Az illinoisi szenátus tavaly nyáron megszavazott, és 2013 első napjával hatályba is lépett 3452-es számú törvénye alapján aki kétszer is egy keréken közlekedik motorral, motorizált biciklivel vagy mopeddel, az bizony fizikai valójában is a rácsok mögött találhatja magát. A motoros közlekedésbiztonságot nagyon komolyan veszik arrafelé, és minden lehetséges módon igyekeznek megelőzni a baleseteket.
Ha rajtakapnak, hogy gyorshajtás közben megemeled az első kerekedet, elsőre 100 dollár bírsággal sújthatnak. Ugyanezért másodszor 1’500 zöldhasút kell leperkálni és hat hónapig terjedő elzárást is kiszabhat a bíró. Harmadszorra a tarifa 2’500 dollárig és akár egy év börtönig terjedhet.
A szigor persze nem csak az első kerék emelgetésére vonatkozik, hanem értelemszerűen a stoppizásra is. Ami számomra furcsább, hogy minden egyéb, a jogalkotók szerint veszélyes testtartás ugyanúgy büntetést von maga után. Így a kormány elengedése is törvénybe ütközik (ott ezek szerint nem köszöngetnek egymásnak a motorosok, mint nálunk…), de az is, ha a rájder alfele nem az ülésen található.
Így felállva sem lehet motorozni, ha véletlenül elzsibbadtál volna. De ez még nem elég: betiltották azokat a motorkerékpárokat is, ahol a kormány magasabban van a vezető vállánál. Véget vetnek egy legendának, a Szelíd Motorok korának? Vége a hónaljszárítóknak? Úgy látszik…
