztosító négy masszív kereke miatt egy ilyen összehasonlításnak sem volna túl sok értelme. Ugyan láthattunk már ilyen „versenyre” számos példát, legutóbb bajor vagy éppen olasz háziverseny keretében, a lenti videó mégis más, az jóval inkább a látványról szól.

Powerslide, erőcsúsztatás, drift - kinek, hogy tetszik

A motoGP-ben jelenleg használt 16,5 hüvelykes kerekek debütálására 2000-ben került sor, Garry „Sliding King” McCoy vezethetett ilyen kerekekkel szerelt motort versenykörülmények között. Az ausztrál motorversenyző meglepetésgyőzelemmel nyert Dél-Afrikában, s neve összeforrt a powerslide-dal. Az erőcsúsztatás egy látványos mesteri mutatvány, nem is tanácsoljuk senkinek, hogy két keréken próbálkozzon vele megfelelő előképzettség nélkül. A manővert egyébként is ma már jóval nehezebb bemutatni a legkorszerűbb motorokkal. A masinák geometriája, a korszerű elektronika alkalmazása, mind a gyorsabb köridő elérését szolgálja. A manapság csak driftnek nevezett mutatvány azonban az ilyen verseny ellenére sem a köridőről szól, jóval inkább a táv látványos megtételéről, a keresztben autózás, motorozás hossza az, ami számít egy driftversenyen. Ez a látványosság pedig jól használható egy-egy termék reklámozására is.

Az Icon egy motoros védőfelszereléseket gyártó amerikai cég, s bár nevük nem ismeretlen a magyar motorosok között, messze nem ez a legelterjedtebb márka Európában. A közelmúltban két hírben is megemlékeztünk egyik legújabb termékükről, a Variant sisakról, zizi vett is egyet a híren felbuzdulva. A jelenlegi promóció apropója, hogy az Icon kiadta a sisak láthatósági változatát, a Variant Salvo Hi-Viz elnevezésű sisakot. Az alábbi videóban egy neonsárga változatot, és ahhoz illő fényezésű Kawasaki ZX-10R-t használ Nick ‘Apex’ Brocha, aki egyébként motoros streetfighterként ismert hazájában.

A két napig forgatott videó persze nem egy vérre menő küzdelem, sokkal inkább egy látványos vetélkedő, amelyet egy nagynevű cég promócióként használ. Ha valakit az ilyen nem hat meg, gyönyörködjön Apex streetfighter gyakorlásában.

Elolvasom

Thumbnail
Utcai Husqvarna a láthatáron

Utcai Husqvarna a láthatáron

 A világban a Husqvarna neve inkább a kertészeti és erdészeti berendezésekről ismert, de mi jól tudjuk, hogy krosszmotorokat is gyárt a cégóriás egy része. A korábban az MVAgusta tulajdonában lévő gyárat már jó három éve a BMW tudhatja magáénak. Úgy fest végre igazán érdekes gyümölcse érik az akvizíciónak, 2012-re utcai modellt remélhetünk a még mindig Olaszországban működő cégtől.

Elolvasom

Thumbnail
Rossi motorja egy papagáj a Dolomitokból

Rossi motorja egy papagáj a Dolomitokból

Az autóversenyzésben viszonylag hamar kialakultak a versenyszínek, a legtöbb nemzetnek megvoltak, megvannak a hagyományos fényezései. Az olaszok vörös fényezése azonban nem csupán az Alfák és a Ferrarik sajátja, azt a Ducati is magáénak tudhatja. Vagy inkább csak tudhatta. A mélyvörös fényezés, mely oly’ szépen csillogott Qatar mesterséges fényeiben, a múlté, a tegnap a Wroomon bemutatott 2011-es Ducati Rossi neonszíneiben tündököl, melyet egy szivárványos lóri is megirigyelhetne.

Ducati GP11 (galéria nyílik)

Jelentős változások nem láthatók a motoron, bár az kissé áramvonalasabb formát öltött, a jellegzetes oldalsó szárnyak is kisebb lettek. A lényegi változást az erőforrás adja, bár egyelőre a bolognaiak titkolóznak. Tény, hogy nem szokás pontos adatokat megadni egy versenymotorról, de egyelőre azt sem tudni, milyen gyújtásrendszerrel készül a GP11: a tavalyi tesztek egyik fő szerepe az volt, hogy Rossi eldönthesse, big-bang vagy screamer Ducatit szeretne. Ami biztos, hogy az idei Ducati is teljesen szénszálás vázzal rendelkezik, 48 milliméteres belsőcső átmérőjű, teljesen állítható Öhlins teleszkópokkal, 320 milliméteres átmérőjű Brembo karbon féktárcsákkal, Magneti Marelli befecskendező- és elektronikai rendszerrel, Termignoni kipufogókkal és természetesen dezmodronikus szelepvezérléssel készül. Az olaszok tesztpilótájukkal, Franco Battainival, Jerezbe látogatnak, hogy a motor további fejlesztésén dolgozzanak. A jelenlegi cél az elektronika (az egykerekezés- és kipörgésgátló) és néhány kiválasztott alkatrész fejlesztése lesz.

 

UPDATE

Kijött a hivatalos Ducati videó is.

 

Elolvasom

Thumbnail
Rossi és a vörösingesek

Rossi és a vörösingesek

Tavaly még Stoner volt a Ducati lieblingje, de a szezon kezdete után hamarosan köztudott lett, hogy az ausztrál átigazolt a Hondához. A 2008-ban felröppent pletykák ekkor újult erőre kaptak, Rossi átigazolása a tavalyi szezon legrosszabbul őrzött titka volt, bár a Rossi-Yamaha szerelem végét hivatalosan csak Brno után jelentették be. A tavalyi tesztnapokon még a szponzor nélküli csupasz idomokkal és saját márkáját népszerűsítő Hayden Dainese-benbőrruhájában láthattuk először az olasz álompárost, azonban a napokban zajló Wroom kapcsán a Ducati kiadta Rossi és Hayden hivatalos ruházatát bemutató fényképeket. A dolog pikantériája, hogy a Kentucky Kid szakított eddigi szponzorával, az Alpinestars-szal, s a Rossi nevével fémjelzett Dainese-t használja ezentúl, míg a világbajnok Lorenzo az idei évtől az Alpinestars ruháit fogja viselni. A korábbi pletykákkal ellentétben Rossi vörösbena FIAT nem szerződött át az olasz csapathoz, az autógyártó 4 év után kiszáll a motoGP-ből, így a Ducati hivatalos főszponzora nem a torinói cég lesz, hanem egy másik olasz óriás, a ruházati termékeiről ismert Diesel.
A hivatalos sajtónyilatkozatban Rossi beszélt arról, hogy a Ducati GP motorja egy valódi prototípus, más iskolát képvisel, mint a japánok, s vezetése egy sokkal nyersebb stílust igényel. Közelmúltbeli műtétjéről nyilatkozva a tavulliai elmondta, hogy a szezon kezdetére még nem lesz 100%-os, teljes felépülése csak áprilisra várható, ami stratégiailag egy nagyon bölcs kijelentés volt. A Yamahától nem győzelemmel búcsúzott, az újfejlesztésű motornak és saját egészségi állapotának köszönhetően valószínűleg a kezdeti futamgyőzelmek is elmaradnak, bár eddigi eredményei alapján a győzelmek szinte borítékolhatók. 

Elolvasom

Thumbnail
20 éves stuntrider lány Angliából

20 éves stuntrider lány Angliából

Az, hogy kit mi dob fel az életben, változó. Nyilván mi itt az Onroadon, és valószínűleg a kedves olvasók is rajonganak a motorozásért. Azt hiszem, nem kell különösen ecsetelnem a motorozás nyújtotta örömöket, azonban az élet sava-borsát mégiscsak a nők jelentik (mondom ezt férfiként…). Nem kell különösebb tesztoszteronroham ahhoz, hogy valaki Jessica, Leslie, vagy éppen cikkünk főhőse, Chesca iránt rajongjon.

Francesca "Chesca" Miles (galéria nyílik)

Francesca Miles egy tehetséges fiatal brit hölgy, aki modellkedik, énekel, és nem utolsó sorban motorozik. A Londonban élő Chesca Nagy-Britannia egyetlen profi hölgy stuntridere. Ugyan társával, Alstarrel, még 2009-ben kezdte az együttműködést, és számos páros gyakorlatot bemutattak már, de önálló fighterkedésbe csak pár hónapja, a 2010-es szezonban kezdett. A motorozás és a Stunt Starz-nak keresztelt formációjuk egyre fontosabb szerepet tölt be a 20 éves kaszkadőr életében, bár két szezon között másik nagy szerelmének, a zenének él. Nyilván tavasszal ez megváltozik, erről leginkább Chesca, a Stunt Starz honlapjáról, vagy a facebook rajongói oldaláról értesülhetünk.

Elolvasom

Thumbnail
80 kilogrammnyi felszerelés motoron

80 kilogrammnyi felszerelés motoron

Európa zsúfolt, a sűrűn lakott tájakon motorozva nem sok mindenre kell felkészülni. Ad absurdum (kellő igénytelenséggel) egy tanktáskával be lehet járni egész Európát. Persze egy vastag bankkártya sokat segíthet egy ilyen túrán, de vannak emberek, akik a motoros túrát kicsit másképp képzelik el. A civilizációtól hosszú kilométerekre eltávolodva mindenről magunknak kell gondoskodni, és csak azokra az eszközökre támaszkodhatunk, amelyeket magunkkal viszünk.Egy igazi kalandornak azonban ez nem szegi kedvét.

Elolvasom