Biztos vagyok benne, hogy villámló pillantásokat kaptam volna feleségemtől, ha azzal búcsúzok el tőle az idei 48 órás túra előtt, hogy „Szia drágám, elmegyek és egy hosszú hétvégét töltök el Yvette-el, a következő két nap nem itthon alszom, lehet, hogy a telefont sem tudom felvenni…” Akkor még nem gondoltam, hogy ez a „nőszemély” mennyire meghatározza […]
Elolvasom
2009-ben egy hirtelen ötlettől vezérelve szerveztem egy motoros teljesítménytúrát. A célom az volt, hogy az általam nagyon kedvelt klasszikus 24 órások kihívásait élhessék át az éjszakai motorozás veszélyeitől ódzkodók is. Akkor Magyarország határait motoroztuk körbe, azóta pedig minden évben valamilyen apropó kapcsán járjuk körbe hazánkat, hogy minél jobban megismerhessük azt – természetesen kedvenc motorunk nyergéből. […]
Elolvasom
Április 26-án Pátyon szervezik meg a Tavaszi Kirajzás névre hallgató motoros találkozót és felvonulást. Az eseményen lesz motorszentelés, közös gurulás és zene meg buli kifulladásig. Minden téren próbára teheted magad, paripád és felszerelésed: motoros ügyességi verseny és szépségverseny is lesz, de a legkülönlegesebb bukósisak gazdája is díjat nyerhet. Minden részletet megtalálsz az esemény beharangozó plakátján. […]
Elolvasom
Ezelőtt 57 évvel, 1956. október 23-án kitört Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca. Többek között erről emlékezünk a mai nap folyamán, de – hogy ne maradjunk motoros téma nélkül – nézzük meg, miért is volt érdekes nekünk, motorosoknak ez az esztendő! A Pannónia márkanév még bizony rendkívül fiatal […]
Elolvasom
Jubileumi rendezvénnyé nőtte ki magát az idén is megrendezett Old Motors T.T. A 10. alkalommal megrendezésre kerülő eseménynek a már megszokott Agárdi Park Kemping adott otthont. Az időjárás a lehető legjobb volt a motorosoknak, ragyogó napsugár, de nem volt fullasztó meleg. A hagyományokhoz híven családias jellege volt az eseménynek, mert azoknak sem kellett unatkozni akik a futamok alatt a depóban maradtak. Különböző ügyességi megmérettetéssel tehette mindenki próbára saját magát.
Az Old Motors Tourist Trophyn nem csak motorosok vehettek rész. Tavaly is már meglepően sokan jelentkeztek kerékpárral a Velencei- tó megkerülésére, idén ez a szám még több lett. Annyira , hogy a kerékpárral indulókat is több kategóriába kellett sorolni. Ugyancsak második alkalommal lett megrendezve ezen az eseményen a Pannonia P20-P21 márkatalálkozó. A társ rendezőként segítő Pannonia MGTSZ minden kedves kéthengerest egy kis ajándékkal fogadta ezen a napon. 50 darab szebbnél szebb kéthengeres Pannonia gyűlt össze erre az eseményre.
Meg kell említeni két „kakukk tojást” is. Kiss-Bus Gyula négyhengeresét, amit minden alkalommal a kíváncsi érdeklődök vesznek körül és Tatár Laci gyönyörű P12 motorját, ami annyira szépen megvan csinálva, hogy sok embernek nem is tűnik fel első pillanatban, hogy két darab P10 blokk van nagyon profin összeépítve. Sajnálatos tapasztalat volt az elmúlt évek versenyein, hogy nagyon kis számban, vagy egyáltalán nem volt Danuvia motorkerékpár az indulók között. Idén szerették volna a rendezők ha ez megváltozna és kiírásra került a Danuvia Kupa. Láss csodát: nyolc zuglói származású motor indult! A szóló motoroknak kiírt kategóriát is egy Danuvia nyerte meg Kormos Attilával a nyergében, a második Halmai Mihály egy frissen felújított P21-sel, harmadik pedig a már előbb említett Tatár Laci barátunk P10-e lett.
Az oldalkocsis kategóriában Havas László és unokája Schrödl Balázs állhatott a dobogó tetejére, akik egy gyönyörű Csepel 250-es motorkerékpárral érkeztek a versenyre. A második helyen ugyancsak egy nagypapa-unoka páros állt, Kendelényi Barnabás és ifj. Kendelényi Barnabás vehette át az ezüst érmet, a harmadik helyre pedig Légrádi János barátunk lépett fel ugyancsak egy ifjú családtaggal.
Az X kategóriába tartozó motoroknál Pálla Szabolcs lett az első, Hellinger Gusztáv a második és Debreczeni László a harmadik.
Nagyon sok különdíj lett kiosztva úgy a szervezőktől, mint a felajánlók részéről. A Pannonia MGTSZ által megszervezett kéthengeres magyar motorok találkozójának résztvevői között is három szakmai és három közönség díj került kiosztásra. A verseny folytatása szeptember elején lesz Herceghalmon, ahova minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Idén újra kiírásra került a 48 órás motoros teljesítménytúra, jó célpontokkal, amit a magyar tavak alkottak: egy marék természetes, más kupac mesterséges tó, jobbára nem lapos területen. A második legfontosabb vezérszál pedig az eső volt. Pénteken még ragyogó nyárban indultunk, de szombat délelőtt belefutottunk az égi áldásba, amely aztán majdnem végig elkísért minket. A szállások miatt úgyis fogalmunk kellett legyen arról, merre fogunk menni, így volt egy vázlatos útvonalterv, ami persze arra jó csak, hogy tudjuk, merre kell letérni róla – de volt, ahol aztán az itinertől tértünk el az előzetes terv kedvéért, hiszen a tavak sorrendjét egy helyen megvariáltuk.
A túra egyik fő célját, a fölfedezést már az odaút is jól szolgálta – az ismerős szlovák kanyarról bevágódtunk a Cserhátba, és nem bántuk meg. A Balassagyarmat-Cserhátszentiván útvonal többségében jó aszfalton, mesébe illő környezetben halad – a falvak kivételével, mert ott gyakran találkoztunk töredezett, kátyús utakkal.
Megjártuk még a Mátra északi szélét is, aztán a 25-ös kanyargós részén és Egeren keresztül ereszkedtünk le az Alföldre. Este volt, mire Poroszlóra értünk, de ez a legkevésbé sem akadályozta meg szállásadónkat, hogy jó alaposan megkínáljon minket pálinkával, és meséljen a helyi madárvilágról meg más egyebekről. Egy tojásain kotló cinkének egyenesen be is mutatott minket. Bátor kis madár, az egyezményes jelből (kopogás) tudta, hogy most senki nem akarja megenni, így eltűrte, hogy röviden megtekintsük.
Másnap délelőtt lassan felgyűltünk a kijelölt kúton, minden tankot megpúpoztunk, elbeszélgettünk egy újonccal (ő sajnos az árokban landolt vasárnap, így nem láttuk újra a túra végén), és az itinerek kézhez kapása és némi térképen rajzolgatás után nekivágtunk újra a falunak, hogy a Tisza-tó töltését végigjárhassuk. Ez volt a második olyan látvány, amiért nagyon érdemes volt elindulni, szemmel ittam a vízre lógó facsoportok látványát.
A következő szakaszon elkövettem egy tervezési hibát. Mikor megláttam az itinerben a Hajdúböszörmény-Újfehértó útra történő utalást, elöntötte agyamat a lila köd, és az egész bekezdést átugrottam. Mikor magamhoz tértem, valami 471-esen fekvő településről írt éppen. Így történt, hogy a tiszai falvakat sutba vágva képes voltam a szinte nyílegyenes 33-as főút után az útépítésekkel és dugókkal tarkított Debrecent átszelni, ami, valljuk be, nem tartozik a legkellemesebb időtöltések közé…
Utána kellemesebb szakasz következett. Ahogy felszakadozott a forgalom, a 471-es út barátságos arcát mutatta felénk, facsoportokkal tarkított rétekkel, sőt kanyarokkal is kedveskedett. Vaján sajnos magából a tóból nem sokat láttunk (bezzeg a büféket figyeltük a választ kutatva), ellenben újra összefutottunk a társaság zömével, köztük a száguldani nem akaró új csapattal is.
Így abban a furcsa megtiszteltetésben részesültem, hogy legalább Nyíregyházáig vezettem egy szakaszt. Ott aztán jól szétszéledtünk, egyesek a GPS-t követve tudtak egy rövidebb utat az erdőn keresztül, mások eltűztek egy vasúti átjáróban. 
Sebaj, úgyse ezért indultam útnak, viszont az itiner nyomán megcéloztam Tokajt (ahol még sose jártam), képet remélve a hegyet délről kerülő úton. Nem is kellett csalódnom. Két nagyváros után még tartogatott meglepetéseket a nap, hátra volt a harmadik, Miskolc. Hosszú város, az autósok állandóan oda-vissza cikáztak a sávok között, de csak átértünk ezen is, és nekivághattunk a lillafüredi útnak. Érdekes, hogy itt jöttünk el tavaly is, és milyen feltűnés nélkül sikerült elrohanni a tó mellett, van azért hátránya az erőltetett menetnek…
Itt már kopogtatott a naplemente (Egerben végleg el is ért), de hiába, meg kellett állapítanom, hogy szerpentinen lefele, ha a fene fenét eszik is, gyáva vagyok. Tanulság: úgy kell jönni, hogy emelkedjen. Lehetőleg oda-vissza! Aztán következett a második híres kanyargós szakasz, a 24-es út. Kábé Sirokig még istenes volt, de Parádnál leszállt a szuroksötét éjszaka, különösen a következő, erdős szakaszon. Előkerült a reflektor, az úthibákat már eszembe se jutott kerülgetni, szerencsére nem voltak mélyek. Sástó előtt gyalogos turisták áramlottak az úton, de legalább megnyugtattak, hogy még nem hagytam el a következő kérdést. Mit tagadjam, ezen a szakaszon vánszorogni mertem csak. Gyöngyöstől egyenesebb út fogadott, majd a szállásunk kedvéért Szurdokpüspökin ismét lefordultunk az itiner szabta útról, hogy csak másnap vegyük föl újra a fonalat, alvás, evés, itatás után.
A második oldalon jön a túra nagy része, jó sok tóval és csapadékkal. Lapozz!
[ pagebreak ]
Másnap reggel a pásztói MOL kúton és Csécsén keresztül visszatértünk a túra nógrádi szakaszára. Itt egész jó és gyászos minőségű útszakaszokat egyarán megjártunk, közben kiszúrtuk, hogy a Bánk melletti Alsópetényhez szintén jár egy kis tó, valamint megemlékezhettünk a bánki tó történetéről is. Maga a meder mesterséges, de nem szándékos eredetű. Keletkezése a 18. századra tehető, egy baleset miatt jó helyen, ám rosszkor landoló űrhajó ütötte azt a dombok közé. Az asztronauta kataputált és túlélte az esetet, és – hazamenni nem tudván – itt élte le maradék életét. Így eshetett, hogy az első földi űrhajós bánki volt.
A 2-es főútra kiérve, majd arról letérve a Dunakanyar települései felé vettük az irányt, a túlpart látványos hegyei ekkor már felhősipkát viseltek. Indulásunk előtt nagyon beígérték a hidegfrontot esővel, így ha nem is örültünk, meg sem lepődtünk. Jöjjön, aminek jönnie kell… és a rövid szlovák kitérő után emelt fővel bemotoroztunk az esztergomi esőbe. A Palatinus-tó esőben című alkotás megörökítése kimaradt, a francnak se volt kedve előszedni a fényképezőgépet, de a Garancs-tó azért megérdemelt egy képet. Ilyet úgyse gyakran látunk, dehogy csámborgunk máskor erre esőben…
Meg éppen nem mertem volna esküdni, hogy idén más szám díszeleg az Üvegtigris büfén, de a tavalyi képeket visszanézve bebizonyosodott, hogy ez legalább nem változott. Az ez után következő szakasz igazi szívás volt. Az esőben pocsékul láttunk, az egyébként is gyenge minőségű utakat pedig víz- és sárátfolyások tarkították sűrűn. ShiNIN kishíján elcsúszott egy ilyen sárlavinán, engem meg tetőtől talpig beterített egy szembe jövő autó egy völgyben megülő „tóban” (szerencsére a vizes és nem a sáros fajtából) meg fogtam egy vaskos kátyút is. Élveztük, na…
A következő megálló soron kívüli volt. Tardos fele közeledve végre elállt az eső, és a Gerecse csúcsai is begyűjtötték a maguk felhőit, roppant fotogén látványt nyújtva. Tatán egy kis futkosás a hitgyülisek házát keresve, aztán jött egy hosszú átlós szakasz: a bodajki tavat későbbre tartogattuk (mivel szinte mellette lakunk), inkább a Fertőre csaptunk le. Az eső meg miránk. Eleinte száradtunk a szélben (oldalról rendesen cibálta a fejemet, be is állt a nyakam tőle estére), aztán a 85-ösön visszatért az égi áldás, és a Fertő környéki tekergésünket végigkísérte. Meg a 84-es úton se hagyott békét nekünk, bár próbáltuk kibekkelni némi 95-ös, egy-egy forró kávé és némi útravaló vételezésével. De minden hiába.
A következő esemény egy Ukk nevű faluban következett be. Magam egy szembesávban satufékező autót és egy előtte – aztán előttem – átvillanó zsemleszínű foltot láttam. Hülye kutya, vontam le a következtetést, és figyeltem a visszapillantóban, nem okoz-e galibát. Nos, okozott. Ott annyit láttam, hogy nem volt annyi esze, hogy ha már átment az úton, ott is maradjon (ehhez minimum csirkének kéne lennie), hanem valamit tovább kavart. Azt is láttam, hogy shiNIN átkacsázik a másik sávba. Amit nem láttam, az az volt, amit a sümegi megálláskor elmesélt: lábbal eltrafálta az elmebeteg állatot, tiszta szerencse, hogy állva (illetve gurulva) maradt. Az eredmény egy sajgó sarok, egy félig felhajtott lábtartó és egy félrepofozott hátsó fékpedál volt.
Azért az eső vastagabb részét Sümeg után csak sikerült hátrahagyni (miután mostanra tökéletesen bőrig áztunk), és dideregve kóvályogtunk egy jót Hévízen. Hogy hány tornya van a fürdőépületnek? Szerintem hat hegyes, egy nagy lapos, meg egy csomag villámhárító… a kövezés szerencsére elmaradt, jégesőt már nem kaptunk. A Balaton-felvidék esőmentes és lenyűgöző volt. A különleges alakú hegyek még ebben az állapotban is nagy hatást gyakoroltak rám – pedig nem először láttam őket. Ide még vissza kell térni. Azért azt a géniuszt, aki Badacsonytördemic utcáit szépségesen csillogó vizes macskakővel rakta végig, szívesen megjutalmaznám. Jó lenne például, ha kockacukor helyett el kéne fogyasztania néhányat. Viszont végre tényleg sikerült letalálni a tihanyi Belső-tóhoz. Igaz ugyan, hogy most se elsőre, de mentségünkre legyen mondva, hogy ez az előttünk járó csapatnak se jött össze…
Csopaknál aztán hátat fordítottunk az itinernek és a Balatonnak, hogy utoljára még tollhegyre tűzzük a bodajki medence, szóval tófürdő kérdését. Székesfehérvárnál megint elfogyott a fény, de ismerős terepen jártunk, nem igényelt nagy erőfeszítést a megcsúfolt természetes állóvíz becserkészése.
Az utolsó oldalon célba futunk és még hegyet is mászunk – lapozz!
[ pagebreak ]
Vasárnapra lehetőleg kellemesen rövid szakaszt terveztünk. Persze ebben volt az egyetlen ismeretlen is: a Desedát korábban már kiejtettem a gyanúsítottak közül, mondván, hogy sokkal nagyobb, mint ami a képen látszik – de tévedtem. Persze odáig még el kellett jutni. Természetesen szemerkélő esőben indultunk.
A Sukoró melletti kis dísztó igazi meglepetés volt – hihetetlen sokszor mentünk el mellette, láttuk is, hogy van ott valami parkféle, de a kis tavat most láttuk először. Aztán a parti útnak vettük az irányt, majd Dinnyés, Seregélyes, és egyéb mezőföldi települések. Nem egy kifejezetten izgalmas szakasz (na jó, dögunalmas), ráadásul a dinnyési (vagy seregélyesi?) útépítők hiányt szenvedtek körzőkből, amit azért a „vonalzó” nevű eszköz nem volt képes maradéktalanul pótolni…
A somogyi szakasz viszont kifejezetten szép és üdítő volt. Hazafelé is erre jöttünk, ennek köszönhető, hogy tudtam képeket lőni errefele is. Bábonymegyer, Tab, Kapoly környéke nagyon szép! Közben megkaptuk az épp nyíló akácvirágokból is az ide rendelt adagot (már Nógrádban is bőven láttuk-szagoltuk őket az utak mentén). A Deseda pedig ismét csak szép látványt nyújtott a hídról!
Pécs környékére nagy kavarást vártam, és lett is szépen. Szerettem volna minél rövidebb és egyszerűbb útvonalon eljutni a Dombay-tó, Abaliget, Orfű hármashoz, de ebben meggátolt a 66-os út közepén terpeszkedő sárga helikopter (meg a feltorlódott kocsisor). Így csak visszatértem az itinerhez, és Komlón keresztül zúgtunk le Pécsvárad fele. A hobbit házának bejárata (dombajtó) után a 66-ost meg se próbáltam újra megjárni, így addig gurultunk Pécsen át, amíg meg nem láttam az „Orfű/Abaliget jobbra” táblát. Így a Misina környéke kimaradt, de több is veszett Mohácsnál… A Mecsek már eddig is remek látványt és utakat adott, és ez folytatódott Orfű környékén is.
Meglett az abaligeti fagyizó, a Pécsi-tó víztartályai mellett asszem sikerült észrevétlenül elsurranni, de más résztvevők rámutattak a helyükre és a számukra… így sikerült nem utolsónak befutni az ebédhez és az oklevél-osztáshoz, ami nem kis elégtétel volt a tavalyi agyoncsúsztatott utolsó nap után…
A teljes út végül 1’505 kilométer lett. A finist 17 kilométerrel követő pécsi tankolással összesen 43,32 liter 95-öst sikerült legurítani Teresa torkán, ami 2.85-ös átlagot ad százon. Veszteséglista: a vasárnap bekötött, rapszodikusan hol működő, hol sztrájkoló csurom vizes fűtött kesztyűm eléggé betett Teresa akkujának (hazafele magához tért aztán), Ciliegián pedig foszladozni kezdett a kuplungbowden.
Bónusz pálya: a túra utánra Hosszúhetényben ismét kivettük a tavalyi szállást, és végül csak megmásztuk a Mecsek legmagasabb csúcsát, a Zengőt (ez aszfaltra szánt motorokkal nem nagyon megy, itt inkább a túrabakancsot koptattuk a gumik helyett). A csúcson egy randa betontorony áll, a tetejéről remek kilátással, de a falu se rossz!
Utóhangnak mit is írhatnék az ismeretlen jövő elébe? Meglátjuk, mi lesz eztán. Ha valahogy, hát egyszer kedvem lenne tényleg a saját tempómban (mert most elég sokat siettem), szinte egy fenékkel, kizárólag a kitartásomra hagyatkozva végigcsinálni egy ilyen túrát. Ha lesz még ilyen… annak vajon mik lesznek a célpontjai?
A sztori 2009-ben indult, amikor Magyarország határait motoroztuk körbe. Azóta minden évben valamilyen apropó kapcsán járjuk körbe hazánkat, hogy minél jobban megismerhessük azt – természetesen kedvencünk nyergéből. Voltunk a magyar váraknál, nemzeti parkjainkban és végigjártuk hegyeinket is. Idén állóvizeink kerülnek sorra. A természeteseket tudtommal kivétel nélkül érinteni fogjuk, és néhány olyan mesterségeset is, amelyek valami miatt nevezetesek – vagy egyszerűen csak útba esnek.
A 48 órás túrák alapvető célja, hogy próbára tehesd magad vasparipád nyergében, de közben ne kelljen se száguldoznod, se hulla fáradtan motoroznod – hiszen mindkettő veszélyes. Így a táv és az útvonal is ezen elvek alapján úgy van megtervezve, hogy két rövid alvással és teljesen normál tempóban haladva kényelmesen teljesíthető legyen. Idén elvileg kevesebb mint 1’500 kilométer lesz a túra hossza – de csak elvileg.
A rajt előtt ugyanis mindenki megkapja az itinert, amely végigkíséri a tavak között egy javasolt útvonalon (valamint minegyik tavunkról megtudsz majd belőle több érdekességet is). Ettől az utitervtől azonban tetszés szerint el lehet térni, sőt akár a tavak sorrendjét is meg lehet változtatni. A lényeg, hogy juss el mindenhova, mert akkor nem maradsz ki az élményekből.
A 48 órás teljesítménytúrák az eddigi éveknek megfelelően alapvetően egyénileg is teljesíthetők, azonban a közös indulás előnye, hogy tetszés szerint lehet kisebb-nagyobb csapatokba verődni, és így motorozni. Mert a motorozás lehet magányos-, de társas sport is – ízlés szerint.
Indulás május 10-én, pénteken 12 órakor a Tisza-tó mellől, Poroszlóról, érkezés vasárnap délben Orfűre a Pécsi tóhoz. A kettő között pedig több mint egy tucat egyéb állóvizet kell felkeresni (összesen 18 tavat látogatunk meg!), és megválaszolni az ott feltett játékos kérdéseket. A célban egy közös ebéd és emléklap-osztás, valamint a hétvégi kalandok átbeszélése a program. Akik időben megrendelik emlékpólóikat, azok pedig már itt magukra is ölthetik azt!
Jelentkezni a Bike Maraton Egyesület oldalán keresztül egy villámgyors regisztrációt követően lehetséges – a részvételi díj 3’000.- forint járművenként. Várunk benneteket egy csodálatos motoros teljesítménytúrára 2013-ban is!
