Igazi 21. századi újjászülető: Malaguti Madison 300 teszt

Érdekes ez az újkori Malaguti sztori. A közelmúltban a Dune 125 tesztjében röviden meséltem a márka történetéről – így ezt nem is ismétlem meg. A lényeg, hogy az egykor sikeres olasz cég csődbe ment, majd az osztrák KSR megmentette őket. Legalábbis a Malaguti nevet. Az izgi pedig az a dologban, hogy a tranzakció után valami extrém rövid idővel be is mutattak egy teljes modellpalettát. Igaz, csak kis- és közepes lökettérfogatokkal, de hát amúgy is ez a KSR vadászterülete. Az tiszta sor, hogy ennyi idő alatt modelleket fejleszteni, letesztelni és gyártásig juttatni teljes képtelenség. Még akkor is, ha azok Kínában készülnek… A megfejtés persze egyszerű: ahogy a Dune 125 az egykori Derbi Senda Terra 125 Adventure reinkarnációja, úgy a Madison 300 robogó – jelen tesztalanyunk – is egy átgondolt újjászülető.

Fel lehet ütni a járműtörténelem lapjait is, hiszen maga a típusnév így, hogy Malaguti Madison is létezett. Volt belőle 125-ös, 200-as, 250-es, sőt még 400-as változat is. De elég ezek bármelyikére rápillantanunk, hogy tiszta sor legyen: a legújabb, ezúttal 300-as Madison nem saját közvetlen ősétől származik. A 2019-ben bemutatott változat sokkal agresszívebb, szögletesebb vonalakkal határolt, menőbb cucc. Mivel pedig a Dune 125 is a Piaggio csoport háza tájáról eredt, érdemes ott keresgélni egy kicsit, hogy meg is legyen a megfejtés. Amit úgy hívnak, hogy Gilera Nexus 300.

Persze nem beszélhetünk pontos kópiáról, hiszen a változó idők követelményei és a költséghatékony gyártás miatt kicsit hozzá kellett nyúlni – de ezt csak olyan mértékben tették, amennyire muszáj volt. Ugyanakkor változtattak olyan dolgokat is, amit nem lett volna muszáj – viszont tényleg nagyon komolyat dobtak a mindennapi használhatóságon. Lássuk hát, milyen lett a Malaguti Madison 300 közepes robogója!

Felnőttes dimenziók

Ebben a kategóriában mondhatjuk, hogy viszonylag erős a verseny. Ami nem is csoda, hiszen a legjobban használható városi-elővárosi közlekedési eszköz a 250-400 köbcenti közötti robogó. Már kellően dinamikus, de még elég takarékos is, lehet öltönyben munkába járni vagy a csajoddal este moziba, nem lesz csupa sár a gatyád ha eső után vizes az út, és még a tömege és az ára sem szállnak el annyira, mint a legnagyobbaknál. A komoly robogós kultúrával rendelkező országokban ezeken nem is divat agyig öltözködni mindenféle motoros gúnyákba, és tényleg az év nagy részében a helyváltoztatás alapvető eszközét adják.

A Malaguti Madison 300 egy nagyon kényelmes, klasszikus méretű, de fiatalos és sportos megjelenésű robogó. Mondhatjuk nagyjából optimálisnak is. 2.135 milliméteres hosszához 152 centis tengelytáv tartozik, az ülése pedig ugyan nem alacsony a 810 millijével, de a keskeny első részével sokaknak használhatóvá teszi a robeszt. Ezek a méretek semmit nem változtak a Gilera-őshöz képest, ahogy a tömeg is maradt hasonló: menetkészen 188 kiló. A sportosság egyetlen ára a nyújtott, hosszú, de nem az égbe törő építés, amely miatt a kormány is kicsit alacsonyra került. Így viszont a hosszú lábúaknak nem ez lesz a legkényelmesebb alternatíva, mert aki 180-185 centi fölé nyúlt testhosszával, annak a szűkebb manővereknél bűvészkednie kell majd.

Meglepően jól sikerült részletek

Ne is azzal kezdjük, hogy miként megy a Madison 300, mert nem az a legerősebb részlete. Viszont a futómű az tényleg meglepett. Egy sportos és ezért a gyatra magyar utakon nem túl kényelmes felfüggesztésre voltam felkészülve lélekben. Amikor egy ilyesféle előre tolt lábhelyzetű és alacsony kormányú robesz – amin nekem sajnos csak enyhén görbe háttal van esélyem ülni – kemény rugókkal rendelkezik, az erős alsó gerincre mért csapások formájában szokott nálam jelentkezni. Mivel mentálisan rákészültem erre, egészen komoly meglepetés ért. Ugyanis semmilyen kényelmetlenséget nem okozott a futómű.

Elöl két rövidke teleszkópunk van: átmérőjük 35 milliméter, de a rugóút csupán 94 mm. Ráadásul az egyszerűbb robogó-konstrukciós forgatókönyv szerint csak egy villahíd van – tehát nincs semmi extra. Kívül. Mert belül progresszív rugók dolgoznak, és valahogy nagyon eltalálták a hangolást az olasz mérnökök. Kitűnően ötvözi a sportosságot, a jó úttartást és az élvezetes vezethetőséget, valamint a megfelelő komfortot. Hátul is maradt a két külső rugóstag, amelyeken már szemmel is megfigyelhetőek a progresszív rugók. Itt a mozgástartomány még szánalmasabbnak tűnő 76 milliméter. Csakhogy az eredmény itt sem rossz, igaz talán egy árnyalattal kevésbé komfortos az úthibákon, mint a Madison 300 eleje. De az összkép számomra egy nagyon kellemes meglepetés volt.

Na gázt neki!

Az erőforrás terén már történt némi változás a hajdani elődhöz képest. Na nem a furatra, löketre, szelepszámra vagy egyéb komoly műszaki paraméterekre kell gondolni. A befecskendezési térképhez azonban picit hozzányúltak, ahogy a sűrítési arány is enyhén módosult. Hiszen a tizenéves konstrukciójú Gilera blokk ma nyilván nem tudná teljesíteni az aktuális környezetvédelmi előírásokat. Vélhetően ez utóbbi miatt csökkent szűk két lóerőt a teljesítmény és három newtonmétert a forgatónyomaték. Ami maradt, az mindkét fő paraméterből éppen húsz egység, ami arra elég, hogy a közúton elvárt módon mozgassa a Madison 300 kevesebb mint két mázsáját.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a teljesen bejáratósan elhozott motort nyilván nem gyilkolászva is bőven tudott annyit, ami a közlekedéshez kellett. A tesztet még a járvány-helyzet előtt készítettük, így rendes, élénk forgalomban kellett mozogni. A Malagutit nem kell szétnyelezni, hogy tényleg kényelmesen elsurranj a kocsisor elejéről. A végsebességét éppen a bejáratós mivolta miatt sajnos nem tudjuk pontosan belőni, de valós 120 fölött erőlködés nélkül ment így is – vagyis nem koppgázon. Ennél nyilván kicsit jobban fog húzni a bejáratás és az első olajcsere után – vagyis a nagyvárosi közlekedés mellett az ingázás, esetleg a rövidebb motoros kirándulások feladatát is el tudja majd látni.

Viszont ha már felgyorsítottunk, meg is kell állni valahogy. Ebben pontosan ugyanaz a fékrendszer van a segítségünkre, amit még anno a Gilera mérnökei fejlesztettek. Nem változott semmi – leszámítva, hogy ma már természetesen jár a blokkolásgátló elektronika. Elöl-hátul méretes féktárcsáink vannak, mindenhol két dugattyús nyergekkel. A kínai gyártású, CST márkájú (ezt is el-nyelvbotlottam a videóban…) abroncsokban nem bíztam vakon, de meglepő tapadásról tettek tanúbizonyságot. A Madison 300 akkorát tudott lassulni, hogy a legnagyobb gondom a saját test-tehetetlenségem megtartása volt. Igaz, az első fék nagy kézerőt igényel, de ha rendesen belekapaszkodsz négy ujjal, akkor teljesen korrekt lesz a fékutad.

A második oldalon jönnek a legfontosabbak: a használati tapasztalatok és a tablet-“műszerfal”! Lapozz – vagyis akár csak KATT IDE!