Azután, hogy Cyrill Despres-t megbüntették. A történet már-már tragikomikus: az ötszörös bajnok olyan keményen hajtott az utolsó szakaszon, hogy előre tudjon lépni a dobogó alsó fokára – ami ezek szerint mégis csak jelent neki valamit -, hogy túlmelegedett az első féktárcsája. Ennek következményeként torz sebességadatot látott műszerein. Így aztán hiába adott bele apait-anyait és nyerte …
Elolvasomktm
cimke
ktm
cimkeDráma a hajrában: Barreda rommá törte a Hondát!
A nap legfontosabb híre kétség kívül ez, hiszen ilyen kevéssel a két hetes, emberfeletti erővel teljesíthető megmérettetés vége felé már igazi tragédia hibázni. A baleset közvetlenül a nap közben végrehajtott tankolás után történt, amikor a Honda első számú pilótája egy lejtőn lefelé elvesztette uralmát a CRF450 RALLY fölött. A versenyző szerencsére nem sérült meg, a …
ElolvasomBarreda nagyot bukott, Comát megbüntették – izgalmas a végjáték
Rögtön lelövöm a poént: Cyrill Despres megszerezte második szakaszgyőzelmét, ráadásul a Yamaha duplázni is tudott ezen a napon. A dolog azonban ennél sokkal összetettebben zajlott le. A nap egy 144 kilométeres összekötőt követően egy brutális, több mint hatszáz kilométeres gyorsaságiban teljesedett ki – ebben pedig minden volt: hegyek-völgyek, homok, dűnék és sziklás fennsíkok, egyszóval nagyon …
ElolvasomÖtven százalékos a Honda, de mindhiába
A Honda CRF450 RALLY a 2014-es Dakar eddigi legedményesebb motorjának tekinthető, hiszen az eddigi tíz speciálból ötöt ezzel a típussal nyertek. Egy híján az összeset a sokáig vezető, azóta pedig második helyen álló spanyol Barreda. Tegnap több mint tizenegy percet vert a csupán ötödikként befutó és összetettben vezető honfitársára, Comára – annak azonban még így …
ElolvasomMarc Coma jobban van
Első blikkre az ember azt gondolná, hogy miként lehet megfázni egy sivatagi motorversenyen? Ne felejtsük el azonban, hogy nem is olyan régen járt a mezőny négyezer méter fölött is az Andokban, ahol pedig a levegő nem csak ritkább, hanem sokkal hidegebb is. Egy szó mint száz: az éllovas spanyol néhány napja meghűlt, és mint mondta, …
ElolvasomKapaszkodik az 1-es Yamaha
A verseny kilencedik napjának is meglett így a történelmi jelentősége, hiszen a nyolcas szakaszt a címvédő francia versenyző nyerte – ez az első győzelme a Yamaha színeiben. A verseny első felében nyugodtan mondhatjuk, hogy az ág is húzta Despres-t, most azonban úgy jött ki neki a lépés, ahogy kell: végig hibátlanul motorozva jó két perces …
ElolvasomTörténelmi pillanat – Bolíviában a Dakar
Felfrissülve folytatták tegnap a Dakar-ralit a szombati pihenő nap után – az élmenőknek izomlazító masszázs járt, a lassabbaknak pedig volt idejük behozni a lemaradást, hogy aztán hosszas szereléssel tölthessék a napot. Szükség is volt rá, a hetedik szakasz ugyanis egy rendkívül gyors tempót igénylő rész volt – őrült rohanás jellemezte az egész mezőnyt. A második …
ElolvasomMozgóképen a legújabb Husqvarna
A KTM tulajdonába kerülése óta még midig nem derült ki egyértelműen, milyen utat szánnak a jövőben a Husqvarna számára. Pierer úr nyilatkozatának némileg ellentmondva tárták a nyilvánosság elé a tavaly őszi EICMA kiállításon a 701-es típusszámú koncepciójukat, amelyről most egy új videó látott napvilágot. A Kiska cég (ők alkották a koncepciót) vezető formatervezője, Piers Spencer-Philips készítette …
ElolvasomComa magabiztosan őrzi pozícióját
A mai napon végre több idő jut a pihenésre és a szerelésre – a hetedik nap ugyanis egy regenerációs nap. Rossz híreket kell közölnünk – elhunyt Eric Palante, egy ötvenegy éves belga versenyző. Tizenegy versennyel a háta mögött rutinosnak számított, azonban a Dakar szelleme újabb életet követelt magának. Helyi idő szerint a hatodik szakasz reggelén, …
ElolvasomMarc Coma felkapcsolt egy fokozatot
Az ötödik nap versenytávján ismét rövidíteni kellett, de ezúttal nem az elején, hanem menet közben. Az eredetileg 911 kilométer hosszúra tervezett versenytáv 527 kilométer speciált tartalmazott. Egy napja még négyezer méteren motoroztak a versenyzők, most azonban már a tevefüves sivatagban, néhol negyven fok feletti hőségben! A nap második felében ráadásul igazi mély homok és dűnék …
ElolvasomKezdőszintű sportmotorral bővít a Kawasaki
Az újdonság is a Ninja családba tartozik – legalábbis ez derül ki a néhány nappal ezelőtt kiszivárgott képről. Felvetődik a kérdés, hogy mi szüksége erre a Kawának, hiszen a palettáján már szerepel egy hasonló méretű motor. A 300-as Ninja azonban komolyabb műszaki tartalommal rendelkezik az átlag negyedliteres vasakhoz képest, arról nem beszélve, hogy az egyik …
ElolvasomJönnek a KTM-ek, mint a talajvíz
A negyedik nap sem volt éppen egyszerű: a motoros mezőny olyan nagy késésekkel és nehézségek árán fejezte be az előző napi extrém kemény szakaszt, hogy a tegnapi startot két órával későbbre tették, és még a napi távon is rövidítettek. Az összetettben vezető Joan Barreda ugyan még meg tudta tartani elsőségét, azonban komolyan felzárkózott rá a …
Elolvasom










