A mindössze egy perces kisfilm képvilága és mondanivalója is zseniális, nem árt mindannyiunknak a fejünkbe vésni a benne elhangzottakat. A francia nyelvű narrálást röviden lefordítanám, mert a lényeg – az önmagukban is sokat mondó képsorokon kívül természetesen – ott van.
A film fő mottója ez: motorkerékpáron a legnagyobb veszély akkor leselkedik rád, amikor azt hiszed, hogy nincs! Motorosunk nyeregbe pattan, és elindul a városban. Ami rossz megtörténhet vele, az mind meg is történik: rányitnak egy ajtót, elékanyarodik a mobilozó autós, kilép a teherautó mögül a zenét hallgató gyalogbéka, nem kapja meg a jobbkezet, leszorítja a feleségével veszekedő terepjárós – azt hiszem, mind találkoztunk már hasonlókkal, legfeljebb nem ennyire koncentráltan. Emberünk azonban mesterien kivéd minden rá leselkedő veszélyt, majd végre kijut a városból, és önfeledten nekivág a napsütéses, csodálatos szerpentinnek. A narrátor ekkor azt mondja: azonban minden bajt elfelejtesz, amikor végre haladni tudsz a motorral! Aztán egy fékcsikorgás, és BUMM! Majd nagy csend…
A végső következtetés pedig: A halálos motoros balesetek többsége vidéken történik, amikor gyönyörű az idő. Természetesen a film készítői ezt statisztikai adatokkal is alátámasztják: gallföldön 3 halálos motoros balesetből 2 vidéki országutakon történik, 10-ből 7 nappal és 10-ből 8 napsütéses időben, száraz aszfalton. Mi a konklúzió? Motoron egy percre sem szabad lazítani. SOHA.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Zero Motorcycles vegyes használatú modelljét, a DS típust immáron a rendvédelmi szerveknek átalakítva is piacra dobta.
Elolvasom »Hétvégén tragikus motoros baleset történt Lengyelországban. Három magyar motoros társunk emlékének adózunk ma éjfélkor a Citadellán.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »
Tanúlságos!
Ugrott már elém a semmiből 5-6q-ás, 3m-es agancsszerkezet! Az előttem haladó szgk és közöttem, a kb 5-8m-es követési távolságon belül, ugyanis épp megelőzni szándékoztam a kocsit. Kb 70-80-al mehettünk, a villámgyors állat pedig dobbantott előttem az árokparton, majd az út másik oldalán, onnan az (Alcsuti) Arborétum kerítésén is át. Nem tudom, mi volt közelebb, az agancsa a sisakomhoz, vagy a bal hátsó lába a Vara elejéhez, de 1m-en belül volt. Mindenesetre az állat „számította” ki, mert én semmit nem tudtam korrigálni! Félelmetes volt, a nálam magasabban, ill velem egymagasságban keresztben átszáguldó hústömeg!