Ez nem tartott sokáig. Éppen csak pár napja nyitotta meg a KTM a lehetőséget, hogy a szerencsés – és mint kiderült elég gyors reagálású – vásárlók hozzájuthassanak ahhoz a motorhoz, amivel az osztrák gyártó visszatérhet az idomos nagymotorok világába. Az RC 8C-t egyenesen úgy vezették fel, hogy lényegében alig tér el egy Moto2-es szintű versenymotortól, csak persze nem a háromhengeres Triumph blokkal szerelték.
A kizárólagosan pályamotorként funkcionáló, mindössze 140 kilogrammos (persze száraz) össztömegű, 128 lóerős KTM RC 8C fel is keltette az arra nyitottak érdeklődését. Így aki venni akart, de úgy érezte, hogy még előtte gyorsan lefőz egy kávét, annak legfeljebb csalódás jutott, mert 4 perc és 32 másodperc alatt elfogyott az összes.

Igaz, nem is kínáltak belőle valami sokat. Mindössze 100 darabot, amiből 25 olyan VIP motor volt, amelyek boldog új tulajdonosai a jerezi MotoGP-tesztjén vehetik át a saját példányaikat októberben, amiben benne van néhány extra holmi, meg egy kis cimbizés Dani Pedrosával és Mika Kallióval.

Cimkék:
Tavaly elmaradt, de idén újra úgy készülnek a gyártók és a szervezők, hogy lesz kiállítás Milánóban. A Suzuki is bejelentkezett az EICMA-ra.
Elolvasom »Talán egy kicsit későn reagálta le az MV Agusta a világon végigsöprő képregény őrületet, de legalább ilyet korábban még nem láttunk.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »