Sallangmentes: BMW R nineT Pure teszt

Új motor teszt
2017. július 04., kedd - BobMaster

A BMW ugyanazt a receptet többféleképpen is el tudja készíteni. Az alapmodellnek számító Pure-ról mindent leszedtek, ami nem kell a motorozáshoz.

Hirdetés

Csapatni is lehet vele

A kipörgésgátló még száraz úton is felteszi a kezét, hogy jelezze, nem hagytuk el két kanyarral ezelőtt, ha rendesen odacsuklózunk neki. A gyorsulás pedig végig szinte lineárisan jelen van. A tesztút során találtam egy rövid német autópálya szakaszt *khm*, ahol végfokozatban a még éppen kellemes szélterhelésű 130-nál hirtelen ötlettől vezérelve elfeledkeztem a jobb csuklóm kontrolljáról. Az egyetlen mutató késlekedés nélkül kilőtt a skála vége felé, olyan 180 fölött még mindig töretlenül vágtatott felfelé. Ott visszatért belém az élni akarás és elengedtem. Van benne kakaó bőven, amit sokkal kifinomultabban ad le, mint egy hasonló űrtartalmú sorkettes vagy V2.

Különvélemény

De. És itt jön a tökéletesen szubjektív része, amit nyugodtan zárójelbe is tehetnék, mert nem valódi hiba, a világ sokmillió elkötelezett boxer-rajongója mellett csak egyfajta különvélemény. Engem még a kétszázadik kilométernél is zavart a kiszámítható, és nyilván megszokható hosszanti főtengelyre visszavezethető jobbra billentő nyomaték, ami hirtelen gázadáskor jelentkezett. Vagy a motorfékes visszakapcsoláskor  jelentkező “farcsóválás”, mint amikor Morzsa kutya rázza a fejével együtt a nyuszimamuszt. Emellett teljesen más volt az általam olyannyira imádott vibráció iránya is (ezért nem szeretem a sima járású négyhengereseket), fel-le helyett jobbra-balra zizgett alattam a gép, ami valamiért nálam az üléssel együtt azt eredményezte, hogy 60 kilométer után teljesen elzsibbadt a családi ékszer.

Videónkban részletesen, menet közben is bemutatjuk a legolcsóbb BMW Heritage családtagot!

Ha még egy sor fanyalgás belefér, szokatlan volt még a puhán, egyesbe szinte csak beplöttyenő váltó. Pont az ellentéte, ami a Harley Roadsteren volt, ott szinte teli talppal kellett berúgni a fokozatot a helyére, miközben olyan hangja volt, mint amikor egy kovácsüllőre rácsapnak az öt kilós kalapáccsal. Itt pedig csak becsusszant, kábé ilyen érzés volt (csak akkor a másik talpam alatt) amikor egyszer egy kölcsönmotoron elfáradt a hátsó fék. Csak taposod, de mindenféle ellenerő nélkül beesik. Rinyálás vége, innentől objektíven és szubjektíven is többnyire csupa jót tudok csak mondani.

 

A nyafogás után lássuk, mi tetszett. A cikk a következő oldalon folytatódik, lapozz!

Hirdetés


Cimkék: , , , ,

Előző bejegyzés

Motoflywear Kerekasztal: tulajdonosi tapasztalatok a motoros szemüvegről

2017. július 03., hétfő
Termékismeret

Következő bejegyzés

Érdemes megismerni: Astone bukósisakok bemutató tesztje

2017. július 09., vasárnap
Kiegészítő teszt

Ezeket olvastad már?

Pofás kalandor: X-Lite X551 GT ADVENTURE bukósisak tartósteszt

2018. január 14., vasárnap

A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.

Elolvasom »
Kiegészítő teszt

Senki földje: Harley-Davidson Street Rod (2017) teszt

2018. január 10., szerda

A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?

Elolvasom »
Made in India

Lucifer maga: Aprilia RSV4 RF olvasói teszt

2018. január 04., csütörtök

A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.

Elolvasom »
Új motor teszt

Különleges élmények: BMW K1200S Schwenker dönthető oldalkocsis motor teszt

2017. december 31., vasárnap

Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.

Elolvasom »
Használt motor teszt

Hirdetés

Hirdetés