Először vagyok Párizsban, újdonság az itteni közlekedési morál. Autóbusszal jöttem be a repülőtérről, minden második kereszteződésben úgy kanyarodtak a busz bal oldaláról jobbra, ahogy Eko barátunk havonta kétszer tapasztalja. Meglepett a sok kétkerekű: a hétköznap esti csúcsforgalomban a járművek közel harmada az. Természetesen a többsége robogó – szinte csak nagytestűek. Azon még jobban meglepődtem, hogy a motorok majdnem fele azon márkához tartozik, amelyikkel nagyon elfogult vagyok. Lehet, hogy csak azokat veszem észre? Nagy élmény volt RT-n félcipőben (!) láthatóan munkából hazafelé tartó motorost látni! Ezek a franciák RT-vel járnak dolgozni??

A kiállítás már a bejáratnál a méreteivel nyűgözött le. Eddig még csak a Hungexpon voltam motoros kiállításon. Nálunk komplett idiótának nézik azt, aki decemberben motorozik, hát a kép tanúsága szerint itt nem:

Percek alatt bejutottam, már tátottam is el a számat, sisak és dzseki megőrző:

Hoppá! Sisakpucolás:

Sisakjavító műhely kamionon:

Elképesztő méretű Honda stand. Meglepett a látogatók átlagéletkora – jellemzően negyven felettieket láttam:

Naná, hogy francia színekre van festve! XXI. század – a nyomtatott műszaki adatok alatt ott vannak az adatok rádiótelefonnal olvasható QR kóddal is:

Mentős GoldWing:

Igen! A tankja helyén van a sisaktartó, az van felnyitva:

Ennek meg az egész ülése alatt sisaktartó van:

Most láttam először élőben Crosstourert: 

Jé! Gyerek Varaderó (nálunk nem túl elterjedt…):

Megpróbáltam felülni rá, de nem tudtam olyan magasra emelni a lában – a mellette álló ember csípőjénél magasabban van az ülése. Mondták, lépjek fel a lábtartóra. Na ja, lóra felszállva persze berakja a kengyelbe az ember a lábát mielőtt nekirugaszkodik, de a ló elég ritkán szokott elesni. Ha a motorról nem ér le a lábam, akkor biztos perecelés, ha megállok: 

Ilyeneket is építenek, szépítenek:

Ha Vespát látok, mindig az idei Pünkösd vasárnap jut eszembe, amikor ott csettegett fel mellettünk több száz Vespa a Grossglocknerra, Európai Vespa Nap kapcsán! A benzint meg furgonnal vitték utánuk kannákban, mert vissza már nem értek volna: 

Ez csak csajjal túrázónak kellhet. Máskülönben minek annyi holmi, hogy a három dobozon kívül még utánfutóba is jusson?

Még robogó után is: 

Igen, 50 ccm-es kínai csoda! 

A második oldalon egy szép egykerekezéssel folytatjuk, lapozz!

[ pagebreak ]

Párizsba beszöktek a motorok

A BMW-nél bárki egykerekezhetett egy S1000RR-rel. Védőfelszerelés nélkül is biztonságban. Íme:

Ez a hidraulika emelte meg ugyanis a motort a vászon előtt az egykerekezéshez:

Szerintem a francia BMW MOTO CLUB tagjai festik a szakállukat. Ráadásul parókát is hordanak: 

A légzsákos mellény élőben: 

Tesztvezettem is, a Peugeot elektromos robogót. Sokkal mélyebbre tudtam jobbra dönteni, mint balra. Nem tudom, hogy ügyetlenségből, vagy műszaki oka van: 

Csekélyke 23’000 Euro egy ilyen dizájnosított Ducati: 

Egyszer egy ilyen nagyon csúnyán lealázott a Váci úton. Pirosnál értem utol, akkor láttam mi is az. Otthon megnéztem a műszaki adatait, azután már nem is volt olyan nagy gáz: 

Ő volt a legszebb hostess csaj a kiállításon: 

Kínai hibrid robogó! Ilyet sem láttam még: 

Szerintem valamit akarhat tőlem a HD, (kiénekelni a zsebemből a pénzt), mert megjelentek a kék HD-k: 

Visszapillantóba integrált, utólag felszerelhető indexek: 

A vezeték nélküli légzsák jeladója: 

Maga a védelmi berendezés belülről pedig így néz ki:

Csajoknak is csinálnak Triumph-ot: 

Egy Victory visszapillantójába gravírozott szöveg. Talán optikai rács lehet benne, mert teljesen síknak láttam: 

Azért abban jobb volt a Honda a bömösnél, hogy szebbek voltak a hostess csajok: 

A jelek szerint nem csak én fáradtam ám el: 

Szóval fárasztó volt. Rohamléptekben, megállás nélkül pont öt órába telt. Szerencsém volt, hogy nem hagytam vasárnapra, mert nem lett volna ennyi időm a repülőtérre indulás előtt. Az is meglepő volt, hogy a standokon sehol sem volt árusítás, csak a kiállítás emblémájával logózott szuveníreket lehetett venni a pavilonok végében. A presso kávé finom, erős, pedig egy kicsit féltem, hogy ugyan mit kapok helyette. Bár egy szendviccsel és egy üdítővel együtt pont egy otthoni háromfogásos ebéd árát kérték el érte…

Nagyon jól éreztem magam, kár lett volna kihagyni, ha már úgyis Párizsban kódorogtam!

Az első oldalon Kertai János (Johnny) fotói láthatóak. Csupán néhányat emelek ki a 237-ből, a képekre kattintva elérhető az egész galéria. Megtalálhatóak a nagy gyártók újdonságai és a temérdek kínai „érdekesség” egyaránt.

A második oldalon háromszor ennyi képhez férhetsz hozzá. Lapozz!

[ pagebreak ]

Itt pedig következzen egy páratlanul gazdag és profi galéria, avagy Milánó Cintu objektívjén keresztül. Ő nem csupán a motorokat és a kiegészítőket, hanem a kiállítás elmaradhatatlan kellékeit, a csodaszép hölgyeket is szorgalmasan megörökítette. Mindannyiunk nagy örömére. Következzen néhány kedvcsináló felvétel, azonban itt is javallott rászánni a szükséges időt, és végiglapozni az egész galériát, amely nem kevesebb mint 764 tagból áll.

Nagyon szépen köszönjük Johnnynak és Cintunak a képeket, amelyeken keresztül egy kicsit mind ott lehettünk a milánói kiállításon!

Teljesen véletlenül jutott el hozzám az információ, miszerint egy magyar motoros társunk egy szál magában neki fog vágni a Föld megkerülésének. Így sikerült felvennem a kapcsolatot Németh Ákossal, aki tegnap reggel a Hősök teréről megkezdte világkörüli expedícióját.

Motorja egy 2001-es évjáratú Africa Twin, amelyen a következő módosításokat eszközölte: az első teleszkópban progresszív Wilbers, a hátsó rugóstagon pedig Öhlins rugó dolgozik; Entrail oldaldobozokat és SW-Motech bukócsövet, csomagtartókat valamint nagysztendert szereltek rá; MRA plexi, Touratech kézvédő, Motorkárpit ülés és Pivot Pegz lábtartó szolgálja a kényelmét; a gondtalanabb üzemben pedig Scott Oiler láncolajzó, K&N légszűrő és KS Filter olajszűrő segít a kalandornak. A motorban az induláskor kicsit több mint 63 ezer kilométer volt. Érdekesség, hogy a felkészítés teljes egészét végző érdi Motoko szervízben Ákos egy fél évet dolgozott is, hogy kellő típusismerettel és szerelési rutinnal rendelkezzen, hiszen egy ilyen hosszú úton erre óhatatlanul szüksége lesz.

Hogy ehhez mennyi fog hozzákerülni, azt éppen úgy nem tervezte meg Ákos, mint a pontos menetrendet. A legfőbb terve a Föld megkerülésére az, hogy nincs terve. Alkalmazkodik a lehetőségekhez, és nagyjából két évet szán az útra. Ha kicsit jobban elhúzódik, az sem zavarja. Tegnap Debrecenig motorozott, ott töltötte rokonoknál az utolsó hazai éjszakát, ma pedig elhagyja az országot: Románia, Bulgária, Törökország és Irán az első tervezett állomások.

Bár az utat teljesen egyedül tervezte végrehajtani, mégis akadtak társai – legalábbis egy darabig. Ugyanis szintén tegnap indult sártekénk megkerülésére két fiatalember egy erősen átalakított Velorex társaságában. Egyelőre közösen indultak el, azt mondták, akár Ausztráliáig is elkísérik egymást. Mivel azonban nincs terv, lehet hogy nem így lesz…

Az ő útjukat nyomon lehet követni honlapjukon is, Ákos kalandjait viszont reményeink szerint itt nálunk, az Onroad hasábjain kísérhetitek figyelemmel. Megígérte ugyanis, hogy amikor lehetőségei engedik, küld egy-egy rövid képes beszámolót arról, merre járt és milyen érdekességekkel találkozott.

Nagyon jó és főleg biztonságos utat kívánunk világjáró honfitársainknak!

Az igazán remek ötletekről sokszor a gazdájuk sem tudja, hogyan születtek. Császár Claudia néhány hónapja kitalálta, hogy meg kellene motoroztatni a Pető Intézetben nevelkedő gyerekeket, hiszen ők, akik közül sokan valóban négy keréken (kerekesszékben) élik mindennapjaikat, eddig csak álmaikban ülhettek két kerékre, vagyis motorra. Az ötletet tettek követték, no meg rengeteg szervezőmunka (az Onroad csak azzal tudott hozzájárulni, hogy a közelmúltban beszámoltunk a készülő rendezvényről), és a mai csodásan szép napon valóra vált az álom.

Több mint hatvan motoros jelent meg a Villányi úti intézmény parkolójában, no meg a BRFK motoros rendőrei is, akik segítették a hosszúra nyúló menetoszlop biztonságos és folyamatos haladását. A motorosok között számos, életét két keréken (is) töltő ismert honfitársunk is jelen volt, a teljesség igénye nélkül: Kustánczi Lia, Kovács Áron, Szabó Győző, Hajas László, Talmácsi Gábor, Kovács Koko István, Gergely István, Müller Attila. No és a sok-sok civil motoros, akiknek mind ugyanaz volt a célja: örömet szerezni. Mert az a legcsodálatosabb dolog a világon, főleg ha egy nem teljesen egészséges (vagyis mozgásában korlátozott) kis embernek szerezhetjük.

Déltől gyűltek a motorok, fél kettő körül pedig a Honda Safety Hungary instruktora adott néhány jó tanácsot a gyerekeknek, mire figyeljenek a motorok hátsó ülésén. A motoros rendőrök csapatának egyik képviselője is elmondta, mire ügyeljenek a vezetők az együtt haladás során. Ezután jött a gyerekek felültetése, amellyel kapcsolatban a saját történetemet el kell mesélnem. Vittem ugyanis magammal egy állítható fejbőségű egyszerű nyitott sisakot, és egy gyerekméretű kis protektoringet. Amikor jöttek felénk a gyerekek, megkörnyékeztem egy szimpatikus fiatalembert. Azt mondta, ő Matyi. Arra a kérdésemre pedig, hogy elkísérne-e motorozni, a szemembe nézve azt felelte: inkább valaki mással menne. Azután előkotortam a protektoringet, és megkérdeztem, kire lenne ez jó. Erre Matyi rögtön meggondolta magát, és már jött is beöltözni…

Hosszú időbe telt, mire minden kisgyerek elhelyezkedett a motorokon, és a rendőrök parádésan szakszerű felvezetésével elindulhattunk. Az útvonal a Villányi út – Alkotás út – Márvány utca – Alagút – Lánc híd – Apáczai Csere János utca – Felső rakpart – Szabadság híd – Bartók Béla út – Villányi út körben zajlott. Az autósok között, akiket kicsit azért feltartottunk, akadt morgolódó, de a többség (a gyalogosokról nem is beszélve) rájött arra, miféle felvonulás zajlik éppen, és lelkisen köszöntöttek minket – főleg kis utasainkat. Hol lassabban, hol kicsit gyorsabban tudtunk haladni, mindenesetre Matyinak be nem állt a szája: folyamatosan kérdésekkel bombázott. Minden érdekelte: hogy kell a motort vezetni, melyik kezelőszerv mire való, milyen motorok vannak körülöttünk, miért nem visznek gyereket a motoros rendőrök – egyszóval remekül elbeszélgettük az időt. Visszérve illendően megköszönte az utat (én neki még inkább!), és elbúcsúztunk.

A kertben a motorosok még egy kicsit beszélgettek, majd szépen lassan elszéledt a csapat. Azonban biztos vagyok benne, hogy nem csak Matyi és társai, hanem mi is mindannyian úgy jöttünk haza, mint akik életük egyik legfelemelőbb, legnagyszerűbb élményén vannak éppen túl.

Köszönjük, Claudiának és az egész csapatnak!!!

Nagyon régen reménykedünk benne, hogy egyszer eljön még a motorozásra alkalmas idő. De hogy ennyire tökéletesen időzítse érkezését a tavaszi időjárás, az valóban a csoda kategóriába tartozik. Tegnap még kellemetlen volt a levegő, március 11-re azonban kisütött a nap, és kellemesen felmelegedett a környezet. Éppen aznap, amikor megnyitotta kapuit a Budapest Motorfesztivál a Hungexpo területén. Mivel hasonlóan kellemes időt jósolnak szombatra és vasárnapra is, aki teheti, ébressze fel kétkerekű kedvencét, és guruljon ki meglátogatni a kiállítást. Képriportunkkal ehhez szeretnénk kedvet teremteni. Következzenek az érdekesebb márkák és látnivalók, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Honda

A piacvezető márka pozíciójához méltóan a legnagyobb standdal és teljes modellválasztékával központi helyet foglal el a pavilonban. Minden kategória szerelmesei megtalálhatják a hozzájuk közelálló aranyszárnyas motorokat, a standon jelen lévő rengeteg értékesítőtől pedig minden felmerülő kérdésre kaphatnak választ.

Suzuki

A tavaly második legnagyobb darabszámban értékesített márkát kereskedői képviselik. Sajnos a stand mérete nem veheti fel a versenyt a Hondáéval, de a márka fontosabb modelljei mind megtalálhatóak rajta.

BMW

A bajor gyárat (a KTM-hez és a Ducatihoz hasonlóan) a Full-Gas képviseli. Szerencsére a kiállítási terület mindegyik márka számára ha nem is fejedelmi, de a fontosabb modellek megtalálhatóak. A BMW területén a legnagyobb érdeklődés (az örökké körültolongott GS-ek mellett) természetesen az új zászlóshajót, a soros hathengeres K1600GT/GTL modelleket övezte. A két hatalmas túramotor ugyan nem volt kiemelve a többi modell közül, de azért mindenki odaférkőzött egy alapos szemrevételezésre.

Ducati

Az igényesen kiállított olasz paripák között szerencsére megtalálható a Diavel is. Hiába láttunk róla rengeteg fotót és videót, élőben mégis sokkolóan brutális az ördögi motor – senki ne hagyja ki, hogy közelről áttanulmányozza a részleteit!

Kawasaki

A zöldek standjának egyik sarkában áll a modern motorgyártás talán legszebb darabja, a W800-as. A többi Kawa mellett érdemes kicsit elidőzni körülötte, és megcsodálni hihetetlenül igényesen kidolgozott részletmegoldásait és összképét!

Piaggio csoport

Talán a második legnagyobb standot építette az olasz-spanyol konszern hazai képviselete. Erre meg is van minden okuk, hiszen a Piaggio, Vespa, Gilera, Aprilia, Moto Guzzi és Derbi márkák mindegyikének szinte teljes kínálatát kihozták, így akit az ő gépeik érdekelnek, egy helyen akár mindegyiken vehet egy gyors üléspróbát.

Harley-Davidson

Az amerikai kultuszgépek képviselete egy kisebb standon állította ki legfontosabb modelljeit. A klasszikus chopperek szerelmeseinek azonban nyilván kötelező a pavilon oldalsó részén megtalálható terület felkeresése.

KTM

Az osztrák cég modelljei sem foglalnak el nagy területet, azonban úgy superbike-juk, mind kaland- és off-road motorkerékpárjaik legfontosabb képviselői megtalálhatók. Sok gyártó standján nem lehet az összes modellre felülni, a KTM-nél azonban igen – nem is nagyon volt szabad motorülésük már a nyitónap délelőttjén sem.

Triumph

Kis standdal, de három szép újdonsággal érkezett az angol márka. Élőben nézhető meg a 2011-es Speed Triple, valamint a Thunderbird Storm és az új 800-as Tiger is.

Vectrix

Az általunk is tesztelt elektromos robogó új értékesítési csapattal vág neki a 2011-es évnek, így egy egész szép kiállítási területtel jelentek meg a Motorfesztiválon. Mi több, motorjaik a szabadtéri területen egy külön részen élesben is kipróbálhatók, így a vállalkozó kedvű látogatók maguk is átélhetik a hangtalan és környezetkímélő motorozás élményét.

Ruházati kiegészítők

A legnagyobb hazai forgalmazók sok esetben a motorkerékpár-forgalmazóknál is tekintélyesebb területen jelennek meg. Természetesen itt nem csak nézelődni, hanem vásárolni is lehet – mindenhol a kiállítás idejére akciósra csökkentett árakon. Így akinek a szezon elején hiányzik valamilyen felszerelése, valószínűleg jól jár, ha felkeresi az Euromotor, a Shox, a Fokt, vagy a többi kiegészítőket árusító kereskedés standjait.

No és sok minden más

A motorok és ruházati termékek mellett rengeteg egyéb érdekesség is megtalálható. Túrázáshoz szükséges kiegészítők, motorgumik, akkumulátorok, verseny- és oldtimer gépek (utóbbiak külön területen és igen szép számban, így a régi technikák szerelmesei is bőven folyathatják a nyálukat), olajforgalmazók, különleges gépek (pédául trike-ok), ülésátépítő-manufaktúrák, és még rengeteg minden egyéb. A szabadtéri területen vezetéstechnikai képzések népszerűsítik igen fontos szolgáltatásaikat, aki pedig éppen itt és most akarja kivarratni habtestét, a Tattoo-Expo pavilonjaiban akár azt is megteheti.

Egyszóval: motorra fel, irány a Budapest Motorfesztivál!

December 6-án reggel kilenckor gyülekeztünk a Paksi ÖMV kúton. Mi, a Paksi Autó és Motorsport Egyesület tagjaiból verbuválódott Motoros Mikulások!

Ezt a megmozdulást már 5. éve szervezzük, és minden évben nagyon nagy sikere van. A szaloncukrot az egyesület finanszírozza többnyire cégek felajánlásaiból Mi magunkat, a megtankolt motorokat és a lelkesedésünket adjuk az egészhez. Mindig már egy héttel előtte egyeztetek az óvodák és iskolák vezetőivel az időpontok miatt. Amikor minden összeállt, beszerzem a szükséges mennyiségű cukrot (nem csekély mennyiségre volt szükség, mintegy 70 kilogrammnyira!) és megszervezem a menetrendet. Ez elég feszített szokott lenni. Az óvodákkal kezdünk — ebből  hatot látogatunk végig –, majd az iskolákkal folytatjuk — belőlük is ugyanennyi van a városban –, közben pedig az utcán fel-alá motorozva megállunk minden kisgyereknél, idős embereknél, postásoknál és egy-két szem szaloncukor átadásával kívánunk nekik kellemes ünnepeket.

Sokféle érzelem tapasztalható ezen a napon. Vannak közönyös emberek, akik mint a robot, bezárva szűk kis világuk sötétjébe már képtelenek bármiféle reakcióra. Sajnálom őket, mert látszik, hogy csak sodródnak az élet folyóján a kis tutajukkal, de a parton már képtelenek észrevenni a nyíló virágokat. De szerencsére belőlük akad kevesebb. Pár mogorva ember is akad, akihez ha odalépsz egy cukorral és kellemes ünnepeket kívánsz, leveti álarcát és kinyílik mint egy gyerek, mert megérinti a pillanat és végre érzi, hogy észrevette valaki hogy ő is itt van a Föld nevű bolygón. Aztán vannak vidám emberek, akik dudálnak, integetnek, bolondoznak, és teljesen nyitottak az ilyesféle őrültségre. Volt egy hajléktalan bácsi sebekkel az arcán, odamentem és a kezébe nyomtam pár darabot és mondtam, hogy kellemes ünnepeket. Látszott, hogy ezen a napon ez a mondat neki jelentette a legtöbbet — könnybe lábadt a szeme és megszorította a kezemet!

Voltak fiatalok, nekik sokszor menet közben dobáltuk. Ujjongva fogadták, felkapták, integettek hogy csavarjunk a markolaton! Az óvodákban a gyerekek többsége még tiszta és őszinte, alig meri elvenni a cukrot vagy csak egyet és szépen megköszöni. Tüneményesek, már ott látszik, melyik kis palánta milyen ember lesz, mert van aki háromszor áll sorba meg cibálja a motort, de ezeknek a gyerekeknek a „beteszlek a dobozba és elviszlek Lappföldre” felszólítás többnyire segít viselkedni (bár volt olyan, aki azt mondta: oké, mehetünk). Az ovikban sok énekkel és néha rajzokkal is kedveskednek nekünk. Az iskolákban már kissé más a helyzet, itt már csak elvétve, és főleg az első és második osztályosoknál figyelhető meg a szerény visszafogottság. De ez talán így törvényszerű, a mai világra fel kell készülni, ami lássuk be nem egyszerű feladat a számukra, ha majd helyt akarnak állni ebben az őrült szellemkastélyban. A nagyobbak már szétszednek a cukorért, az övéké egy saját kis világ, amely egész jól modellezi a társadalmat. Az élelmesebbek öt cukorral a zsebükben, kettővel a szájukban tartják a kezüket, a kis félénkek meg hátul várják hogy nekik is adjon valaki.

Nagyon szeretem és élvezem ennek a napnak minden percét. Minden kicsit megáll, lelassít ez a rohanó világ. A felnőttek az utcán szájtátva figyelnek vagy felnevetnek amikor meglátnak, egy másik ember talán éppen a csekkjeit fizette be és gyötri a kérdés, marad-e hó végéig, de mikor meglát minket, arra a pillanatra csoda történik, kiszáll a sötét szobából, elfelejti a gondjait, és csak mosolyog. Lehet, hogy csak pár másodpercre, de boldog, mert kizökkent a „keréknyomból” — nekünk már ezért megéri csinálni! A maradék szaloncukrot mindig a mentősök és a tűzoltók kapják az „idén se találkozzunk” jelmondat kíséretében. Sokra becsüljük őket, mert az ő munkájukhoz tényleg egy nagy kalap hivatástudatra van szükség, mind nagyszerű emberek! Utunk vége felé szoktunk adni még a nagyobb áruházakban, hypermarketekben a pénztárakban dolgozóknak — aki már járt ilyen boltban (mindenki), az tudja, hogy milyen monoton lélekölő munka az övék (én biztos nem bírnám sokáig).

A nap végeztével, 17 óra körül hulla fáradtan, de tele élménnyel, sok-sok felénk sugárzott szeretettel a zsákunkban leülünk, iszunk egy teát és megosztjuk egymással élményeinket, és minden évben megállapítjuk, hogy nagyon megérte ez a nap.

A jövőben privát terveim között szerepel, hogy jó lenne pár endúrós társammal összefogva és szponzort keresve ugyanebben az örömben részesíteni az igazán szegény és eldugott, esetleg alig megközelíthető helyeken lévő tanyákon, apró falvakban élő magyar családokat és gyermekeiket is.

Utálom, amikor valaki megmagyarázza az elért helyezését! Most mégis megírom az augusztus 20-i záró futam sztoriját az én szemszögemből. Nagyon örülök mások sikerének, de talán nem véletlen, hogy az én beszámolóim mindig tartalmaznak időeredményeket is. Talán azért is vagyok csalódott, mert régen versenyeztem a hazai közönség előtt, és nagyon szerettem volna megmutatni nekik, hogy mi ragadt rám (ránk) az EB versenyeken. A bizonyítás részben azért sikerült, hiszen amíg technika ördöge közbe nem szólt, egész hétvégén 7.7 és 7.8 másodperc közötti időket mentem, ami hazai földön azért nem mindennapos.

Csütörtök délben érkeztünk szerviz-mesteremmel, Kasziba Pistivel Kunmadárra. Kitelepültünk, ami összeszokottságunknak köszönhetően jó másfél óra alatt megvolt. Ezek után vártuk az áramellátást, hogy az akkukat frissítsük, valamint a kompresszort is beüzemeljük. Lassan ezek is meglettek, bár az áramingadozás kicsit borzolta az idegrendszerünket. De összeállt a kép, és egy rövid warm up után szemrevételeztük a pályát. Ezután egy gyenge tapadású pályára való beállítás mellett döntöttünk. Többen ugyanis óva intettek, hogy csúszik meg minden. Azt viszont tudom, hogy a dragozásnak ez az egyik tudománya: az adott körülményeknek megfelelően kell beállítani a motort, gumit melegíteni és megülni a vasat. Ez jól is sikerült, hiszen 7.71-el nyitottunk! Tehát több mint 1 másodperccel voltunk a mezőny előtt és ez nagyjából így is maradt a hétvégén.

Év elején, amikor a csapattal megterveztük, hogy hol, mikor, melyik versenyen indulunk, tudtuk, hogy kockázatos lesz. Az öt magyar versenyből csak hármon tudtunk elindulni, mert a többi egy időre esett az EB-futamokkal. Így a magyar bajnokság megnyeréséhez itt mindenképpen győzni kellett. Volna. A váltóm törése az elődöntő után ugyanis megpecsételte a sorsunkat. Ezen múlott a bajnoki cím, ami ugyan nem lett volna érvényes, mert két verseny kivételével sajnos nem is volt megfelelő létszámú induló a bajnoki fordulókon! De akkor is, ilyen versenyzés, ez hajtja az embert, hogy majd minden jobban összejön a következő alkalommal.

Most még hátra van az EB záró futama Santa Podban. Szeretnék egy nagyon jó eredményt, mert érzem a csapatban, a motorban és magamban, hogy képesek vagyunk rá. Csak érkezzen meg az új váltó, mert ehhez a géphez még nem teljes a tartalék-alkatrész állomány. Főtámogatónk a SOVEREIGN Kristálycukor hihetetlen kitartással és áldozattal segíti csapatunk versenyzését és jövőbeni eredményes szereplését. De köszönettel tartozom a többi szponzorunknak is, így a STEVIE&HAUSER V-Twin Szerviznek, a Zodiacnak, a frissen tartásért a Go Fast-nek, a biztonságomért pedig az Euromotor Groupnak. Santa Pod után tehát még jelentkezem!

Cowboy-kalandok közepette érkeztünk meg a következő verseny helyszínére, a norvégiai Gardemonba. Bizony, az a híres Vadnyugat…
Hallottatok már a svédországi High Chaparralről? Jó hely, egy élményparkhoz hasonlítanám, ami a hollywoodi Vadnyugat világának mintájára épült. (Szuper lenne odahaza egy ilyen hely a magyar betyárvilágból is!) Kisvonat, indiánok, bölények, valamint „Mexikó város”, „saloonnal”, tánccal, mexikói sörrel és tequilával… No, itt időztünk el úgy fél napig, Apa (Totti), Lütyő (a motorunk „doktora”), a dán Jesper Tiel (a járgány előző tulajdonosa), barátja (és egyben szerelője) Jakob, valamint jómagam, Adél (Totti lánya).

Aztán úgy döntöttünk, elég a pihenésből, irány az igazi kaland, irány Gardemon! Már másnap kora reggel a pálya előtt várakoztunk, hogy beengedjenek, mondanom sem kell, hogy az elsők között voltunk… Még aznap megérkezett hozzánk szponzorunk, Jenő személyében, akit a SOVEREIGN cukorforgalmazó cége miatt a pályán mindenki csak „Sugar Daddy-nek” („Cukorpapunak”) hív. Pergett az idő, s másnap már a versenypályán találtuk magunkat. Rossz hírrel kell szolgálnom: „Black Horse” (azaz „Fekete Ló”) becenévre hallgató csodajárgányunk a burn out-kor lerobbant. Mire megint megpróbálhattuk volna, Lütyő észrevette, hogy nincs üzemanyagnyomás. Így értelmetlen lett volna újra próbálkozni. A hiba keresésénél kiderült, hogy az egyik akkumulátor felmondta a szolgálatot.

A második kvalifikációkor a mantorpi beállítással álltunk a startvonalhoz, ami azonban ezen a pályán túl keménynek bizonyult, a hátsókerék pedig túlforgott, s Black Horse 8,1 másodperc alatt ért be a célba. Ugyan ez az idő egyáltalán nem kimagasló, de a csúcssebesség már igen: 285 km/h, azaz több mint Jesper ugyanezzel a motorral elért sebességrekordja.
Másnap azonban újabb váratlan esemény történt: a startvonalnál állva csak annyit láttam, hogy egy tökéletes rajt után (körülbelül félúton) a motor leáll (vagy Apa veszi el a gázt). Mint utóbb kiderült, a számítógép csatlakozója lecsúszott, és Apa éppen hogy elkapta azt a pillanatot, amikor úgy tudta leállítani a paripát, hogy a váltó ne törjön el benne. Nekem is elkeserítő volt látni, ahogy Black Horse megint csődöt mond, hát még Apának a pilótájaként és Lütyőnek a szerelőjeként!

Elképzelni sem tudom, milyen nehéz lehetett Apának ennyi kudarc után újra visszaülni a motorra, pláne, hogy nem tudtunk új beállításokat tesztelni. Sőt, mi több, aznap délelőtt, (hál’ Istennek még órákkal a verseny előtt) a motor nem akart beindulni. Mennyi embert tud megmozgatni egy masina! Lütyő, Jesper és Jakob a hiba okát keresték, Sugar Daddy segédkezett, Apa és én pedig megpróbáltunk életet imádkozni belé. Aztán megtörtént a csoda: beindult a motor!!! Csipkedni kellett magunkat, hogy időben odaérjünk a pályához, de a lelkesedés szinte szárnyakat adott, s így minden összeállt.
Mikor az indítókocsit a startvonalhoz toltam, az egyik csapat szerelője odalépett hozzám: „Ezúttal szerencsétek lesz.” Jó volt tapasztalni, hogy még a „vetélytársak” is bíztattak, hogy még ők is szurkolnak Apának… A jóindulatú jóslat azonban nem vált be. Egy kitűnő rajt után elszakadt a primerhajtás szíjja.

Amíg mi elkeseredetten vonultunk vissza, a pályán nem mindennapi dolog történt: új európai funnybike (idő és sebesség) rekordot állítottak fel. Természetesen nem más a rekorder, mint az eddigi csúcsot is tartó, kiváló versenyző, Rikard Gustaffson. Az ideje:6,666; a csúcssebesség pedig 338 km/h (eszméletlen!). A mi kategóriánkban (ProStock Bike) is történt váratlan esemény: Jesper jobb időt futott, mint az Európa-bajnok Ulf Ögge. (Egyébként Jespert és Rikardot szintén a SOVEREIGN  támogatja.) Ennyi újdonság után már nem is állt el a lélegzetünk, mikor megtudtuk, hogy a másnapi elődöntőben Apa Ulf Ögge-vel mérkőzik majd meg. Tisztában voltunk vele, hogy őt nem fogja megverni, de akkor Apát és az egész csapatot csak az érdekelte, hogy a sok balszerencsés futam után végre tudjon menni egy viszonylag jó időt – magunkért. Hogy megmutassa, mire is képes Black Horse.



Fogalmam sincs, hogy ennyi kudarc után hogyan tudtunk bízni. Főleg Apa. De bíztunk. (Azt hiszem, még senkinek sem volt igazán boldog élete hit és kitartás nélkül.) A startvonalnál még borzasztóan ideges voltam. 7,7 mp után pedig már majdnem sírtam az örömtől. Még Ögge 7,4 mp-es ideje sem érdekelt, és a tudat sem, hogy Apa 2-3 tizeddel jobbat akart menni. A lényeg, hogy semmi baj nem volt a motorral. Végre. Az csak plusz öröm volt, hogy Apáé volt a jobb reakcióidő.

A középdöntőt már a teherautó tetejéről néztük, egy létra segítségével. Szinte biztosra vettük, hogy a döntőben Jespert és Abrahamssont figyelhetjük majd, de nem volt igazunk. Ögge megverte a csúcstartó Abrahamssont, s Jesper Fredlund elleni küzdelme is a várttal ellenkező eredménnyel zárult. Jesper úgy gondolta, hogyha a kocsi keréknyomában megy, jobban fog tapadni, de sajnos nem így történt… Hátsókereke túlforgott, s így Fredlund jutott tovább. A norvég pálya egyébként híres a jó tapadásáról. Azonban a verseny alatt pont az ellenkezője bizonyosodott be. Egyenességében pedig nem más pálya áll hozzá nagyon közel, mint Kunmadaras. Apa szerint érdemes lenne a magyar pályát minél többször igénybe venni, hogy ott is kialakuljon a jó tapadás.

A funnybike kategória döntője meghökkentő eredménnyel zárult: a csúcstartó, legesélyesebb Rikard Gustaffson motorjából a burn out-kor elkezdett folyni az olaj, mert előző nap elfelejtették kitisztítani a csövet… Így már csak egyetlen versenyző maradt a döntőben, aki 8,4-es idővel nyerte meg a versenyt (amikor előzőleg ellenfele 6,666-os rekordidőt ment)… A ProStock döntő volt még csak igazán meghökkentő! Fredlund motorja a rajt után mintegy öt méterrel lefulladt. A „vesztes” motorjára borulva búsult, de nem sokáig: néhány másodperc után számára is kiderült, hogy Ögge piroslámpás indulást csinált. Hiába ment az Európa-bajnok jó időt, mégis Fredlund nyert, a lerobbant motorjával!

Hiába, ez a drag sport. Olyan, mint az élet. Sosem tudhatod előre, mi fog történni, s csak a hibáid okát keresve és azokat kijavítva tudsz továbblépni. A múlt rögös útját egyengetve azonban a jelen pillanatra kell koncentrálnod. S a legfontosabb: bízni, bízni, bízni… Mert megéri.

Évek óta készülök rá, hogy egyszer eljussak Garmisch-Parterkircenbe, amely önmagában csupán egy gyönyörű dél-németországi kisváros, azonban minden nyáron benépesül a BMW motorkerékpárok szerelmeseivel – itt rendezik ugyanis a márka kétkerekűinek legnagyobb találkozóját. Az idén ráadásul mindezt kettős jubileum tette még különlegesebbé: ez volt a 10. BMW Motorrad Days, és idén ünnepli 30 éves évfordulóját a GS modellcsalád, amely vitathatatlanul az egyik legfontosabb kék-fehér típus. Így különös örömmel töltött el, amikor a BMW Magyarország meghívott az eseményre, sőt még egy GS-t is kaptunk a kiutazáshoz (melynek során azt mintegy 2000 kilométeren keresztül tudtuk összehasonlítani a Yamaha Super Teneréjével – de ez már egy másik cikk). Így július elsején Ekoval felkerekedtünk, és kimotoroztunk Garmischba.

Csodálatos környezet

A találkozó egyik igazi különlegességét a vidék adja. Annyi a hegy a környéken – köztük rengeteg ilyenkor is havas csúccsal -, hogy az ember már-már belefárad a látványba. Maga a városka egy olyan völgyben helyezkedik el, amelyet szó szerint minden oldalról a csúcsok vesznek körül. Ennek megfelelően a tízezer-szám összegyűlő rajongók egyik kedvelt programja a környéken motorozgatás, hiszen hegyvidéken mi más lenne, mint szerpentin – aminél jobbat motoros nem is álmodhat magának. Így több tucatnyi motorból álló társaságok jönnek-mennek folyamatosan a környéken, bármerre indulunk. Természetesen a találkozón is szerveznek vezetett túrákat a legszebb helyekre – a többség azonban megoldja ezt maga.

A találkozó a helyi kemping közelében kerül megrendezésre. Sokan ennek megfelelően eleve sátorral érkeznek, hiszen így az esti programok után nem kell törni a fejet a „részegen ki visz majd haza” kérdésen. Az esti bulik ugyanis remek hangulatban zajlanak: a központi nagy sátorban folyamatos koncert akadályozza a meghitt társalgást, máshol tábortűz mellett készül a vacsi, és még ilyenkor is rengetegen mászkálnak a már bezárt pavilonok üzletsorai között. Egyszóval éjszakába nyúlik a program.

Gyakorolni és csodálni

A környéken szervezett motorozásokon kívül (amelyeket nem csupán saját gépünkkel, hanem előzetes regisztráció után bármely aktuális bajor kétkerekűvel is megejthetünk) igazi környezetükben lehet kipróbálni a BMW terepgépeit. Ráadásul két különböző helyszínen. Az egyiken a nagyvasakat lehet egy hegyes-dombos szakaszon megízlelni – tapasztalt hechlingeni instruktorok felvezetésével. Természetesen nem tréning ez, a 10-15 perc alatt senki nem tanul meg terepmotorozni, legfeljebb kedvet kap rá. A másik pályán a kisebb, keményebb gépeket lehet vallatóra fogni, a G450X és a Husquarna modellek egy könnyű krosszterepen ízlelhetők meg.

Csodálni nem csupán a gyakorlott terepezőket lehet. Egyrészt kötelező jelleggel itt van és naponta többször is bemutatót tart a márka verhetetlen stunt-világbajnoka, Chris Pfeiffer. Az egyik show-ját végig is néztük. Profi kerékpárosok hergelik kicsit a nézőket, majd jön a kedves és közvetlen Chris, aki először a jól megszokott F800R-jével brillírozott – bár hogy mennyire emberből van ő is, azt nekünk éppen sikerült bemutatnia egy elég méretes zakó prezentálásával -, majd kapott kölcsön egy S1000RR-t (teljesen utcai, rendszámos kivitelben), hogy ugyan, csináljon már azzal is valamit. Csinált, többek között megmutatta, hogyan törik meg egykerekezés közben egy sportmotor rendszámtáblája tényleg pont a két karaktersor között – aki ezt lefotózta, majd lobogtathatja a rendőrnek bizonyíték gyanánt…

No és érdemes megcsodálni a különféle, bajor vasak számára kiírt versenyeket is. Megmérkőztek a legeredetibb állapotú öreg motorok, a leginkább átalakított és a legtöbbet futott BMW-k is. Utóbbiak versenyét egy német hölgy nyerte 15 éve vásárolt R80G/S motorjával, amelynek első tulajdonosa volt, és amelynek órája 525.000 kilométert mutatott. Amikor megkérdezték, hogy ezt mind ő tette-e bele, kicsit sértődötten mondta a mikrofonba, hogy „Natürlich!”

A 30 évnyi csoda

Természetes, hogy a legnagyobb sátrak egyikét a „30 Years of GS” azaz a „GS 30 éve” felirat díszítette. Itt a napok nagyobb részében egy kiállítás üzemelt, amelyen a nagyközönség csodálhatta meg a modellcsalád legfontosabb állomásait egy-egy közszemlére tett verseny- vagy szériamotor képében. Szombat délelőttre átépítették a csarnokot, és egy igen különleges sajtótájékoztatót tartottak. Ezen bemutatkoztak a G/S modellekhez kapcsolódó legfontosabb emberek, akikről egy-két mondatban röviden én is megemlékeznék.

Karl Gerlingert bízták meg a hetvenes évek végén, hogy találjon ki valamit, ami kihúzná a bajból a BMW Motorrad divízióját – ellenkező esetben megszüntették volna a motorgyártást Münchenben. Herr Gerlinger ötlete volt egy olyan kétkerekű megalkotása, amely aszfalton és terepen egyaránt otthonosan mozog, és a világ végére is el lehet vele jutni. Házon belül kapott segítséget a magyar Peres Lászlótól, aki a fejlesztési részlegen dolgozott, és a német terepmotor-bajnokságban egy saját maga által épített BMW-vel versenyzett. Az ő versenymotorja lett a kiindulási alap, amelyből létrejött és 1980-ban piacra lépett a legenda megteremtője, az R80G/S, az első Gelände Strasse. A diadalhoz kellett egy őrült francia is: Hubert Auriol 1981-ben első nekifutásra megnyerte a Párizs-Dakar viadalt – innen pedig semmi nem állíthatta meg a modell világméretű diadalmenetét.

Színpadra lépett egy hölgy is: Jutta Kleinschmidt. Híres tereprali-pályafutását 1987-ben a Fáraó-ralin kezdte, mégpedig motoron, ráadásul BMW-n, és sokáig így is folytatta. Erről el is mesélt egy érdekes történetet. Az akkoriban még francia nyelven írt itinert ő nem nagyon értette, így a „dűne tetején vigyázni” mondatból semmi nem jutott el hozzá. Ennek megfelelően teli gázon érkezett az ominózus homokdomb tetejére, ahonnan egy 30 méter hosszú és közel 20 méter mélységű ugrást mutatott be. A mai napig ő maga sem érti, hogy nem esett el és hogy maradt egyben a futóműve, mindenesetre ment tovább. Az eseményt azonban megörökítette egy éppen arra repülő légijármű operatőre, így az világhírű lett. Sajnos a neten nem bukkantam rá, így csak a kivetítőről készített felvételemet tudom közzé tenni, de szerintem azt is megéri megnézni.

A színpadra végül, de nem utolsósorban felhívott úriembert ismerték talán a legtöbben: a Long Way túrák egyik kulcsfigurája, Charley Boorman volt az utolsó, a GS modellek népszerűsítésében igen komoly szerepet játszó figura. Hiszen megbecsülni is nehéz, hányan szavazhattak vásárlói bizalmat a modellnek az ő filmjei megtekintése után.

A garmishi találkozóban a legszebb, hogy a fenti hírességek mindenkivel kedvesen és közvetlenül beszélgettek, Peres Laci kimondottan örült, hogy magyarok is jártak arra. Charley pedig bárkivel megivott egy sört az esti bulikon…

A következő oldalon jönnek a találkozó igazi gyöngyszemei!

[ pagebreak ]

Csodák mindenfelé

A garmishi találkozóban az a legszebb, hogy nem csupán a pavilonok között kiállított motorokon van mit csodálni. Persze itt sem lehet betelni a látvánnyal, de a bejárat közelében vagy éppen a kemping előtt levő parkolóban is órákat lehet csemegézni. Van itt minden: döbbenetes állapotú veterán gépek, amelyek napi használatban vannak, vagy éppen csak a találkozó tiszteletére veszi őket elő féltő és gondos gazdájuk; minden képzeletet felülmúlóan pihent elmére utaló vagy éppen ultra-praktikus átépítések (ezek királya szerintem az az alumínium oldalkoffer, amelyet hűtőszekrénnyé alakítottak át, a kis hőcserélőt és kompresszort az alján hordta). A többi olyan motorról, amelyekre eltátottuk a szánkat, nem a karaktereket pazarlom, inkább beszéljenek róluk a képek maguk!

A fenti és a galériában található képek csupán egy kicsi ízelítőt adhatnak a BMW Motorrad Days világából, amelyen mindenki a kék-fehérek nagy családjának tagjává válik. Aki kedvet kapott, annak egyetlen lehetősége van: 2011-ben ellátogatni Garmisch Parterkirchenbe. Biztos, hogy megéri, és nagyon remélem, hogy mi is ismét ott leszünk!

Május utolsó hétvégéjén került megrendezésre az EB angliai versenye. Nagy dilemmában voltunk, hiszen ekkor zajlott Kunmadáron az Drag OB. második fordulója is. Az idén a magyar bajnoki cím visszaszerzése abszolút fontos célom, így nehéz döntés előtt álltam, hogy melyik versenyen induljunk. Végül a csapat úgy döntött, hogy kicsit kockázatos ugyan, de megyünk Santa Podba!

Nagyon készültem erre a fordulóra. Még egyedi elképzelésem alapján, a dragozás sajátosságainak megfelelő kétrészes bőrruhát is készíttettem. Ezt Katona Albert bőrszabó „követte el”, aki nem mellesleg régi motoros és nem csak a szakmájában. Háromszor voltam nála a kecskeméti műhelyében próbálni, mire ez a tökéletes mestermű elkészült. Köszi Albert, hogy éjjel nappal dolgoztál, hogy időre készen legyen! Ennek a ruhának egyébként az lényege, hogy gyűrődés-mentesen a lehető legnagyobb szabad mozgást tegye lehetővé a vállamnak és a felsőtestemnek a futamok alatt.

Négyen indultunk neki a több mint kétezer kilométeres útnak egy Jeep mögé kötött nagy lakókocsival, hiszen valahol lakni is kellett. A vezetést Jenő (Sugarman) barátom, a főszponzor cég képviselője vállalta magára, mellette az éberőr szerepében a magyar főszerelőm Kasziba Pisti (Lütyő) foglalt helyet. Én magam hátul egy üveg whisky és Dr. Kiss Csaba (Kékvérű) ügyvédünk társaságában vártam az út viszontagságait.  Tényleg kemény volt! Több mint huszonöt órát mentünk folyamatosan. De végül megérkeztünk, és nagyon komoly látvány volt csak végignézni a boxokon, ahol mintegy kétszáz csapat táborozott! Péntek este megérkezett a dán szerelőm és mesterem, természetesen a motorommal együtt. Őket Peter Gusstavson volt Topfuel európa bajnok szállította át Svédországból. Hihetetlen, hogy az EB-menők milyen gyorsan befogadtak minket, hiszen ez volt életemben a harmadik alkalom, mikor velük egy mezőnyben indultam. Ráadásul nagyon pozitívan nyilatkoznak országunkról és rólunk magyarokról, ami külön remek érzés!

Másnap egész nap esett az eső. Így Brian-nel elemeztük a kunmadarasi futásokat videóról és telemetriáról, valamint több százszor gyakoroltam a rajthoz szükséges mozdulatokat. Sajnos az utolsó versenyen, amikor a középdöntőben leállt a motorom, az eltört dugattyúgyűrűk tönkretették a hengereket és a dugókat egyaránt. Az amerikai tuning cégnél pedig, ahol ezt a motort építették, csak kisebb henger-szett volt raktáron, így itt az angol versenyen kénytelen voltam 3150 helyett csak 2720 köbcentis motorral menni. Ez sajnos mínusz 35-40 lóerőt jelentett…

Másnap az első kvalifikáción a rajt pillanatában egy hibás léptetővilla miatt kidobta az egyest a gép, így állva maradtam a startvonalon. Volt új alkatrészünk, így délutánra el is készültünk. Azonban akkora oldalszél lett ekkorra a pályán, hogy senki nem is tudott javítani a délelőtti idején. Nekem viszont nem volt még mért időm így nekivágtam. Kétszáz méter után annyira elindult a motor a baloldali fal felé, annak ellenére, hogy teljes felsőtestemmel melléfeküdve húztam vissza, hogy kénytelen voltam gyorsan felváltani a negyediket és ötödiket. Ekkor ért le az első kerék, ami kicsit keresztbe fordulva találkozott a talajjal és csúszott vagy ötven métert mire elkezdte visszahozni a motort és engem a faltól. Na, ebből az inkább sreetfighteresre hasonlító futamból tudtam 8,4-el kvalifikálni magam az elődöntőbe. Annyit a szél erejéről, hogy utánam Eric Tebeul (Madarason ő ment a rakétamotorral) el is találta a falat, úgy hogy még a hengerfejéről is bontott le cuccokat! Eric szerencsére nem sérült meg… Utána még vagy ketten pályát cseréltek menet közben, szóval volt kaland bőven mindenkinek!

A harmadik kvalifikáció már el is maradt, mert annyi baleset volt, hogy mintegy öt órát csúszott meg a program. Így az esélyem is elszállt a javításra. Az elődöntőben az aktuális bajnokkal, Ulf Öggével kellett meccselni. Egyesben a rajt után volt kis kerék túlforgásom, de összességében szép futás volt részemről, még akkor is, ha a reakcióidőm nem volt a legjobb. Féltávon három századra megközelítettem Ulfot, de azután a G2 Buell erőfölénye legyűrte a szenzációt éhező értem drukkolók álmát és az enyémet is. A végeredmény, hogy két tizeddel kikaptam az Európa bajnoktól, de a hideg (8 fok volt csupán) ellenére megint héttel kezdődő időt futottam a kisebb hengerek ellenére. A helyzet tehát legalábbis bíztató…

Legközelebb július elején Finnországban indulok az EB következő állomásán.

Drukkoljatok légyszi minél többen, ígérem meghálálom egy jó eredménnyel!