Bemutatkozott a 2021-es KTM 1290 Super Adventure S

Thumbnail
Bemutatkozott a 2021-es KTM 1290 Super Adventure S

Bemutatkozott a 2021-es KTM 1290 Super Adventure S

2021. január 27. - - Nem Hír / Újdonságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csepegtetett némi információt a KTM a sportos hangulatú 1290 Super Adventure S modelljéről. És persze milyen is lenne? Persze, hogy nagyon erős, nagyon sportos, nagyon XXI. századi, nagyon szigor cucc. De végtére mit is várnánk egy 160 lóerős, aszfaltra termett túramotortól?

Jíííííháááááááááá – nézd meg a videót, majd megérted

2021-re módosítottak a KTM-nél a vázon. A korábbi tapasztalatok alapján megváltoztatták a váznyakat, az egyenletes tömegelosztás jegyében pedig a blokk felfogatási pozícióját. A lengővilla hossza valamelyest megnőtt, a segédváz módosításával pedig az ergonómián igyekeztek javítani és az üléspozíciót próbálták valamivel lejjebb vinni. Az előzetes – nyilván reklámcélú – tájékoztatás szerint összességében nagyon durva kanyarstabilitást értek el.

[do_widget id=text-10]

Aztán persze ott van a blokk. A frissített LC8 V2-es 1.301 köbcentiméternyi hengerűrtartalmat, 160 lóerőt és 138 Nm forgatónyomatékot jelent. Ezek nem igazán térnek el a korábbi számoktól, de magának az egységnek a tömege 1.6 kilogrammal könnyebb lett. Az elődhöz képest új dugattyúk, továbbfejlesztett hűtés és kipufogórendszer dolgozik odabent.

És persze a fullos technológia. Kanyarérzékeny, valamint off-road ABS és kipörgésgátló, választható üzemmódok, WP-APEX félaktív futómű (opciós extra, akárcsak a gyorsváltó), adaptív tempomat (már a sokat emlegetett radaros rendszernek köszönhetően), TFT kijelző okostelefonos kapcsolattal. Nem akarunk jóslatokba bocsátkozni, de a nemzetközi motoros médiahírek szerzői szerint is várhatóan érdemes némi többlet eurót/forintot félretenni, ha a tavalyi árakkal számoltál.