A Honda 1979-ben a négyütemű, V4-es, ováldugattyús NR500-zal indult a GP versenyeken. A masina nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: bár 130 lóerős teljesítményre is képes volt, a kortárs kétütemű gépekkel érdemben nem tudta felvenni a versenyt, az innovatív technika egész életútját technikai nehézségek kísérték és kifejezetten drága volt. Az aranyszárnyas márka következő próbálkozása az NS500 lett, egy V3-as, kétütemű masina, amelynek egyik technikai érdekessége a dupla főtengely volt. Ez a gép 1982-ben indult hódító útjára, az 1983-as szezonban Freddie Spencer 12 versenyből 6-ot nyerve, mindössze két pont előnnyel megszerezte a világbajnoki címet. A különleges konstrukciót a Honda ebben az évben hivatalosan nyugdíjazta, az átadta a helyét az NSR500-nak.
A legsikeresebb GP motor 1984-ben lépett a gyorsasági motorversenyzés legelőkelőbb porondjára. A masina könnyebb és kompaktabb volt elődjénél, azonban a szokatlan vázzal a Hondának számos problémája akadt: Spencer a 12 versenyből végül csak 7-et teljesített vele, igaz 3 győzelmet is szerzett. A ’84-as fiaskó után azonban a csapat magára talált, az amerikai versenyző összesen 7 futamot nyert, háromszor pedig a dobogó második fokáig jutott a géppel, és így ismét világbajnok lett. 1987-ben a hengerszöget 112 fokra növelték, a hengerek közötti megnövekedett helyre 4 darab 36 milliméteres Keihin karburátor került, ami tovább növelte a masina teljesítményét – ebben az évben Wayne Gardnert emelte trónra az NSR500. 1988-ban teljesen újratervezték a gépet, az egy merevebb vázat kapott, és számos módosítás történt az erőforráson, a siker azonban elmaradt. A teljesítmény további növelése után ’89-ben Eddie Lawson bajnoki címet szerzett motorral, ami nem csak papíron, de a szakértők szerint is a szezon legjobb gépe volt.
A ’90-es évek elején a Yamaha 3, míg a Suzuki egy világbajnoki címet szerzett, a Honda válaszlépése pedig természetesen a további fejlesztés volt. A superbike és endurance győztes RVF750-nel szerzett tapasztalatok alapján először a vázat alakították át, majd 1992-ben az elhíresült big-bang gyújtásrendszert vezették be a gépen. Mick Doohan a szezon első hét versenyéből ötöt megnyert, kétszer második volt, azonban egy súlyos lábtörés miatt négy versenyt kihagyott a 13-ból, így a bajnoki címről is lecsúszott. A siker azonban nem maradt el, az ausztrál legendát írt, amikor 1994-től kezdve öt szezonon át megnyerte, illetve megtartotta a bajnoki címet az NSR500-zal. Doohan az 1999-es szezon elején egy súlyos balesetet szenvedett, ami karrierjének is véget vetett, a bajnokságot mégis egy Hondás nyerte: a spanyol Àlex Crivillé 6 győzelemmel és további 4 dobogós helyezéssel biztosította be címét. 2000-ben azután megérkezett az ifjú titán: Valentino Rossi első királykategóriás évadjában második helyezett lett a bajnokságban, 2001-ben pedig toronymagas nyerte a világbajnoki címet, amely egyben az NSR500 diadalmenetének a vége is volt. A majd két évtizednyi korszerűsítésnek hála pályája során az NSR500 kilenc konstruktőri és tíz egyéni bajnoki címet zsebelt be. Ugyan a motorral 18 év alatt szerzett tapasztalatokat a Honda hasznosította az RC211V megalkotásakor, a 2002-es szezon már egyértelűen a négyütemű gépekről szólt.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »