Bevallom őszintén, számomra kicsit érthetetlen volt a Yamaha stratégiája, új modelleit nem a tavalyi nagy őszi kiállításokon mutatta be, hanem idén tavasszal. „Mostanság” már nem is a legnagyobb durranás hangvillás és túraendurós körökben az egy éve még annyira várt Super Teneré. Nekünk is volt lehetőségünk tesztelni, sőt, az etalonnal is összeeresztettük egy összehasonlítás keretében. Ugyan a GS trónfosztásáról egyelőre nem beszélhetünk, de az iwatai modell nagy „gurítás” volt, különösen a sok éves kihagyás után. A Super Teneré eredetileg egy európai motornak készült, de néhány hete kiderült, hogy hamarosan az amerikai piacra is bevezetik, a masina marketingje így nem állhat le. A Yamaha egy egyedileg átalakított, Worldcrossernek nevezett, világjárásra „optimalizált” XT1200Z-t is elvitt Kölnbe. A hírek szerint a gép ebben a konfigurációban nem kerül gyártásba, azt azonban nem tudni, hogy a jelentős súlycsökkentést eredményező alkatrészek esetleg megvásárolhatók lesznek-e. Egyelőre tehát ez a masina egy showbike marad, amit a gyártó inspirációnak szán a világot motorral bejáró túrázók számára.
Cimkék:
A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »
Eddig annyira nem tetszett ez a motor, inkább a GSA volt a nyerő, de ez most kinézetben nagyon ott van 😀 Remélem, hogy meg lehet majd vásárolni 😀
Az a véleményem, hogy ez a motor a vásárlók arculcsapása. Ennek alapból kellene ilyennek lennie, nem pedig úgy, hogy megveszed a gépet egy kisebbfajta vagyonért, aztán költs rá még egy csomó pénzt és akkor lesz csak olyan amilyennek lennie kellene. Nem szép dolog…
Ez így ebben a formában kétszemélyes? Olyan fura az ülése. Máskülönben pofás nagyon.