Nem kevés motorrajongó álmát váltotta valóra a LEGO, amikor áprilisban bemutatta a Ducati Panigale V4R kitjét. Hiszen ahogy sokan mások, úgy én magam is végre közel kerültem hozzá, hogy egyszer az életben legyen egy vadonat új Ducatim. 😀 De persze akadnak a világban, akiknek ez nem elég. Akik életnagyságban szeretnének két szenvedélyüknek hódolni.

A sztori rövid és tömör. Létezik a világban egy Riccardo Zangelmi, aki egyfajta LEGO művész. Számtalan érdekes, nagy méretű alkotás készült már a kezei között. Életnagyságú oroszlán, emberi kéz, vicces életképek, szóval számtalan szinten készített már szobrokat.
Motorépítőnek azonban eddig még nem csapott fel. A végeredmény ennek ellenére – és nem ehhez képest – meggyőzően részletgazdag lett. Ráadásul nem használtak hozzá számítógépes modellezést, mint a Britten V1000 replikához.
Bár a motornak nem minden elemét építették LEGO Technic alkatrészekből, hiszen a felnik, a gumik, a világítás, a blokk egyes elemei, a váz maradtak, a végeredményhez így is 15.000 elemre volt szükség. Na és persze nettó 400 munkaórára. Érdekes adat, hogy az így épített végeredmény mindössze 8 kilogrammal lett több a full gyári V4R 172 kilogrammos száraztömegénél.

Cimkék:
Ha röviden össze akarjuk foglalni, akkor a Ducati Hypermotard 950 RVE az alapváltozattól matricázásában és gyorsváltójában tér el.
Elolvasom »Senki nem mondta, hogy könnyű fokozni a komfortérzetet motoron. Az Indian nem csak fűthető, hanem hűthető üléssel próbálkozik.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »