A Kawasaki modern klasszikusnak hívja a vintage brit motorokra emlékeztető szériáját. A modell története egészen a hatvanas évek közepéig nyúlik vissza, amikor a márka előállt a BSA-tól licenszelt dizájnú W1-gyel. A W1 csak annyira fontos mérföldkő a történetükben, hogy az alapozta meg, hogy ők is elfoglalják méltó helyüket a nagy japán motorgyártó vállalatok sorában. Az ezt megidéző modern modell eredetileg a W650 volt, amely végül Kawasaki W800-zá ért. A család pedig 2020-ban már három tagúvá vált. A Street a puritán, a Café neve önmagáért beszél, az alap W800 pedig a fullklasszikus kivitel.

A Tokyo Motor Show-n bemutatkozó, 2020-as Kawasaki W800 az eredeti előd, a W1 hangulatát idézi. A múltidéző fényezés, a krómhegyek mind a vintage életérzés megteremtésében játszanak szerepet.
A Street kivitelhez hasonlóan magas, széles kormányt raktak rá, ami az egyenes, úrias pozíciót támogatja a hurkás, régimódi ülésen. Elsősorban olyan apróságokat keress rajta, mint a krómozott sárvédők vagy a tankon lévő, feltűnő embléma.

Maga a blokk ugyanaz, mint ami a testvérmodellekben is hegedül. 773 köbcenti, 8 szelepes, SOHC (azaz a nyomórudas konstrukciót továbbra is a Harley háza táján keresd), A2 barát 48 lóerővel, 4.600-as fordulaton 62.9 Nm forgatónyomatékkal. Tehát semmi nem változott, és a dupla bölcsőváz is maradt a régi.
A Kawasaki W800 előre 19-es, hátra 18-as küllős felniket kapott. Elől kétdugós féknyergek karistolják a standard pizza méretű, azaz 320 mm-es tárcsákat, hátul szintén két dugattyú dolgozik egy 270-es korongon. Az első villa átmérője 41mm és az előfeszítése állítható.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A motorok többsége Magyarországon ilyenkor elvonul néhány hónapos pihenőre. A leállásra fel kell készíteni, amiben a Motocity is segít.
Elolvasom »A Volkswagen csoport spanyol márkája a SEAT rámenne a kétkerekűek piacára egy full elektromos meghajtású eScooterrel.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »