A futam Finnország Alastaro elnevezésű pályáján került megrendezésre. Amikor a nevezésemet leadtam, még nem mélyültem bele abba, hogyan is lehet ide eljutni. Próbálok rövid lenni, ezért csak annyit írok, hogy szárazföldön 3500 kilométer az út oda-vissza, de odafelé 22, visszafelé pedig 33 (!) órás hajóút jön még hozzá… Ráadásul a vasárnap véget ért verseny után csak kedd este indult a hajó Rostock kikötőjébe. Most, amikor ezt a beszámolót írom, szerda éjjel van és még mindig a hajón vagyunk. Egy tizenkét emeletes szerkezetre kell gondolni, és nem is értem, hogy mitől tud így hánykolódni ez a nagy lavór!

A borsos utazási költségek csökkentése érdekében a lehető legszűkebb alakulattal vágtunk neki az útnak. Természetesen jött a Sovereign Kristálycukor, mint főszponzor képviselője Jenő (Sugar Dady) barátom, és Kasziba Pisti főszerelő. Ő fogja a régi motoromat, a Falcont lábra állítani és állítja, hogy olyan gyors lesz, mint még soha! Kint pedig csatlakozott hozzánk Brian Dániából. A mostani gépnek ő a felelőse. Amikor ő megérkezett, mi már Ulf Ögge csapatával javában ünnepeltük a viszontlátás örömét. Kicsit több volt a soknál, amit sikerült „beünnepelnünk”, ezért én nem kockáztatva a reggeli első kvalifikációt kihagytam. A második pedig nem azt hozta, amire vártam már Santa Pod óta! Durván indult el a gép, túl is forgott a hátulja, azután rettenetes módon balra dobta magát, de teli gázon visszahúztam. Ezt a korrigálásomat még Rickard Gustaffson is megdicsérte, pedig ő egy „nemnormális” versenyző, mellesleg európa rekorder, és top fuel európa bajnok. Az időm 7,81 másodperc lett. Nem jó! Ráadásul a végsebességem is harminc kilométerrel kevesebb volt a többieknél! Ellenőriztük a motort és két problémát találtunk. Kijavítottuk, de a második menésem is csak egy századdal lett jobb, úgy, hogy továbbra sem volt kettőhetven felett a tempóm. Brian nagyon próbálta megfejteni a dolgot és végül arra jutott, hogy nem jók a vezérművek ezekhez, a kis hengerekhez. Én csak azt tudtam, hogy ez így nem jó, mert tényleg kicsavartam, amit lehetett a gépből.

Felemeltettem a rajtfordulatot már-már a határra, majd szinte tiltásig forgattam minden sebességben, és egy százalékot sem engedtem vissza a gázon soha! Sőt, kétszáz felett már hátraültem az idomon, hogy kisebb legyen a légellenállásom, de így is maximum egy-két századon belül volt a változás. Mindeközben mindenki futotta a jobbnál jobb időket. Az első nyolcba kerüléshez 7,4 alatti idő kellett volna. Ilyen kemény a prostock mezőny! Mindez annyit jelent, hogy az abszolút magyar rekord kevés az elődöntőbe jutáshoz! Így a vasárnap részünkről a döntők megtekintésével telt, amik nagyon meccsesek voltak. A mi kategóriánkban például öt ezred döntött ez elsőségről!!!

A nézelődés mellett természetesen a jövőről is sokat beszélgettünk a csapattal. Ki tudja, lehet hogy megint okozunk egy kis meglepetést?! Hiszen a hetedik helyen állok összesítésben az Európa Bajnokságban a több mint harminc nevező közül (eddig huszonhárman szereztek pontot) és most már ott leng a magyar zászló minden versenyen a többi tizennégy nemzet lobogója közt! Ez is azt bizonyította, hogy nekünk magyaroknak kitartásunk és ötleteink mindenhol kivívják a elismerést. Egy nagyon kedves magyar honfitársat ismertünk meg ezen a futamon is Szabolcs személyében, aki a verseny hivatalos orvosaként volt jelen. Nagyon boldog volt, hogy találkozott velünk. Ő már huszonkilenc éve él kint és sokat megtudtunk tőle a finn életről. Ami irigylésre méltóan nyugodt és mégis érdekes. Újra egy nagyszerű verseny résztvevői lehettünk és sok tapasztalattal gazdagabban hajózunk most hazafelé.

Számomra a legfontosabb, hogy számos vezetői hibát sikerült leküzdenem és menet közben már nagyon sok mindenre tudok figyelni. Most már csak a power kell ezerrel, és még gyorsabb leszek! Jövő héten Kiskunlacházán magyar OB, utána rá egy hétre pedig újra EB Svédországban. Addig én pihenek, és köszönöm főszponzoromnak a SOVEREIGN-nek, valamint a többi támogatómnak ezt a lehetőséget! Ti pedig drukkoljatok!