Egy személyes vallomással kell kezdenem. Valami iszonyatos ellenszenvet éreztem eddig a chopperek, criuserek, és minden egyéb motorkerékpár iránt, ami feltűnően alacsony építésű, mélyen van az ülése és elöl a lábtartója. Persze van a dologban egy nagy adag anatómiai ok is: az én testalkatommal ezeken a motorokon – mivel nagyon sok teher esik az alsó hátcsigolyákra, amit csak tetéz a komforttalan hátsó futómű – állandó fájdalmakkal küzdök. Hasonló ez a nyújtott, úgynevezett díványrobogókhoz. Eddig nagyon jól meg is úsztam a tesztelésüket, mert Dani önfeláldozó módon minden esetben a mélyvízbe vetette magát, amikor ilyen jellegű motor került az Onroadhoz. Most azonban nem volt választásom: mivel neki sajnos fáj a keze és nem tud motorozni, indultam először a Hondához, majd a Suzukihoz. 

Egy gyors köpönyegfordítás

Amint felültem a kis Shadowra, a motor hozzám képest apró méretei ellenére egyáltalán nem éreztem magam rosszul. Az ülésmagasság egészen normálisnak tűnt, a lábtartók sem voltak túlzottan előretolva, és meglepően jól esett minden egyes kanyar bevétele. Ami mindebben az érdekes, hogy a számadatok csak részben támasztják alá a tapasztaltakat, hiszen a 750 milliméteres ülésmagasság némi magyarázat arra, miért nem éreztem nagyon alacsonyan a hátsómat, de hogy a Honda mérnökei hogyan oldották meg a két sima rugóstaggal és főleg a 90 milliméteres rugóutakkal, hogy teljesen komfortos a hátsó futómű, az számomra talány marad. Mindenesetre maga az üléshelyzet igazi telitalálat: még egy 190-es embernek sem terheli túl a fentebb leírt módon az alsó hátát, így hosszú távon is kellemes a motorozás.

Szintén nagyon megszerettem a kis Shadow kezelhetőségét: teljesen normális tömege, kategóriatársaihoz képest meredek villaszöge miatt nagyon kezesen viselkedik. Gyors elkerülő-manőverekhez, szűk megfordulásokhoz éppen úgy partner, mint az autók közötti dinamikus cikázáshoz vagy az önfeledt országúti kanyarvételekhez. A lábtartókat elég magasra rakták ahhoz, hogy ne érjenek le unos-untalan, így a kanyargós útszakasz sem az állandó karistolásról szól. A könnyedség a váltakozó ívű kanyarokban is megjelenik: nagyon könnyen dobáljuk jobbra-balra a gépet. Röviden összefoglalva: egyszerűen jó motorozni a VT750S-sel! Örökre hálás leszek ennek a motornak, hiszen néhány óra alatt a múlt homályába veszett a kategória iránt érzett utálatom.

Kompromisszumok nélkül nincs élet!

Természetesen kell némi-nemű megalkuvóképesség ehhez a vashoz is. Mindjárt ott van a kategóriától kissé idegen lánchajtás: hangja ugyan nincs, de egy ilyesforma motornak ha nem is kardános, de legalább szíjas véghajtás dukálna. A másik ilyen pont a teljesítmény. Akárhogyan csűrjük-csavarjuk a dolgot a nyomatékkal, a 44 lóerő nem egy acélos számadat. Már elindulás után sűrűn kell felkapcsolgatni, hogy az egyébként remek akusztikára támaszkodva megpróbáljuk optimális fordulaton tartani a motort, de a szufla így is gyakran elfogy, ha többet akarunk egyszerű krúzolásnál. Valahol 140 km/h környékén véget is ér a dal, innen már nem nagyon tudjuk feljebb imádkozni a kilométeróra mutatóját. Mármint az én felsőtest-méretemmel. Ugyanis a Shadow üléspozíciója miatt bármit teszünk, 100-110 felett törzsünk, fejünk és karjaink óhatatlanul vitorlává alakulva feszülnek bele a menetszél keltette orkánba. Igazából ez az a sebesség, ameddig jól esik a motorozás, utána bírkózássá alakul. Eddig viszont a teljesítményre is rá lehet fogni, hogy elegendő.

A következő oldalon jöjjön a rivális: a Suzuki Intruder!

[ pagebreak ]

Egy teljesen más világ

Amint a Shadow után felül az ember a Suzuki legkisebb Intruderére, egy eltérő univerzumban találja magát. A motor sokkal testesebb, mélyebben van az ülés, előrébb a lábtartó, más a kormánypozíció – az egész testhelyzetünk itt már a klasszikus chopperes pozitúrába kényszerül. Ezt a részét nem is tudtam az együtt töltött párszáz kilométer alatt megszeretni a gépnek, mást azonban igen. A VZ800 ugyanis egy nagyságrendekkel erősebb és dinamikusabb motor a VT750S-nél. A számadatok itt sem fejezik ki a valóságot, hiszen amennyivel papíron erősebb, annyival nehezebb is. Mégis: már álltából sokkal robbanékonyabban indul el, és ez a robbanékonyság megmarad egészen végsebesség közeléig. Amely pedig lényegesen, erős 20 kilométer/órával magasabb a Hondáénál. Ráadásul ez a sebesség még szinte élvezhető is, ugyanis az Intruder lámpa-műszerfal egységének burkolata olyan zseniálisan lett megtervezve, hogy szinte teljesen tehermentesíti felsőtestünket a menetszél nyomásától. Hosszabb autópályázásra tehát a két motor közül az Intruder lesz a nyerő választás.

Ugyanakkor a magyar országutak kilométereit róva egészen más lesz a véleményünk. A Suzuki alacsonyabbra helyezett lábtartói gyakrabban érnek le a kanyarokban, amelyekbe a szélesebb gumijai miatt nehezebb is bedönteni a motort. De a korlátozott bedöntésnél lényegesen nagyobb baj a rettentő komforttalan hátsó rugóstag: sajnos olyan nagyokat üt az úthibákon, hogy számos magyar szakaszon az élettől is elmegy a kedvünk, nemhogy a motorozástól. A nyomvályús részek a szélesebb gumik miatt megint csak nem kedveznek a kis VZ-nek. Hogy jót is mondjunk a futóművéről: minden dicséretet megérdemelnek a fékek. Az első lényegesen hatásosabb a Hondáénál (ebben nyilván szerepet játszik a szélesebb gumi is, amely itt hirtelen előnnyé változik), és érzésre az egész fékút rövidebbnek és magabiztosabbnak tűnik.

Akkor melyiket válasszam?

Egyértelmű győztest nem hirdetek, viszont érdemes összegyűjteni a két motor előnyeit és hátrányait egymáshoz képest. A Honda Shadow könnyebb, kezesebb motor, mint a Suzuki Intrudere. Számottevően gyengébb, azonban rosszabb szélvédelme miatt lovasa nem is fog vágyni a száguldozásra. Az Intruderen bevállalhatóak a nagyobb sebességű túrák is, ráadásul akár kísérővel, hiszen a VZ800 utasülése teljesen használható, ellentétven a VT750S sárvádőre illesztett szükség-megoldásával. Ugyanakkor futómű-komfortjában és motorozhatóságában a kis Honda egyértelmű fölényben van. De hiába a kényelmesebb futómű, üzemanyag-vételezés miatt biztosan neki kell majd sűrűbben megállnia, hiszen mindössze bő 10 literes tartállyal rendelkezik, amelyet az Intruder jelentősen felülmúl.

Összefoglalva tehát a Honda Shadow VT750S-t ajánlanám inkább a kezdő-, újrakezdő vagy kisebb fizikai erejű motorosoknak, akik nem vágynak a száguldozásra, de azért idővel élvezni szeretnék a motorozást a kanyargós szakaszokon is. A Suzuki Intruder VZ800 viszont remek választás lesz azoknak, akik kicsit tapasztaltabban, jobb fizikai erőben vannak, és a hosszabb távokra való vonulás no meg a stílus bír nagyobb jelentőséggel számukra. Ezek alapján tessék választani, bár rosszul egyik géppel sem fog járni, aki megveszi.

Ha érdekelnek a műszaki adatok, lapozz!

[ pagebreak ]

Műszaki adatok