Tulajdonképpen felesleges szaporítani a szót – sokan már így is halálosan unják a visegrádi Panoráma út motoros behajtási korlátozása körül kialakult hisztériát. Hiszen egy mindössze jó három kilométeres szakaszról van szó, amelyre a szezon közepén került ki a „motorkerékpárral mindkét irányból behajtani tilos” tábla – igaz, annak hatálya november 1. Így a kellemes téli hónapokban […]
Elolvasombehajtás
cimke
behajtás
cimkeVisegrád: megoldási javaslatok a motorosok érdekében
Hatalmas port kavart Magyarországon a visegrádi Panoráma út egy fontos szakaszának teljes lezárása a motorosok elől. Ezzel kapcsolatban hirtelen felindulásból jómagam is elmondtam saját véleményemet – amely szintén hatalmas vihart csapott a biliben. Annyi haszna azonban volt, hogy személyesen megkeresett Visegrád polgármestere. Hamar kiderült, hogy abszolút nyitott az együttműködésre – így megkezdtük a párbeszédet. Ő […]
ElolvasomMagánvélemény: Tilos a visegrádi Panoráma úton motorozni
Hatalmas felháborodást keltett a motorosok között, hogy a visegrádi városvezetés korlátozó táblákat helyezett ki a Panoráma út két végére – ezekkel pedig megtiltotta az útszakasz motorkerékpárral történő használatát. (A hivatalos kommünikét itt olvashatod.) Rengetegen harsogják a világba véleményüket: Mi az, hogy csak a motorosokat tiltják ki? DISZKRIMINÁCIÓ!!! Azonnal szervezzünk tiltakozó megmozdulásokat! Az adóm jó nekik, […]
Elolvasom

