Szeptember 15-én Kőszegről, az Alpokalja Panzió elől indult neki a mezőny az 1’120 kilométeres távnak, amelynek jelentős részét Ausztria útjain tették meg. A versenyben két és három motorból álló csapatok egyaránt részt vehettek. A célt másnap dél körül érték el a leggyorsabbak – bár a verseny közel sem a gyorsaságról szólt.

Mivel a szervezők és a támogatók közös célja a kihívásokkal teli, ám biztonságos közúti túramotorozás, az értékelés alapja a táv több mint felét kitevő speciál szakaszokon az előre meghatározott átlagsebesség tartása volt. Ezeket a sebességeket a közlekedési szabályok betartása mellett könnyen lehetett teljesíteni – csupán eltévedni nem volt szabad.

Amennyiben valaki eltévesztette az útvonalat, nyilván komoly nehézségekkel kellett szembenéznie, hiszen onnantól nem ismerte a távolságot, amely alapján kikalkulálhatta az átlagsebességet. Volt is olyan csapat, akik egyáltalán nem foglalkoztak az átlaggal, csupán a navigációra figyeltek és arra, hogy sehol ne haladjanak tempósabban a megengedett legnagyobb sebességnél. A taktika be is jött.

A biztonság jegyében a szervezők a gyorshajtást szigorúbban „büntették” mint azt, ha valaki elmaradt az átlagtól: a lassabbak minden 1 kilométer/órányi eltérésre 1, míg a gyorsabbak 2 büntetőpontot kaptak. Mivel pedig a szakaszoknak nem csupán a végén, hanem azokon bárhol lehettek pontőrök, akik rögzítették az érkezés idejét, a jó eredményhez a legbiztosabb út a megfontolt motorozás volt.

Azonban nem csupán így lehetett hibapontokat szerezni: induláskor egy pofonegyszerű vezetéstechnikai feladatot kellett végrehajtani a résztvevőknek: egy tíz méteres bójafolyosóban minimum 10 másodperc alatt kellett végigmotorozniuk egymás mellett, lábletétel nélkül. Az éjszakai pihenő alkalmával pedig egy kis agytorna várt rájuk: öt, szintén vezetéstechnikai témában feltett kvízkérdésre találhatták ki a választ. A mezőny végül annyira kis eltéréseket produkált a motorokon ülve, hogy a helyezésekbe még ez két, igazából érdekességnek szánt feladat is beleszólhatott.

A 24 órás kemény megmérettetést végül Antal Péter és Tibor (apa és fia!) nyerték meg két, még a hetvenes évek végén gyártott Yamaha motorkerékpárral. Rajtuk kívül azonban ugyanakkora elismerést érdemel a mezőny összes tagja, hiszen néha esőben, néha 5 fokos dermesztő hidegben egyaránt végigmotorozták a komoly távot – vagyis mind motoros tudásból, mind állóképességből kivétel nélkül kitűnőre vizsgáztak. Arról a hölgyről nem beszélve, aki utasként teljesítette a Bike Maratont – az ő teljesítményét az Alpokalja Panzió egy különdíjjal ismerte el.

2013-ban pedig a tervek szerint folytatódik a Bike Maraton – de már nem a mostani 24 órás verseny formájában, hanem egy több napos motoros túra-rally megszervezésével, amely az Egyesület tervei szerint minden eddigi hasonló megmérettetésnél komolyabb élményt fog jelenteni valamennyi résztvevő számára.